Ti el tudnátok viselni ha a családotokba beházasodna egy Asperger szindrómás?

Elfogadnám, ugyanúgy mint egy nem-aspergerest. :)

Nem ismerem az asperger betegséget, de tőlem nyugodtan, ő dóga, mi közöm hozzá?

Hát ha hozzánk költöznének, és egy fedél alatt kényszerülnénk lakni, akkor nem. Volt már a családban épp elég sérült ember, aztán kollégiumban is össze voltam zárva némely kezelést igénylő egyedekkel, és köszönöm, nekem már elegem van. A másik: az Asperger-szindróma öröklődik? Ha igen, én nem szeretném, ha továbbmenne az unokáimra.

Nem tehet róla, így nem elviselés, hanem elfogadás kérdése nálam. Azonkívül én szeretném majd a gyermekem mindenben támogatni és nagyon bízom benne, hogy a nevelésem kapcsán megtanul majd jó döntéeket hozni. Onnantól pedig bízni fogok az értékítéletében és a döntéseiben.

A kisfiam 4 éves, autizmus spektrumzavarral diagnosztizálták. Átlagot meghaladó az értelmi szintje, így Aspergeres autista lenne, de már megszüntették ezt a diagnózist. Sokat fejlesztjük, már a diagnózissal az oviban is fog kapni fejlesztést,otthon is, illetve magánúton is. Attól, hogy autista, nem mindegyik autista érzelem nélküli (szerencsére). A kisfiam tud szeretet adni, maximálisan kimutatja az érzéseit, emelett persze vannak gondjai szociális téren, amik fejlesztésre szorulnak. Ha felnő, akkor nem fogok kétségbe esni, ha nem talál magának párt, persze szeretném, ha sikerülne neki. Ha képes lesz arra, hogy kialakíson egy működőképes párkapcsolatot, amelyik a másik félnek is megfelelő, akkor remélem nem az anyós/após fog ebben dönteni. És igen, ez öröklődhet (genetikai meghatározottságú), tehát elképzelhető, hogy az unokám is autista lenne. Én egyenlőre csak megpróbálom minél jobban felkészíteni a felnőtt életre, remélem ezt az esetleges párja és annak a családja is értékelni fogja, mert azért ez elég sok energiát igényel. Mindenesetre a házasságba nem a szülőknek kellene beleszólni, hacsak nincs nagyon kirívó viselkedési problémája az autista félnek.

Fertőző? Nem. Akkor mi a probléma? Még csak nem is üvöltözik éjszakánként a fájdalomtól, mint mondjuk egy csonttöréses, szóval nem igazán értem, miért kéne "elviselni"?

Nekem van egy aspergeres osztálytársam, és nagyon könnyű felhergelni. Baptista lelkész fia, szóval az élete előre ki van járva. Igazából... nem sokat vesz észre a szociális életből, és a suli utolsó hetén is dzsekibe volt(!!!!!). De a szülei is elég furcsák lehetnek, mert ami nem baptista/protestáns vallás, az rögtön lesátánistázza. (pl. iszlám) Én nem, vagy nehezen bírnám elviselni. Sőt, mondjuk úgy hogy nem. De tényleg jók tudnak lenni az aspergeresek egy választott szakmában, de szegény osztálytársamnak nem a lelkész foglalkozás való :(