Anyós állandóan kér, van erre valami megoldás vagy életem végéig ezzel kell élnem?
Anyós pár éve elvált a férjétől és gyakorlatilag a párom lett a férfi a családnál. Mi vagyunk a legközelebb lakó gyereke és hát mindenért mi ugrottunk. Ha kifogyott a benzin, ha nem bírt valamit felcipelni a lakásába, ha fel kellett valamit fúrni a falra stb. Persze volt amikor tényleg baj volt és ugrottunk.
Másfél éves gyerekünkkel párszor segített, de a segítsége inkább teher volt. Megpróbáltunk elbeszélgetni erről, hogy ha segít, akkor időre jöjjön és ne szervezze ide a fél családot hozzánk, mert a gyerekre jön vigyázni és nem családi programolni. Hatalmas összeveszés lett belőle (ő üvöltözött mi meg pislogtunk, a családot szinte ránkuszította), aztán pár hét kínos hallgatás után oldódott a viszony és úgy-ahogy normalizálódott. De gyakorlatilag félévente egyszer ha vigyáz a gyerekünkre pár órát, azt is csak akkor ha nem tudjuk tényleg másképp megoldani.
És emellett jönnek a kérések, családi programok (ami jó lenne, csak ne lenne mindig egy kérés benne) és vannak pénzügyi kérések is, ami néha érthető néha meg már túlzás.
Anyós méregdrága stílbútorokat vesz (amit elajándékozott, mert rájött nem kényelmes...de azt sem a családba ajándékozta hanem kvázi idegennek) közben meg a gyerekeitől kér pénzt ilyen-olyan dolgokra.
De a legnagyobb bajom, hogy nincs férfi mellette és minket 0-24/7 szolgálatnak néz, cserébe meg szinte semmit nem kapunk. Egy vacak műanyag játékot nem venne az unokájának, de intézzük el neki ezt és ezt. NEM AZT VÁROM EL, HOGY VISZONOZZA A SEGÍTSÉGET, mielőtt még letámadnátok, de valami nagymamásabb viselkedést szeretnék. A kaput végül az tette be, hogy a párom vitte át hozzá a gyereket unokázni, anyós meg azzal indított, "ha már itt vagy a nagy kocsiddal, ezt és ezt intézd már el nekem". Ráadásul érezhetően nincs oda a gyerekünkért, miközben a lánya gyerekeihez rendszeresen jár segíteni, "nagyi-unoka" tornára jártak, a lánya rendszeresen hagyja nála az unokákat teljes hétvégékre.
Mi meg, valahogy a család fekete báránya lettünk, mert "nem segítünk ha baj van" vagy "nem támogatjuk ezt és ezt a célt"...
Párom stratégiája jelenleg a nem azonnali ugrás, a halogatás, így segítünk is meg nem is. (ha azonnal ugranánk akkor nagyon elfajulnának a dolgok).
Értem én, hogy hálávan tartozunk amiért felnevelte a párom + mégis csak a nagymama, de az én szüleimhez képest akkora a különbség, hogy tényleg elkezdtem utálni anyósom. A szüleim boldogan ugranak és jönnek unokázni BÁRMIKOR. És mondják, hogy mikor jöhetnek és legyen így meg úgy és tiszta izgalottan várják a következő unokázást. Cserébe meg...szinte semmit sem kérnek.
Szóval mit tudnék tenni?
- Beszélni vele nem lehet, semmilyen kritikát nem fogad el (pl párom leszidta, amiért nem kapcsolja be a biztonsági övet vezetéskor, de ő csak vonogatta a válát, de még egy halom ilyen példám van)
- megszakítani a kapcsolatot/összeveszni nem akarok, mert akkor mi leszünk a hálátlan gyerek + hát mégis csak a nagymama
- a középúton lavírozás tűnt eddig a legjobb megoldásnak, csak hát ez olyan fárasztó és állandóan jönnek a bosszantó dolgai, valami egyszerűbb megoldás kéne
Ja és mi vagyunk a "kőgazdagok" a szemében, mert házunk van (a hitel az nem számít) és mindketten dolgozunk (mert nem engedhettük meg magunknak, hogy otthon maradja a gyerekkel de ez sem számít), ergo bankautomaták vagyunk. Erre is várnék ötleteket.
+ 12 hetes veszélyeztetett terhes vagyok, a méhlepény elkezdett leválni
Az anyagi segítséggel az a baj, hogy mindig egy "érthető" indokkal áll elő. Nagyszülőkkel ez van az van (beázik a tető, ezt kell megcsináltatni a házon stb) akiket ő támogat, de mivel neki nincs elég pénze ezért a gyerekitől is kér. Azt az összefüggést nem látja, hogyha nem méregdrága stílbútorokat venne, akkor több pénze maradna és nem kellene a gyerekeitől pénzt kérni a nagyszülők támogatására. Megmondani neki meg nyilván nem lehet, mert nyilván nem szólhatunk bele a lakása bútorozásába.
