Hogy kezelitek, ha szüleitek nem bírják a társatokat?

Apám múltkor tett egy negatív megjegyzést a férjemre, ami beakadt, és tegnap rákérdeztem. Jól éreztem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet. Mert onnantól alaposan megkapta a férjem, kiderült, hogy a sok feladat, amivel apám megbízza - és én azt hittem, azért, mert értékeli a képességeit -, azért van, mert "keresi a férjem helyét, mert nem végzi el, amit rábíznak". (Ő a főnöke.)

Úgy tudtam, a szüleit is kedvelik anyámmal együtt, ehhez képest a családja is megkapta. Komolyan, teljesen megdöbbentett, hogy ennyire "félregondoltam" a dolgot.

Azt néha érzékeltem, hogy mintha idegesítené a párom, de gyakorlatilag megtudhattam apámtól, hogy a párom nem tehetséges, csak én tolom előre, beleszól abba, amit én csinálok (egy példa sem jutott eszembe, akárhogy erőlködtem, akkor már inkább én avatkozom a férjem ügyeibe), és mindenbe belefolyik, ne hagyjam, hogy elnyomjon.

Exszel az volt a baj, hogy semmiben nem vesz részt. (Ezt ironikusan említettem apámnak, de komolyan vette, és mondta, hogy persze, a férjem jobb mint ex, sokkal...)

Lehet, hogy egyszerűen az a baj, hogy apám legidősebb lánya vagyok, és senki nem lenne jó neki?

Apám nem egy átlagos intelligenciájú és toleranciájú ember egyébként, és nagyon bénán érzem magam azóta. Szinte szégyellek a férjem szemébe nézni, tudva, hogy apám ezeket mondta róla, utálom őket egy társaságban látni. A férjem nagyon tiszteli apámat, és igyekszik, hogy ezt ki is fejezze.

Lehet, hogy nincs jó megoldás, de már kiírni is megkönnyebbülés.