Hogy enyhíthető ez a helyzet?
A párom apukája évek óta gyűlöl, a helyzet egyre rosszabb. A kapcsolatunk szép, perspektívikus, 4 éves, de mindketten otthon élünk még, tanulunk. Fogalmam sincs mit tehetnék, mert egyre jobban nyomaszt a dolog, és a páromat is, annak ellenére, hogy kiáll mellettem... vajon meddig bírja még?
Van valakinek tapasztalata, hogy enyhíthető-e ez a helyzet?
22/N
Kérdés, hogy miért gyülöl - ugyanis ok nélkül nem igazán szokott ilyen lenni.
De ettöl függetlenül ne menj oda hozzájuk és törödj bele, hogy nem fog változni a helyzet.
ma 22:02-nek
Az én apósom is elég durván elbánt velem. Azon a bizonyos napon amikor tudtomra hozta, hogy gyűlöl, én kedvesen megkértem, hogy beszéljük meg, mondja el mi a gond, mivel bántottam meg, mondtam-e bármit is ami miatt vérig sértődött. Választ nem kaptam, csak egy nagy lökést. Olyan erővel lökött meg, hogy legurultam a lakóházban található lépcsőfolyosón. (mivel kint álltunk a bejárati ajtó előtt)
A mentő vitt el. Eltört 2 bordám, a bal csuklóm, 2 fogam tört le, mert a fémkorlátnak ütköztem, de nem ez a legszomorúbb. Majdnem 6 hónapos terhes voltam az ikrekkel. Egyik sem élte túl. Na ezért nem voltam hajlandó soha többé találkozni vele. Ezért hülyéz le egy szánalmas alak???
3-as és 6-os, nagyon köszönöm a válaszaitokat!
#3-as, hadd kérdezzem meg, hogy a párod hogyan viselte az apóssal való nyílt konfliktust? Olyan rossz, hogy az egyetlen konfliktus okozója apa és fia közt én vagyok :( Ugyanakkor nem tudom elengedni a páromat, nagyon szeretem!
#6-os, igazán erőt adó a történeted, köszönöm, hogy leírtad.... ehhez képest az, hogy borzalmas a légkör, és nem mehetek oda hozzájuk, gyakorlatilag semmi...:(
Csak remélni merem, hogy ha összekötjük az életünket, akkor legalább csendesedni fog a gyűlölködés..
Édes Istenem, #7-es, őszinte részvétem!
Legalább fel lett jelentve az az aljas szemétláda?
3-as vagyok
A csúnya eset után a férjem hónapokig nem volt hajlandó szóba állni az apjával. Igazából a bírósági pernél találkozott vele újra, bár én annak ellenére amit művelt velem, nem jelentettem fel, de a kórháznak hivatalból meg kellett tenni a feljelentést. Én el sem mentem a perre, elég volt a férjem jelenléte, és az én írásos tanúvallomásom. A bíróságon az apja bár bocsánatot kért a fiától (tőlem soha nem kért bocsánatot) de sosem bánta meg a tettét. A férjem sajnálta az apját így ő időnként látogatta, segített neki. Nem elleneztem, nem szabtam meg semmit, mert tudomásul vettem, hogy bármit is tett, mégis a férjem apja. Volt rá példa, hogy a férjem elment hozzá, majd 1 órával később hazajött, mert összekaptak, akkor megint eltelt pár hónap amikor újra ment. Engem nem érdekelt az após többé, érthető okokból.
Az én apám se bírta a feleségemet, az esküvőn se volt.
Jó másfél évig nem is álltunk egymással szóba, aztán csak megemésztette, hogy az én feleségem az ÉN feleségem.
De normális viszony már sohasem lett belőle.
Jesszusom 80%! Nagyon durva a történeted.
Meg is könnyeztem kicsit, mert tudom milyen elveszíteni egy babát, bár az enyém "normál" vetélés volt. Iszonyatosan sajnálom, nem is tudom hogy tudtad túltenni magad ezen.
Ehhez képest még NAGYON SZÉPEN bántatok apóssal, én a helyedben biztosan sem én, sem a férjem soha többet feléje sem nézne még akkor sem, ha a földön fetreng kínjában! Remélem legalább lett valami a perből, hiszen ez súlyos testi sértés alaphangon, de szerintem még ennél is több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!