Remélem elvetélsz. Nektek ez hogy esne?
Még mindíg remegek az idegtől, bocsánat ha össze vissza írok.
Tegnap voltam 16. heti vervetelen, utána mentünk fel anyóshoz, elmondani, hogy érkezik a második unoka. Azért nem mertük eddig elmondani, mert kétséges volt hogy megmarad a baba.
Erre kaptam ezt a fent említett szép mondatot, sok más finomsag mellett, miszerint ingyenélő vagyok, meg cigányként potyogtatom q gyerekeket, lusta vagy
Itt azért a férjed is hunyó, hogy nem állította le az anyját. Én az első ilyen kijelentésnél szó nélkül felálltam volna és hazamegyek úgy, hogy vissza se nézek.Ha a férjem nem jön utánam, akkor meg maradjon az anyjánál.
Arra hogy egy nagyszülő halált kíván az unokájának arra nincs mentség, ha a saját szüleim mondanák, akkor is így cselekednék.
Huhh, nem számítottam ennyi válaszra.
Hogy hogyan történt konkrétan az eset:
A férjem anyosom párjával a szobában nézett valami meccset.
Anyóssal beszéltünk de érződött a feszültség. Nagyon mások vagyunk, így ritkán beszélgetünk.
Tudni kell, nem gyedre megyek. Két hónapot dolgoztam folyamatos műszakban, mikor összeomlott a szervezetem.
Mióta az eszemet tudom öt körül ébredtem, és tíz körül qludtqm el..
Papíron nem dolgozom, de havonta hozzáteszek a háztartáshoz ötvenezer forintnyi ételt. Saját kert, csirkék, ami ugye hús, tojás.
Édesanyámék vállalkozásábá is segítek, ami tej, tejtermékek, disznó és marhahúst jelentenek fizetségképp.
Továbbá a tojást 25ft/db áron eladom.
Amire konkrétan a jókívánságát mondta, az annyi, hogy sérelmezte miért csak most szóltunk, erre megmondtam hogy azért mert kétséges volt hogy a pici megmarad (vereztem, és nem zarodott be a külső méhszájam).
Magyarán szólva nincs munkád,se fizetésed.Azért így mindjárt más.Hisz mostmár 4 tagú család lesztek,valamiből élni is kell,nem csak enni!
Férjednek mennyi a fizetése?
150e. Kb
Ehez hozzá kell azt is vennünk hogy hitelmentes sajat házban élünk, van megtakarításun, és csak a legalapvetőbb dolgokat kell a boltban megvenni.
Munkahelyem nincs, viszont a háztartáshoz bőven hozzáadom a magamét. Sőt, eddig anyóséhoz is.
Szerintem sem vagy ingyenélő. Most őszintén, ha folyamatos műszakban robotolsz kb. 60.000 Ft-ért, és azt kajára költöd a Tesco-ban, mennyivel vagy előrébb, mintha otthon ugyanezt megtermeled a kertben?
És igen, két gyereket ellátni alapból nem kis mutatvány, ha mellette még kerted van, meg állatok.
Szóval nyugodj meg, mert az idegesség sokat árt a babának.
A párod egyébként hogy viszonyul az anyós témához? Meg az otthoni munkádhoz? Értékeli? Melletted áll?
Mit szólt anyós beszólására?
Sajna meló az van, de segítség is.
A zöldség, gyümölcs nem rakja el magát.
Ráadásul sokmindent úgy kell elrakni, hogy a pocaklakó hozzátáplálására is kell gondolnom. Bébirépa, zsengeborsó, lassan kukoricaszezon.
A cseresznye, meggy is most érik.
Befozes, fagyasztas. Van dolog bőven.
De amíg én meg tudom csinálni, addig nem kell megvenni.
Nagy álmom is teljesült egy aszaló formájában.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!