Hogyan értessem meg a párommal, hogy az anyja csak sajnáltatja magát?
Elég messze lakunk egymástól, ezért ritkán találkozunk, anyósom sem tesz semmit a gyakoribb találkozókért. Igazából ezt nem is nagyon bánom. Soha nem tiltottam a páromat az anyjától és az unokákat sem a nagymamától, de nem megyek a Dunának, hogy csak évente 2* találkozunk.
Telefonon hetente beszélünk vele, aminek mindig az a vége, hogy az anyja sír, hogy jajj, milyen ritkán látja őket, milyen rossz neki egyedül (apósommal él), jajj de kevés a pénz, mennyire fáradt és hasonlók. Utána a párom napokig másról se tud beszélni, hogy "szegény anyu". Na, ebből nekem már nagyon elegem van.
Hogyan tudnám végre megértetni a párommal, hogy ne élje bele magát mindig az anyja bánatába, mert a fele sem igaz?
válasza:
válasza:És apud jól van? Mit csinál a vérnyomása, meg a gerincsérve?(helyettesíts ide bármit, ami baja van apósodnak)
És tesódék? Hát Mari néni?
válasza:Ha csak évi 2x látod, akkor áruld már el miből szűröd le, hogy biztos hazudik? :S
Nem tudom te hogy vagy vele, az én szüleim 60 fele járnak, a korosztályukban bőven vannak olyanok, akik ilyen-olyan betegségekkel küzdenek (és nem mindig mondják meg a gyerekeiknek, mert nem akarják, hogy aggódjanak), meg a korukból kifolyólag igen, sokszor fáradtak, és az is előfordul, hogy egyedül érzik magukat, ha minden gyerekük messzire költözött. A pénzviszonyokat nem is kommentálom, mert egyértelmű.
Szerintem ezen semmi átlagon felüli nincs, ritka az olyan idősödő ember, aki nem érzi magát egyre inkább fáradékonyabbnak és egyedül az évek haladtával. Nem igazán értem, ezen mi a kiakasztó. Inkább támogatásra (lelkileg) és érdeklődésre lenne szüksége a helyzet javulásához, nem beszólogatásra.
válasza:Tudom, hogy a problémái részben valósak, de azért ne még őt kelljen sajnálni, miután elég sokat tett a kialakult helyzetért.
A párom is tisztában van vele, hogy milyen az anyja, de az egész gyerekkora arról szólt, hogy az anyja a szent mártír, aki a gyermekei miatt él egy agresszív állattal, aki ivott mint a kefekötő és nem mellesleg verte is őket, de ugye a gyerekeknek szükségük van az apjukra...
Megtehetné, hogy gyakrabban jöjjön, de nem ér rá, mert sok a tennivalója, a barátainak szükségük van rá. A kapcsolatunk elején és az első unoka születése után azt is felajánlottuk neki, hogy költözzön hozzánk, de az sem volt jó, mert akkor ki fogja ellátni aput.
Már arra is gondoltam, hogy ehhez már inkább pszichológusra lenne szükség, mert én kevés vagyok, de az szóba sem jöhet. Ahhoz is évek kellettek, hogy a párom nekem megnyíljon, nem állna szóba ilyen ügyben egy idegennel.
válasza:"figyelj Szivem, szerintem anyukád olyan borúlátó, csak panaszkodik, észre sem veszi az apró örömöket az életben..."
HOgy legalább a férjed ne higgye el azt, amit anyósod elhisz. Elnézést attól, akinek lelkébe gázolok, de annyi ember van, aki csak panaszkodni képes, amivel nem csak saját magát, de környezetét is emészti. Igenis van min sírni, főleg idős korban, DE: nem csak sírni lehet!! Örülni is lehet. Csak az elfelejtjük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!