Ki vagyok akadva a lányom apai nagyanyjára. Mi lenne a legjobb megoldás?

Alapszitu: egyedül nevelem az 5 éves lányomat, apjával még szüléskor szétmentünk, majd amíg gyeden voltam két évig, a szokásos gyerektartási díjon felül bőkezűen pótolta a kiesett keresetem + szépségesen felújíttatta a lakásom, cserébe én nem kértem a továbbiakra gyerektartást, aminek megállapításáról amúgy sem volt soha papír, mert bíróságon nem voltunk, gyerekelhelyezés se történt, mindent szóban, bizalmi alapon beszéltünk meg, noha voltak viták a megegyezésünk körül, amik végül úgy záródtak, hogy 4 éve gyakorlatilag nem beszélünk egymással, a láthatásokat az anyján keresztül szervezzük meg, tartást meg ugye a megbeszéltek szerint nem fizet. A láthatások úgy zajlanak, hogy én elviszem az apai nagymamához a lányomat hetente egyszer, a nagyi meg noszogatja a fiát, hogy jöjjön el. A nagyi noszogatása nélkül feleennyit se látnák egymást a lányom meg az apja, mert az apjának baromira nem fontos a dolog, a nagyi viszont annyira ragaszkodik a lányom látogatásaihoz, hogy amikor másfél éve egy hónapig nem mentünk (nyaraltunk), rohant, hogy a kapcsolattartás akadályozása miatt követelje a nagyszülői láthatás megállapítását. Akkor egy kicsit helyre kellett tennem a dolgokat a fejében, vissza is vonta a követelését, tartjuk a jó viszonyt, és mindketten leplezzük ellenszenvünket.

Probléma: a lányom folyton azzal jön haza tőle, hogy már megint valamilyen megjegyzést tett rá a nagyi. Ronda a ruhája, rosszul van felöltöztetve, csúnya a haja, ilyesmi. Ez még önmagában nem akaszt ki, ha hülye hát hülye, én mindig mondom a lányomnak, hogy ne foglalkozzon vele, ostobaság, és amúgy sem a nagyinak kell tetszenie, hanem önmagának. Hozzáteszem, teljesen hétköznapi a megjelenése a lányomnak. De legutóbb már azzal jött, hogy a nagyi szerint csúnya a beceneve is, amin születése óta szólítom. Nem úgy hívom, hogy "sátán leánya" vagy hasonlók, teljesen hétköznapian becézem, mint mondjuk bogárka, bozont, csutak vagy ilyesmi (a konkrét becenevet nem szeretném kiírni). Szemmel láthatóan rosszul esnek ezek a megjegyzések a lányomnak, és én is felháborító tapintatlanságnak tartom őket. Aztán jött az, hogy a nagyi szerint nem kéne arra a sportra járnia a lányomnak, amire jár (és amit a lányom maga választott, és szenvedéllyel űz), mert az nem való kislányoknak, helyette balettoznia kéne, az illő, és ez a sport szerinte butaság. Ezt persze a lányomnak mondja, nem nekem. Inkább leépíti a kritikáival egy óvodás gyerek önértékelését, mintsem merje vállalni a véleményét a felnőtt anyja előtt. De még mindig nem szóltam, igyekeztem a lányommal megbeszélni a dolgokat, és megerősíteni az önbizalmát. Viszont a legutóbbi már mindennek a teteje: a minap azzal jött haza a lányom, hogy a nagyi szerint az apja vette és rendezte be a lakásunkat, úgyhogy ide soha senki más nem költözhet. Nem mintha bárki is akarna, hisz még épkézláb párkapcsolatom se volt szülés óta, de attól még kiakasztó. Mi köze van a magánéletemhez, és miért a gyerek fejét tömi a hülyeségeivel? Nem beszélve arról, hogy egyszerűen hazugság, amit mondott: a lakást a szüleimtől kaptam teljes egészében még régen, az apának a felújítást köszönhetjük. Aztán amikor a lányommal meghívtuk őket (az apját és az apai nagyszülőket) hozzánk a lányom jövőheti 6. szülinapjának megünneplésére, az aznapi látogatásból úgy jött haza a lányom, hogy a nagyi a lakásunkat szapulta, hogy hova fognak leülni a szülinapon, nincs normális nappalink se (ez igaz, de van helyette egy nagy étkezőasztal), és miféle vendéglátás lesz ez. Hát ami sok az sok. Eddig nem szóltam, hogy vegyen vissza, de most már fogok. Ti hogy reagálnátok minderre?