Nem szeretnék a barátom szüleivel ikerházba költözni? Ti mit tennétek?
Semmi probléma nincsen velük, tényleg szeretem őket, nagyon sokat köszönhetek nekik, de a saját szüleimmel sem tudnék egy ikerházban lakni. Túl sok negatívumot hallottam róla. Szeretném ha meg lenne a privát életünk, főleg, ha az ember család alapításon gondolkodik majd egyszer.
Most jelenleg a barátom szüleitől kapott lakásában lakunk, ezt szeretné eladni és a szüleivel közös ikerházat venni. Persze ezek elég messzi tervek, csak ha tényleg komolyra fordulna a dolog, azért jó lenne tudatni a barátommal, vagy mégsem. Ő vérig sértődne, hogy hálátlan vagyok, még lehet szakítanánk is.
Nekem bűntudatom van emiatt, mert tényleg szeretem a szüleit, csak túl sok rosszat hallottam már ilyenről, hogy beleszólnak mindenbe, olyanok is akik eddig nem voltak kíváncsiskodóak.
Köszönöm a válaszokat!
Figyelj, ha már 5 éve együtt vagytok, akkor tényleg nem hiszem, hogy ennyi miatt szakítana. Mondd meg a véleményedet, aztán majd kiderül, hogy betartja -e.
Én se szívesen költöznék ikerházba, onnan utána nehéz lenne szabadulni, mert ugye akárkinek nem adhatod el a házat, hogy ne szúrj ki a szülőkkel. Szóval én próbálnám megelőzni a beköltözést akkor.
Bár nem látok konkrét indokokat, hogy miért nem szeretnéd.
Nekem meglenne rá az okom, mert anyósék nagyon sokat 'buliznak', sok kerti buli a barátaikkal, hangos zene. Emellett tart szárnyasokat a kertben, szóval én nagyon tartózkodnék azzal, hogy így költözzek.
Neked is meg kell találni a megfelelő érveket, és nem hiszem el, hogy 5 év után ne jelentenél ennyit a párodnak.
Persze, a mai világban már nagy kincs a saját lakás, ezért sokan örülnének a helyzetednek.De ha van lehetőséged, akkor még most rábeszélheted a barátodat, hogy költözzetek akkor közel, de ne egymás szájába
Öngyilkosság, őrültség. Gyakorlatilag csőd lesz a maradék életed. Nincs az a szerelem amiért egy anyóssal egy ikerházba költöznék életem végéig, menekülj!!!
37F
Nem olvastam végig a kommenteket,de a 2-es,3-as válaszolóval értek egyet.
Továbbá gondolj bele abba is,ha már 7-8 éve együtt lesztek és unalmatokba arra kerül sor,hogy 3-as vagy párcserés sexbe kezdjetek....nem fogjátok otthonotokba megoldani a dolgot,mert a szülők a szomszédok.
Oké,max Ti utaztok,vagy benneteket fogad a másik,de így életed nem lesz Kedves.
Szerintem beszélj a pároddal és,ha emiatt szakít veled,akkor úgy kell neki...és tudod legalább ennyire vagy fontos neki.
Le kéne válnia a pasidnak a szüleiről, és nem annak kéne lenni a szempontnak, hogy segítsen nekik. Neki most a saját független életét kellene építenie egy párkapcsolatban.
Te még nagyon fiatal vagy. Nem biztos, hogy számodra ő a nagy Ő. Nem kell belegyepesedni egy kapcsolatba csak azért, mert már évek óta tart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!