Az apósom egy zsarnok, a leendő gyerekeinkre kényszeríteni akarja a sielést, nekem erről más a véleményem, hogy oldjuk a konfliktust?

"Az orvos dolog" működik kedves utolsó, a doki általában nem a gazdag nagypapi hanem a gyerekek érdekeit nézi és ortopéd adjunktus rokonom ebben egyetértett annak idején...

...és igen. Ha egy ilyen emberrel egyre többször játszod el, éred el, hogy !ne legyen meg a lehetősége! beleszólni xy dologba, akkor előbb utóbb magától száll le rólad. Hidd el, tudom.

Szerintem egyelőre felesleges após-meny konfliktus lenne abból, hogy ha a fiatalok vernék az asztalt. A "lassú víz partot mos" gyakrabban vezet tartós és vita-veszekedés-keserű szájíz mentes eredményre, mint a nyílt konfrontáció. Itt egy alakuló családról van szó, ezt ne felejtsük már el. :)

(első hozzászóló voltam)

Kedves utolsó, én megértelek és nem akartam támadó lenni, nekem nincs még gyerekem. De szerintem tényleg el lehet simítani okosan ezeket a dolgokat, ha más nem, akkor egy kis távolságtartással.

Drukkolok neked is, hogy megoldódjon!

A saját élettapasztalatom alapján sajnos azt tudom mondani, hogy a 9. hozzászólás írójának volt a legjobb meglátása a helyzettel kapcsolatban, és ő adta a legjobb tanácsot.

Nem szeretnélek elkeseríteni, de abból ítélve, amit az apósod és a vőlegényed kapcsolatáról írtál, az, hogy a gyerekeitek fognak-e síelni vagy nem, szerintem messze nem a legnagyobb problémátok lesz, mire ez esedékes lesz.

Egyébként ami a síelést illeti, ezzel kapcsolatban (is) felvállalnám a döntésemet, nem állítanám be a saját gyerekeimet (esetlegesen) gerincferdülésesnek azért, mert nekem és a férjemnek felnőtt ember létünkre nincs bátorságunk a saját akaratunkért kiállni.

Attól meg, aki azt ajánlotta, hogy olyanokkal trükközzetek, hogy "rábólintotok előljáróban xy dologra, de "jajjközbejött valami", a síelés időpontjára már jajj lefoglaltuk a barbadosi utat", azért megkérdezném, hogy senkinek nem fog szerinte feltűnni a családból, hogy végül nem mentetek el Barbadosra? :-)

Az ilyen ürügyekkel, hazugságokkal egyre több ilyen hazudozásra kényszerülnétek, és hagynátok magatokat egy olyan játszmába belehajszolni, amiből nem nagyon lenne kiút, hacsak előbb-utóbb valami nagy konfliktus árán nem, amikor már végképp betelne a pohár.

Kedves kérdező, nem szeretnék az érzéseidbe gázolni, amit írok, nagyon keservesen megszerzett élettapasztalat, és azért tudok Veled együtt érezni, mert én életem nagy szerelmét hagytam el öt év után úgy, hogy még nagyon szerettem, de tehetetlen és eszköztelen voltam azokkal az érzelmi játszmákkal és manipulációkkal szemben, amit a háttérből működtetett az édesanyja.

A Párom intelligens, a szakmájában sikeres, már fiatalon nagyon jól kereső, ráadásul határozott fellépésű, más szempontból nagyon önálló férfi volt, de olyan mértékig engedte beleszólni, belefolyni az életébe, döntéseibe az Anyukáját (akinek sajnos igen határozott elképzelése volt arról, hogy neki, nekünk mit és hogyan kéne csinálnunk), hogy én azt egy életen keresztül nem bírtam volna elviselni, főleg, ha már gyerekeink lettek volna.

Ehhez nyilván két ember kell, egy szülő, aki nem engedi az élet rendje s módja szerint szép fokozatosan leválni, minden szempontból önállósodni a felnövő gyerekét, és egy olyan férfi vagy nő, aki vagy fel sem ismeri, hogy milyen érzelmi jászmákat űznek vele, vagy ha igen, akkor nem tudja ezeket megfelelő módon kezelni.

Én egy idő után eljutottam arra a felismerésre, hogy én nem tudom ezt a feladot megoldani a Párom helyett; az Ő térfelén nem tudok játszani. Ha Ő nem tud vagy nem akar felnőni a feladathoz, akkor nekem csak két lehetőségem van: vagy elfogadom egy életre ezt a felállást így, és megtanulok békében élni vele, vagy kilépek a kapcsolatból.

