Hogyan győzzük meg, vagy kerüljük el az anyóst ebben a kínos témában?
Nos a barátnőm az anyós házában lakhatóvá akar tenni egy nem használt szobát.
Nyílászárók jönnek, minden szerveződik, egyetlen dologból lett fekete leves és az a plafon. Nos a plafonon régi sarazott deszkák vannak amik közül súlyosan egészségkárosító porok ömlenek be a szobába. Mi le akarjuk cserélni a régi deszkákat OSB lapokra, és összeszilozni és esetleg visszatenni a régi deszkát az osb-re, hogy jobban szigeteljen és lépésálló legyen?
Nos az anyós (bár haszonélvező a házban) ragaszkodik hozzá, hogy a padláshoz nem lehet hozzányúlni. Gyakorlatilag nem is látja át technikailag a szerkezetet, tehát ő azt vizionizálja, hogy a deszkák felszedésével össze fog dőlni a háza. Hiába magyarázzuk, hogy csak kiemeljük és lecseréljük őket. (nincsenek is rögzítve)
Szóval a barátnőm úgy áll hozzá, hogy mindenképpen veszekedés lesz belőle, de megcsinálja.
Most rendelnünk kell 20 négyzetméternyi OSB-t, ez nekünk 20e forint, szóval költünk is a lakhatóvá tetélre.
Ha az anyós nem engedi feltenni kidobott pénz lesz az egész :/ ha nekiállunk veszekedés lesz, de meg kell csinálni.
Esetleg csináljuk akkor amikor nincs otthon? 1-2 óra nem hiszem, hogy elég rá. Mi legyen?
Esetleg bízzam a barátnőmre, vagy vonjak be egy rokont (mondjuk az anyós anyját, apját, öccsét?) mi legyen?
Beszélni nem lehet vele. Olyan ember. "az van amit ő akar"
És már ezerszer átfutottuk a barátnőmmel, jelenleg a legjobb választás ez a szoba és én nem akarok sem 220-as belmagasságot álmennyezet miatt, sem pedig a nyakamba hulló port, sem pedig az álmennyezet alatt mászkáló egereket.
Tehát a deszkáknak menniük kell!!
Én megcsinálnám, valami egészségügyi okokra hivatkozva.
Pl hogyha lezs babátok, nem tesz jót neki az a sok por... Vagy valami ilyesmi.
Azért a leendő unokája egészségét csak nem veszélyeztetné, nem?
Anyuka, a hullik a levesbe.. vagy versben?
van az a Nemes Nagy Ágnes vers, Tavaszi felhők a címe
Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Át kéne írni:
Tetődeszkából, tetődeszkából
hullik a, hullik a korhadt deszkapor.
Fönt meg az egerek másznak az éjben
rohadtfödémben, rohadtfödémben.
Igen, de maradjunk annyiban hogy ez egy viszonylag békés család, és a saját lányát nem fogja kidobni, tehát amíg együtt vagyunk engem sem.
Meg ha nagyon akart volna már rég kidobott volna minket (de engem minimum) itt alszunk az ágya mellett egy hónapja...
Második. Most nem mindegy, hogy az anyós húz le félmillióval egy év alatt, vagy a "házinéni" valami szaros albérletben?
Az anyós esetében 50% esély (a legrosszabb esetben is) van rá, hogy a pénzem befektetés. Albérletben nem lesz.
Utolsó, a barátnőm apja elhúnyt, ezért is áll fent ilyen hülye helyzet, mert az anyós viszont egyedül nem tudja normálisan vezetni a háztartást, viszont foggal körömmel ragaszkodik az autonomiához. Valószínűleg úgy érzi, hogy nélküle szétesne a család.
Szakember látta az egészet, ő is megmondta, hogy le lehet cserélni, de az anyós csak annyit mondott rá utólag, hogy "régi házhoz nem nyúlunk"
Teljesen jószándékú a hozzáállása! De valójában hátráltató baromság 90%-ban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!