Hogyan győzzük meg, vagy kerüljük el az anyóst ebben a kínos témában?
Nos a barátnőm az anyós házában lakhatóvá akar tenni egy nem használt szobát.
Nyílászárók jönnek, minden szerveződik, egyetlen dologból lett fekete leves és az a plafon. Nos a plafonon régi sarazott deszkák vannak amik közül súlyosan egészségkárosító porok ömlenek be a szobába. Mi le akarjuk cserélni a régi deszkákat OSB lapokra, és összeszilozni és esetleg visszatenni a régi deszkát az osb-re, hogy jobban szigeteljen és lépésálló legyen?
Nos az anyós (bár haszonélvező a házban) ragaszkodik hozzá, hogy a padláshoz nem lehet hozzányúlni. Gyakorlatilag nem is látja át technikailag a szerkezetet, tehát ő azt vizionizálja, hogy a deszkák felszedésével össze fog dőlni a háza. Hiába magyarázzuk, hogy csak kiemeljük és lecseréljük őket. (nincsenek is rögzítve)
Szóval a barátnőm úgy áll hozzá, hogy mindenképpen veszekedés lesz belőle, de megcsinálja.
Most rendelnünk kell 20 négyzetméternyi OSB-t, ez nekünk 20e forint, szóval költünk is a lakhatóvá tetélre.
Ha az anyós nem engedi feltenni kidobott pénz lesz az egész :/ ha nekiállunk veszekedés lesz, de meg kell csinálni.
Esetleg csináljuk akkor amikor nincs otthon? 1-2 óra nem hiszem, hogy elég rá. Mi legyen?
Esetleg bízzam a barátnőmre, vagy vonjak be egy rokont (mondjuk az anyós anyját, apját, öccsét?) mi legyen?
Beszélni nem lehet vele. Olyan ember. "az van amit ő akar"
És már ezerszer átfutottuk a barátnőmmel, jelenleg a legjobb választás ez a szoba és én nem akarok sem 220-as belmagasságot álmennyezet miatt, sem pedig a nyakamba hulló port, sem pedig az álmennyezet alatt mászkáló egereket.
Tehát a deszkáknak menniük kell!!
Haver!
Kb. kétnaponta kiírsz ide egy hasonló kérdést.
Nem fogod fel, hogy te és a lánya csak MEGTŰRT SZEMÉLYEK VAGYTOK!!
Ha ő a haszonélvező, akkor senki másnak nincsen beleszólása!!!!!
Neked meg főleg nincsen!
Nem ver át, de a "bérleti pénz" az elszáll a semmibe mintha hó végén elégetném.
Amit meg ide lerakunk az az anyós beleegyezésével ugyan, de akár 20 évig itt lesz és a mienk marad, háztartási gépek, akármi.
Ilyen nehéz megérteni?
Tudjuk, hogy megtűrt személyek vagyunk. De akkor is túlzás ez a basáskodás.
Ha úgy vesszük 50 az albérlet + rezsi, akkor a rezsit leéljük persze, de az 50 ezer az csak a "díj"
Nos ez az 50 ezer egy év alatt 600 ezer!
Gondolom nem kell magyarázni mi mindent lehet ebből venni ami egy év múlva már megtérülő befektetés lesz?
Háztartási gépet az albérletből is elviheted ha költözöl.
Persze lehet úgy számolni ahogy te de úgy is, hogy anyós jelölt felújítás után kirúg, összebalhéztok aztán 3 hónapra elment a felújítás ára.
Ugyan arra a kérdésre nem nagy szám emlékezni.
Esetleg bízzam a barátnőmre, vagy vonjak be egy rokont (mondjuk az anyós anyját, apját, öccsét?) mi legyen?
bocs nem néztem hogy anyós apját irtál
Köszi. Jó, viszont itt a bérleti díj árát költhetjük háztartási gépekre, nem is akármilyenekre! Ez azért nagy luxus.
Az albérlet meg nem lesz idővel megtérülő! Érted.
Szóval van benne rizikó, de ha nem lesz gáz sztem jó lesz!
Csak azt a mocsok plafont kéne megcsinálni és nem úgy, hogy alulról felteszem az osb-t és akkor kézzel elérem :/
Számolgatok neked egy kicsit.
Van mondjuk havi 100 ezrünk összesen a barátnőmmel.
Albérlet
50 (bérleti díj) + 20 (rezsi) + 30 kaja
Egy idegen házban.
Egy év alatt 600 ezer ft (bérleti díj) és ha letelt, semmit sem vihetünk el onnan csak a saját holminkat.
Anyósverzió
Minden hónapban egy gép:
12 hónap
-mosógép (55)
-beépíthető sütő (55)
-főzőlap (55)
-hidromasszázs kád (55)
-hűtő (55)
-kenyérsütőgép (55)
-design mosdó (55)
-ledes, spotos világítórendszer (55)
-mosogatógép (55)
-konyhabútor házilag barkácsolva, főleg újrahasznosított (régi bútor) de minőségi anyagokból, fióksínek, zsanérok (55)
ehhez dekopírfűrész (15)
osb a tetőre (20)
burkolat (30)
bojler (55)
______________
sum: kb 600
és ha utánanézel az áraknak nem gagyi gépeket kapok ma már ennyiért!
Emellett kifizettük az anyósnak a rezsit és fél évig használtuk a fürdőszobát, konyháját. (persze függ attól, hogy sorrendben mely gépeket vesszük meg először)
Utána már csak a rezsit kell kifizetnünk, lesz egy saját klassz lakásunk, a maradékot meg költhetjük bármire.
És ez csak egy év! Gyorsan eltelik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!