Miért viselkedik így a barátom anyukája?

A barátommal az egyetemen találkoztunk, 350 km-ről jött ide egyetemre. 6 hónap után, márciusban elvitt bemutatni a szüleinek, félt kicsit, hogy mit fogok hozzájuk szólni. Saját elmondása szerint furcsák, félt, hogy majd valamit beszólnak, odafele úton végig ezen aggódott. Elmondta, hogy az apukájának agydaganata volt, megműtötték és elrontották a műtétet, azóta nem lát és a sok gyógyszer agyilag teljesen leépítette, ezért ne vegyem magamra, ha valami olyat mond. Mondta, hogy még senkit se vitt haza bemutatni, még barátait se hívta oda, én leszek az első.

Mikor odaértünk este az anyja volt már csak ébren, vacsorával várt. Szép nagy,3 szintes házban laknak. Másnap a barátom félt az apjának bemutatni, próbálta elkerülni, hogy találkozzak vele, végül mégis bemutatott mikor ebédeltünk. Igazából ahhoz képest, hogy beteg nem volt vele semmi komoly gond, rosszabbra számítottam. Kérte, hogy pár hét múlva húsvétkor megint menjünk el hozzájuk, hogy ne legyen egyedül, mert az anyja úgy volt, hogy elutazik külföldre egy hétre. Végül mégsem utazott el, de húsvétkor elmentünk hozzájuk megint. Eddig összesen háromszor voltam náluk, az anyja a második alkalommal már elkezdett piszkálódni, hogy mért nem eszem többet, meg inkább nem is szed nekem kaját, mert csak pazarlás, úgyse eszem meg mindet. Volt, mikor el akartunk menni sétálni a városba, volt, hogy vásárolni,nézelődni akartunk elmenni, volt, hogy borfesztiválra szerettünk volna menni, mindig azon morgott, mért nem visszük magunkkal a kutyát, vagy mért nem marad otthon segíteni neki a fia, esetleg menjen el boltba, várjon ki egy fát az udvaron, stb. Mikor legutóbb ott voltam reggel mikor eljöttünk már ébren volt az anyja (hajnal 5-kor), akkor is kaját akart belém tuszkolni, majd mikor eljöttünk köszöntem neki, hogy viszlát, erre ő fennhangon ugyanígy köszönt nekem, pedig előtte már úgy köszönt, hogy szia. Azóta mindig azt akarja, hogy a barátom hazamenjen, mindig vásárolni akarja küldeni vagy épp arról panaszkodik, hogy nem boldogul az apjával vagy a kutyával, ezért kell neki a segítség. Mindig kitalál valamit, amivel haza akarja kényszeríteni, de a sarki boltba se képes egyedül elmenni. Mesélte, hogy egyszer elvitte sétálni a kutyát és a gyerekek elkezdték gúnyolni, hogy vén boszorkány kutyát sétáltat, azóta nem vitte el. Folyton morog valamin, kb. olyan, mint a Mr. Beanbe az öreg, macskás nő, főleg mikor köntös van rajta.

A barátom mondta, hogy így nagyon nehéz neki, hogy otthon ennyire szükség van rá és úgy érzi néha már szétszakad, mert közben dolgozik is Pesten mérnökként. Azt tervezi, hogy eladja a szülei nagy házát és ideköltözteti őket a környékre, de nem hiszem, hogy ebből a közeljövőben lesz valami, már ha csak azt nézzük milyen nehéz eladni a házakat, ráadásul mikor ott voltam az anyja pont akkor akart házakat nézegetni(persze ő csak ült, a barátom kezelte gépet, mert ő nem ért hozzá), de mindegyik házzal volt valami gondja.

Még márciusban meghívták a barátomat az unokatesómék a júniusban esedékes esküvőjükre amiről az anyja tudott, viszont az esküvő előtt 1 héttel beszervezett egy Németországi utat a barátom apjának pont aznapi indulással és mivel beteg, a barátomnak kellett őt elkísérnie, természetese a jegyeket nem lehetett visszamondani.

Úgy érzem, hogy a barátom anyja próbál keresztbe tenni a közös programjainknak, próbálja kisajátítani a fiát, mintha azt akarná, hogy mindig vele legyen. Nem értem miért viselkedik így. A barátom szokott hívni, hogy menjek el hozzájuk, szívesen el is mennék, de nekem nincs kedvem az anyjával találkozni. Nem tudom, ha el is mennék, akkor mit változtassak, hogy az anyja jobban megkedveljen? Szerintetek miért viselkedik így? Nem hiszem, hogy 3 alkalom alatt megbántottam volna valamivel, mivel nem is nagyon beszélgettünk olyan sokat, viszont a barátomnak nem merem elmondani mindezt, illetve azt se tudja, hogy miért nem akarok elmenni hozzájuk.

21/N ( és 24/F)