A leépítés folyamatosan megy, csak hát nem ha minimális is a kapcsolat akkor abban a minimális kapcsolatban kér. Egyébként már sokkal kevesebbet kér mint régebben. Mikor frissen elvált, a párom heti 3-szor tuti átugrott hozzá. És akkor jött a jajj egyedül vagyok, ti vagytok már csak nekem dolog. Én valahogy előre érzem, öregségére mi fogjuk a legjobban megszívni.
És leginkább abból van elegem, hogy van egy-egy újabb húzása és akkor egy hétig puffogok rajta. Tudom, nem kellene felvennem és már nem is érdekel, unokázik-e vagy nem...csak ezek a bosszantó húzásai tüskeként évekig megmaradnak, ha nem tovább.
A legfontosabb, hogy egy időre vonulj ki az életéből. A Te és a pici egészsége mindennél többet ér. Foglald le magad olyan dolgokkal, amik örömmel töltenek el.
Később: egy olyan embernek, aki önző és csak saját magát "tiszteli" nem tudsz szavakkal érvelni, csak tettekkel. Ahogy itt már írta valaki, ha én teszek neki szívességet, akkor az én szabályaim szerint cselekedjen. Ez rajtatok múlik, hogy ki tudtok -e állni magatokért.
Az unokának nem kell megszakítani vele a kapcsolatot, bármikor viheti, ha akarja - így kilőve a "mégiscsak nagymama" kérdés. Ha nem viszi, akkor nem is kíváncsi rá sajnos.
Ha pénzre van szüksége, akkor majd Ti eldöntitek mire adtok és mire nem.
Ezeket a szabályokat tisztázzátok vele, és FŐLEG TARTSÁTOK magatokat hozzá. Nagyon nehéz, jön a bűntudat, stb.
A mama azt gondolja, hogy az "édesanya" jogán ő mindent megtehet. Ez egy torz visszaélés a pozíciójával.
Lehetőség szerint a lehető legkevesebb kontaktod legyen vele egy ideig! Az idő meg majd megoldja. Amikor rájön, hogy nem játszmázhat, mint egy gyerek, mert a másik oldalon (nálatok) nincs foganatja. Csak rajtatok múlik!
Szia,
Koszonom kerdesed, nagyon kedves hogy ennyi ev tavlatabol is emlekszel a problemamra.
Azota mar megszuletett a kisfiam aki makkegeszseges rosszcsont. :-)
Anyossal a kapcsolatunk annyiban valtozott hogy egy ido utan mi elkoltoztunk 50 km-re. Nem ez volt a fo indok a koltozesben, de azert ez is segitett. Azota kb nullara redukalodott le a kapcsolatunk. Neha beugrik hozzank de sohasem tudom mikor, ami azert fura mert 50 km-re nem ugrassz csak ugy be hanem szolsz hogy otthon legyen a masik. De megtanultam elfogadni es szeretni olyannak amilyen.
A segitsegeket pedig ugy tartjuk egyensulyban hogyha epp raerunk akkor segitunk, ha nem akkor nem. De a koltozes azert ebben nagyon segitett.
Ha jon akkor jon, ha nem akkor nem. Soha sem tudtunk egy jot beszelgetni, soha nem viselkedett olyan nagymamasan (neha honapokig nem latja az unokait de akkor is csak koszon nekik es maris a sajat dolgairol panaszkodik), nem tudom miert de hoz hozzank vendegeket olyan epp itt van a baratnom elhozom hozzatok stilusban (gondolom hogy dicsekedjen a mi hazunkkal masoknak vagy nem tudom) de most vagy balhezok ezen vagy elengedem.
Es mar nem huzom fel magam rajta, amikor itt van akkor osszeszoritom a fogam es tulelem azt a rovid idot. Addig volt gond amig vagytam arra hogy nagymamaja legyen a gyerekeimnek es "feltekeny" voltam a tobbi unokara mert veluk tobbet foglalkozott. Sok sok ev gyakorlas utan fokozatosan ezt elengedtem es bar meg mindig hianyzik hogy neha elbeszelgessunk (mert egy ertelmes, intelligens, szimpatikus no) de ezen kivul mar szinte alig jut eszembe.
Igy 10 ev tapasztalatabol ugy gondolom az ilyesmi problemak nem megoldhatoak, csak egyensulyban tarthatoak. De persze minden csalad mas es mar es mindenkinek maskepp sikerul ezt kezelni. Ugy gondolom a mi helyzetunk meg egesz jo.
Szep napot mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!