Anyós állandóan kér, van erre valami megoldás vagy életem végéig ezzel kell élnem?

Anyós pár éve elvált a férjétől és gyakorlatilag a párom lett a férfi a családnál. Mi vagyunk a legközelebb lakó gyereke és hát mindenért mi ugrottunk. Ha kifogyott a benzin, ha nem bírt valamit felcipelni a lakásába, ha fel kellett valamit fúrni a falra stb. Persze volt amikor tényleg baj volt és ugrottunk.

Másfél éves gyerekünkkel párszor segített, de a segítsége inkább teher volt. Megpróbáltunk elbeszélgetni erről, hogy ha segít, akkor időre jöjjön és ne szervezze ide a fél családot hozzánk, mert a gyerekre jön vigyázni és nem családi programolni. Hatalmas összeveszés lett belőle (ő üvöltözött mi meg pislogtunk, a családot szinte ránkuszította), aztán pár hét kínos hallgatás után oldódott a viszony és úgy-ahogy normalizálódott. De gyakorlatilag félévente egyszer ha vigyáz a gyerekünkre pár órát, azt is csak akkor ha nem tudjuk tényleg másképp megoldani.

És emellett jönnek a kérések, családi programok (ami jó lenne, csak ne lenne mindig egy kérés benne) és vannak pénzügyi kérések is, ami néha érthető néha meg már túlzás.

Anyós méregdrága stílbútorokat vesz (amit elajándékozott, mert rájött nem kényelmes...de azt sem a családba ajándékozta hanem kvázi idegennek) közben meg a gyerekeitől kér pénzt ilyen-olyan dolgokra.

De a legnagyobb bajom, hogy nincs férfi mellette és minket 0-24/7 szolgálatnak néz, cserébe meg szinte semmit nem kapunk. Egy vacak műanyag játékot nem venne az unokájának, de intézzük el neki ezt és ezt. NEM AZT VÁROM EL, HOGY VISZONOZZA A SEGÍTSÉGET, mielőtt még letámadnátok, de valami nagymamásabb viselkedést szeretnék. A kaput végül az tette be, hogy a párom vitte át hozzá a gyereket unokázni, anyós meg azzal indított, "ha már itt vagy a nagy kocsiddal, ezt és ezt intézd már el nekem". Ráadásul érezhetően nincs oda a gyerekünkért, miközben a lánya gyerekeihez rendszeresen jár segíteni, "nagyi-unoka" tornára jártak, a lánya rendszeresen hagyja nála az unokákat teljes hétvégékre.

Mi meg, valahogy a család fekete báránya lettünk, mert "nem segítünk ha baj van" vagy "nem támogatjuk ezt és ezt a célt"...

Párom stratégiája jelenleg a nem azonnali ugrás, a halogatás, így segítünk is meg nem is. (ha azonnal ugranánk akkor nagyon elfajulnának a dolgok).

Értem én, hogy hálávan tartozunk amiért felnevelte a párom + mégis csak a nagymama, de az én szüleimhez képest akkora a különbség, hogy tényleg elkezdtem utálni anyósom. A szüleim boldogan ugranak és jönnek unokázni BÁRMIKOR. És mondják, hogy mikor jöhetnek és legyen így meg úgy és tiszta izgalottan várják a következő unokázást. Cserébe meg...szinte semmit sem kérnek.

Szóval mit tudnék tenni?

- Beszélni vele nem lehet, semmilyen kritikát nem fogad el (pl párom leszidta, amiért nem kapcsolja be a biztonsági övet vezetéskor, de ő csak vonogatta a válát, de még egy halom ilyen példám van)

- megszakítani a kapcsolatot/összeveszni nem akarok, mert akkor mi leszünk a hálátlan gyerek + hát mégis csak a nagymama

- a középúton lavírozás tűnt eddig a legjobb megoldásnak, csak hát ez olyan fárasztó és állandóan jönnek a bosszantó dolgai, valami egyszerűbb megoldás kéne

Ja és mi vagyunk a "kőgazdagok" a szemében, mert házunk van (a hitel az nem számít) és mindketten dolgozunk (mert nem engedhettük meg magunknak, hogy otthon maradja a gyerekkel de ez sem számít), ergo bankautomaták vagyunk. Erre is várnék ötleteket.

+ 12 hetes veszélyeztetett terhes vagyok, a méhlepény elkezdett leválni