Hogyan tudnám ezt finoman közölni a barátommal?
Távkapcsolat, kb 3 hónapja tart. Körülbelül egy hónapja történt, hogy először elutaztam hozzá és ott töltöttem egy éjszakát. Minden jól ment addig, amíg be nem léptem a lakásba, ahol hatalmas rendetlenség és kosz volt. Minden felület (asztal, konyhapult, székek) ragadt, odaszáradt kávé vagy valami más foltja látszott rajtuk. A konyhában egy seregnyi muslinca, a hűtőn mászkáltak a hangyák, tornyosultak a koszos edények a mosogatóban és még büdös is volt. A wc sem volt valami higénikus, ugyanis látszott, hogy a wckefe csak dísznek van...
Ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó náluk enni, ami a barátom anyját már igencsak zavarja. Mindig kérdezgeti, hogy mit főzzön, kínálgat, én pedig folyton visszautasítom különféle indokokkal. Mindig kitalálok valami kinti elfoglaltságot, hogy minél kevesebbet kelljen abban a koszfészekben töltenem. Én szégyellem magam a barátom helyett is, aki amúgy normális, nem cigány és egyetemre is jár. A lakásban 4 en laknak, az anyja és a két testvére. A végtelenségig nem tudom elkerülni az ott evést és ivást, ha pedig őszintén megmondanám neki, hogy mi a bajom, akkor pedig biztos, hogy megsértődne. Nem tartom magam tisztaságmániásnak és kényesnek sem, de ami náluk van, az már tényleg egy disznóól.
19/L 26/F
Fiatal még ez a kapcsolat és ti is.
De az őszinteség kellene, hogy az alapja legyen.
Bizony, ha nekem lett volna részemb ilyenben, azt kulturáltan, normálisan, de megmondom annak a férfinak, aki számomra a legfontosabb. Azokkal a kétségeimmel együtt is, hogy ez bennem feveti azt, hogy milyen lenne, ha együtt élnénk, hogy bizony a gyomrom felfordult a látványtól és nem tudtam enni, hogy nem jó szívvel megyek oda, mert hazudni nem tudok, a képmutatást nem szeretem.
A kapcsolatban a felek őszintén tudnak egymással beszélni- a kényes témákról is. Kell hozzá egy adag érzelmi intelligencia (ne azt mondd, hogy "hányingerem van anyádtól" :) hanem azt, hogy "elborzasztott és elbizonytalanított az a rendetlenség, ami számotokra természetes")
Az, hogy 3 hónapos távkapcsolat után te beállítasz domestossal és takarítani kezdesz nem egy elegáns és okos ötlet, ne tedd.
Inkább ne menj oda többet és a barátodnak őszintén mondd el, hogy miért.
Ez is lehet egyfajta kapcsolati próba.
(...hosszútávon pedig kösd fel a gatyádat egy ilyen igénytelen ember mellett- rettenetes lehet vele együtt élni, hacsak nem tartozik azon kevesek közé, aki felül tud kerekedni az otthonról hozott mintákon- bár ezt megtette volna már a tiszteletedre, ha már először odavitt a mocsokba- előtte csak összekapta volna magát, ha szégyelte volna az állapotokat. Ha nem, akkor ez róla is sajnos nagyon sokat elmond)
Ez valoban nem csak az Anya szegyene, hanem a "gyereke" is, aki felnott ember letere nem veszi eszre, hogy valami nem jo. Nyilvan jart mar mas hazaban, vagy epp az egyetemen is lathatja, hogy nem a kosz es a rendetlenseg a normalis. Nyugodtan takarithatna a parod is.
Az en szuleim sokat dolgoztak, igy 10-11 eves koromtol en takaritottam a hazat, igaz, hogy no vagyok, de szerintem amit egy gyerek meg tud tenni, azt egy 26 eves ferfi is kibirna.
Az en exem is ilyen volt. O a noverevel lakott. Az elso alkalommal, amikor nala voltam megdobbentem, nem rendetlenseg volt, hanem mocsok. A mosogatoban alltak a peneszes edenyek, a padlo felmosva latszolag min egy eve nem volt, a furdokad kitakaritva talan meg sohasem. En konkretan megmondtam neki, hogy ez nem normalis, elismerte es bevallotta, hogy csak szimplan lusta, de mar meg is szokta.
Egesz hetvegen takaritottunk. (A konyhaablaktol dorzsivel lehetett csak leszedni a zsirt es a mocskot, stb).
Es tudod mi a poen?
Utana sem tudta tartani a tisztasagot. Ha en mentem es csinaltam, akkor jo volt, ha nem mentem, akkor o nem takaritott.
Nem zavarta.
Vegul nem emiatt szakitottam, de tudom jol, hogyha osszekotjuk az eletunket, akkor vegig ez lett volna, csinaltam volna mindent es egy koszonom nem jart volna erte, mert neki ez felesleges munka.
Ne igy legyen nalatok, de a baratoddal beszelj, ne az anyjaval, mert a baratod epp olyan ludas ebben a dologban.
Nem egy negy eves gyerekrol van szo.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!