Kötelező vasárnapi ebéd - normális dolognak tartjátok?

Mi is (majdnem) minden vasárnap a szüleimnél vacsorázunk. Délre megyünk, 1-2 fele meg már jövünk is haza. Soha nem gondoltam, hogy emiatt még mindig a szüleimhez tartoznék.

Az sem normális, hogy eltaszítod a te szüleidet magadtól, mert, hogy neked már férjed van..

"nem szeretném ilyen gyakorisággal tartani velük a kapcsolatot!!!"

Ember, heti 1 ebédről beszélünk, ne már..

Ilyen hozzáállással jó úton haladsz, hogy összerúgd a port férjed családjával. Ahelyett, hogy örülnél neki, hogy értelmes emberek keresnék a társaságod.

Következő nyavalygás az lesz, hogy nem mentek sehova, a férjed sokat dolgozik, blablabla...

Neked mindig lesz valami.

Bár nem feleség vagyok, de a helyzet aktuális, mert nemrég óta a párommal lakom már. Minket is hívtak már vasárnapi ebédre, néha el is megy, de minden vasárnap elég rossz lenne.

Lehet jönni azzal, hogy összetartó a család, de jó, de szép...de állandóan tényleg megterhelő.. Havi 1 is bőven elég lenne (azon felül néha összefutni), de tudom, hogy ha ezt kérték akkor nehéz nekik megmondani, hogy havi 1 is elég, mert akkor jön részükről a duzzogás.

Aki szerint heti 1 ebéd belefér az nem érti milyen rossz, ha a rövid 1-2 napos hétvégét így bekorlátozzák...

Elég lenne néha hetente 1 nap átszaladni 1-2 órára, mint így rákészülni folyton a drága hétvégénkből.

Ezt csak az érti, aki benne van. Egy ilyen akaszkodó család már nem olyan szép, mint kivülről tűnik, inkább idegesítő.

Megmondani nem tudod a szemébe, de a férjednek elmondhatod és hátha megbeszéli a szüleivel. De ha férjed is hajthatatlan, na az már tényleg idegesítő és kiborító tud lenni.

Akkot mondd, hogy néha te is szeretnél otthon vasárnapi ebédet a férjednek (vagy gyerekeknek ha vannak), mert ti már egy külön család vagytok.

22N

A férj feleség a szűkebb család, a szülők, testvérek a bővebb család, de NEM idegenek. Elég baj, hogy te a saját szüleiddel nem tartasz olyan kapcsolatot, mint a férjed a sajátjával. Adódhat még olyan helyzet, hogy örülsz, ha a férjed családja tud segíteni.

Ha egy városban éltek, akkor ez a közös ebéd nem megterhelő.

Inkább örülnöd kellene, hogy ennyire összetartó családba kerültél.

Három éve vagyunk házasok a férjemmel,lassan hat éve vagyunk együtt,és csak annyit mondhatok,nálunk majdnem minden hétvégén kötelező a férjem családjával az együtt ebédelés,szombat-vasárnap.Mondjuk,nagyon közel lakunk hozzájuk,az is igaz.Egyik nap kötelező nekem főzni.Nagyon elegem van belőle.Nem azzal van bajom,hogy együtt eszünk,még csak nem is a főzéssel,hanem a kötelező jelleggel.Hogy én nem dönthetem el,hánykor kelek fel hétvégén,akarok-e ebédelni vagy sem,vagy egyáltalán mit akarok a hétvégémmel kezdeni.Mikor ezt szóvá tettem a férjemnek,közölte velem,hogyha nem így lenne,abból nagyon nagy sértődés lenne és jajj,hát ő azt nem akarja.Világos,az nem baj,ha én úgy érzem,rám van kényszerítve,de az baj,ha a családjának a lelki világa kicsit felborul.Egyébként napi kapcsolata van minden családtagjával,nem csak találkoznak,de még telefonon is beszélnek.Ha már egy nap nem látják egymást,megy a telefon,hogy jajj,mi van veled/mi történt?Egyszóval:meg tudlak érteni.A kényszer érzése a legrosszabb az egészben.Szerintem nem normális dolog,de őszerintük meg igen.És ki döntheti el,hogy mi normális és mi nem?Igyekszem elfogadni,hogy az ő családjuk ilyen,így nevelkedtek,ez számukra a "normális".Talán így próbálja az anyósod "összefogni" a családot és azt érezni,hogy hozzá tartoznak még a gyerekei attól függetlenül,hogy már megvan a maguk családja is.Nálatok más a szokás,más a felfogás.

De mivel véleményeket kértél:igen,jogos a felháborodásod.Én is háborgok:)Csak hosszú távon nem jó,mert ronthat a kapcsolatotokon.Esetleg nem lehetne felajánlani,hogy mondjuk csak két hetente menjetek?