Mi közük van anyóséknak az életünkhöz? Miért nem értik meg hogy ez a mi dolgunk?
A férjemre egy olyan szakmát erőltettek rá gyerekként,amit sosem szeretett,középiskolás korától dolgozik.
Én informatikus vagyok,jól keresek.
A kisfiunk 3 hónapos.
Télen megbeszéltük,jelentkezik egyetemre,én itthonról dolgozom,ő otthagyja a melóját,jár egyetemre és amikor dolgozom,akkor ő van a fiunkkal,így van elég bevételünk is.
Nemrég be is adta a felmondását,felvették egyetemre is,babázunk,nyáron lesz egy teljes hónapunk édes hármasban,akkorra kevesebb melót is vállaltam,mehetünk nyaralni,boldogság.
Az egyetlen negatív tényező anyós,aki mióta megtudta,azóta fúrja az egészet,lassan nem is látogatjuk,mert csak azt kell hallgatni,hogy minek neked kisfiam majd 40 évesen új munka,nem való neked az iskolapad,úgyse tudod megcsinálni.És ha nem hallom,akkor ilyennel tömi,hogy mivel most így nem keres semmit majd,én rá fogom kiabálni,el fogom zavarni,mert milyen férfi az,aki nem tudja eltartani a családját,egy kisbabás anyukának kell eltartania,fizetni a suliját.
Eddig csak szépen próbáltam megmagyarázni anyósnak,hogy nekünk is az jó ha a férjem boldog,márpedig az eddigi melójától nem az,másra vágyik 20 éve,én leszek a legboldogabb ha ennyivel igazán boldoggá tehetem,ne zaklassa már.
De nem fogja be,és legközelebb lehet nem leszek finom és nőies.
Miért jó ez neki? Miért akarja a férfiasságában megalázni a férjemet? Legszívesebben leüvölteném már...
Jajj már, ha megtehetik, miért ne csinálhatná így?!
Ehhez tényleg semmi közük anyóséknak, és én simán megmondanám, hogy ha nem állnak le a rosszindulatú megjegyzésekkel, akkor köszönitek szépen, de nem fogjátok őket meglátogatni. Legyetek erősek, és ne hallgassatok azokra, akik azt mondják, hogy ez őrültség! :)
"Tanulni soha nem késő!"
Igen, csak nem így. Komoly mérnöki tudáshoz még egy élet is kevés, nem, hogy 40 évesen elkezdi. Szerintem már a középszinthez sincs meg a tudása. Alap nélkül pedig ez nem fog összejönni. Hamar elmegy a kedve, a kérdező aki rábeszélte, mert kevésnek érezte, ki fogja dobni előbb-utóbb.
Ha nő lenne az illető, sokkal kevesebben tiltakoznának ellene.
A kérdező extrán jól keres, biztos az anyagi háttér (tényleg vannak olyan munkák, amiket nem lehet abbahagyni egy baba miatt). Ha apa is dolgozna, fizetnének egy bébiszittert, mivel lennének előrébb?
34 éves,12 éve ismerem,azóta hallgatom,hogy gyűlöli a munkáját.Eddig nem volt biztos,hogy nekem fix az ügyfélköröm,most már 2 éve ez,most mertünk belevágni,most már nincs hitel,van megtakarítás,belefér bőven.
Anyós szemét az is szúrja,hogy én azért kapok pénzt,mert "verem a billentyűzetet"...
Aki a levelezőt írja,válaszolja már meg,hogy oldaná meg.
Férjemnek meló hétfőtől szombatig,hétköznap 5ig,szombat 2-ig,van hogy tovább.
Suli péntek 12-20,szombat 8-18,szorgalmi időszakban minden második héten,vizsgaidőszakban kaotikus.
Nekem heti 20-30 órát dolgoznom kell,ezt most csak este,éjjel tudom,amikor itthon a férjem,de így nagyon nehéz.
Nappali képzés ingyen van,levelező 350ezer/félév.
Miért ne hagyná ott a nettó kb 120-at fizető melóját,amikor nekem ha lenne most 2 szabad délelőttöm,megkeresném?
(mielőtt valaki a mostani írkálásomat hozza fel,épp gyerekorvosra várunk 2 órája,a fiunk alszik)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!