Te odaköltöznél a barátodhoz, úgy, hogy vele él az anyja?

Nos, van, aki olyan típus, hogy nem megy ki. S nem minden fizuból lehet albérletet fizetni és félretenni egy lakásra. Megértem a kérdezőt. A válaszom az, hogy attól függ. Én 3 hónapra odaköltöztem, amikor nem találtam albérletet (csóró voltam és nagyon olcsó hely kellett, ami Pesten nem egyszerű). A párom anyja szuper nő, de én csak beájulni az ágyba jártam "haza". A hétvégekre nem emlékszem, de nyilván nem volt gond, mondom, jó fej a nő, kár, hogy dohányzik, na az zavar engem is, a páromat is, de becsuktuk az ajtót vagy kinyitottuk a konyhaablakot. Sosem vesztünk össze az elmúlt tizenpár évben, pedig abban jó vagyok, ha van rá ok. Mondjuk őt mélységesen tisztelem, anyám helyett anyám. Ha megyünk, külön főz nekünk való ételt meg minden, segít, varr, odavagyok érte, igazán.

Na, így lehet menni, ideiglenesen. Persze, jobb önállóan, de tényleg durva dolgok vannak néhol anyagi szempontból s ha működik az együttlakás, nem tudom, miért kéne egy csomó pénzt kiadni albérletre. Régen generációk éltek együtt s nem mindenütt volt belőle gond.

Én úgy élek 3 éve a férjemmel, hogy anyósom is itt ragadt még az esküvő után. A baj csak annyi, hogy egy szobánk van. Senki sem érzi, hogy ez rossz lenne....vagyis, nekem nem jó, de ezt ők ketten nem érzik. Pedig engem már nagyon bánt. Képzelhetitek, mit szabad itthon csinálnunk. Nem tudom, meddig kell még így élni, de a férjem anyagias, ezért megpróbálom elfogadni, hogy csak később lesz házunk, ahová (remélhetőleg) anyósom nem jön.

Javasolhatok valamit? Ne költözz a vőlegényedhez (az anyjához), hanem költözzetek el tőle!!!!!!!!! Egy kétségbeesett feleség

Az előző vagyok, nem tettem hozzá, hogy anyósom kedves, aranyos, sokat segít és nem mindig van itthon. (ezt ugyan nem feltétlenül tudjuk előre, de hogy ne legyen olyan rút a helyzet, ahogy leírtam, ezt is leírom)

De hidd el, egy gyereknek le kell válni a szüleiről és egyedül állni a lábán. Akárhogyan is, ha Poncius Pilátussal élnél együtt, még az is beleszólna az életetekbe, ezért nem lehet úgy konkrétan az anyóst hibáztatni, de mivel anya-gyermek közt a viszony (általában) mindig szoros, csúnya vége lehet a dolgoknak. Persze nem akarok beleszólni a döntésedbe, de javasolnám, hogy fontolj át dolgokat. Annak idején a férjem ezt kérdezte: ugye anyu nem zavar, nem kell elmennie? Ahelyett, hogy azt kérdezte volna: Szívem, mit szeretnél, mikor költözzünk el/szét? Nem volt választási lehetőségem, ez pedig már az első gyanús jel volt. Remélem, akárhoyg is döntesz, boldogok lesztek!!! Üdv :)