Visszatérve a Ti helyzetetekre, van egy nagyon fontos kérdés, amivel szerintem nem árt, ha tisztában vagy: a férjed kapott olyan nagy értékű dolgokat, anyagi segítséget a szüleitől, ami miatt úgy érzi, hogy lekötelezve kell éreznie magát, "viszonzásul" a szokásosnál nagyobb beleszólást, akár az élete feletti részleges kontrollt kell a szülőknek biztosítania?

Nyilván jó esetben nem várná el egy szülő cserébe, de sajnos nem egy példát láttam rá az életben, ahol ez kimondva, kimondatlanul egyfajta zsarolási potenciál volt a szülők részéről.

Te reálisan nézve mennyi esélyt látsz arra, hogy akár a leendő gyerekeitek nevelésével, akár bármi más, kettőtök életét érintő döntéssel kapcsolatban következetesen ki fog állni a Ti közös akaratotok mellett a leendő férjed, akkor is, ha a nem egyezik az Apósod elképzelésével, és képviselni fogja a Ti érdekeiteket, ha kell, akár vele szemben is?

Azt írod, annak idején lemondott a saját álmáról egy, az apja által választott karrier kedvéért, és az apósod most is "tervezget, előír, és a vőlegényem szó nélkül tűri."

Te még nem jutottál el addig a pontig, ahol már csak az a két opció lenne előtted, mint előttem annak idején, mert felehetőleg azt a lehetőséget még nem merítetted ki, hogy őszintén beszélgess ezekről az aggodalmaidról a leendő férjeddel, és bízz abban, adj Neki egy esélyt arra, hogy Ő felnőjön a feladathoz.

Ha ilyen helyzetben lennék, mint Te, két dolgot nem tennék:

1) Nem dugnám a homokba a fejemet, és nem reménykednék abban, hogy ez a helyzet magától megváltozik valami csoda révén.

2) Nem ringatnám abban a hitben magamat, hogy ezt a problémát én meg tudom oldani a párom helyett.

Kedves Kérdező!

Szívesen!

Valóban nem volt egyszerű annak idején meghoznom azt az döntést, de azon egy kicsit meglepődtem, hogy megkérdezted, hogy mi lett a "történetemnek a vége, sikerült-e utólag rendezni a sztorit?".

(Lélektanilang teljesen érthető egyébként részedről, azt gondolom, azért siklottál át akaratlanul afelett, amit ott - szerintem elég egyértelműen megfogalmazva - leírtam, mert a Te forgatókönyvedben a lehetséges végkifejletek között nyilván nem szerepel a szakítás.)

Az eredeti hozzászólásomban azt írtam: "amit írok, nagyon keservesen megszerzett élettapasztalat, és azért tudok Veled együtt érezni, mert én életem nagy szerelmét hagytam el öt év után úgy, hogy még nagyon szerettem, de tehetetlen és eszköztelen voltam azokkal az érzelmi játszmákkal és manipulációkkal szemben, amit a háttérből működtetett az édesanyja".

Azt hittem, ebből a megfogalmazásból teljesen egyértelmű, hogy mi lett a "történetünk" vége.

(Ne érts félre, nem kritikának szántam, csak egy abszolút semleges észrevételnek, mert saját magamon és másokon is megfigyeltem már különböző élethelyzetekben, hogy furcsa módon valóban létezik egyfajta szelektív látás/hallás/olvasás, ha olyan dolgokkal szembesítene minket egy helyzet, amivel kapcsolatban van esetleg bennünk némi elutasítás, ellenállás tudat alatt.)

Azt írtad: "igazából az apósomat kellene megnevelni"

Abból ítélve, hogy a Vőlegényed 34 éves, és már gimiben ismertétek egymást, Te is 30 körüli lehetsz minimum.

Felnőtt nőként látod annak realitását, hogy valaki "megnevelje az Apósodat"? Ha igen, ki?

Nincsen nálam a bölcsek köve, de én nem hiszek abban, hogy felnőtt embereket bármilyen életkorban "meg lehetne nevelni". Szerintem felnőtt emberek önszántukból tudnak változni, ha ŐK MAGUK ezt valamiért szükségesnek tartják, belátják, elhatározzák, és tudatosan tesznek rá erőfeszítésket (és még így sem mindig könnyű), vagy akkor, ha az élet valami módon rákényszeríti őket erre.

Azt, hogy a gyerekeiteknek ne kelljen síelniük, ha Ti, mint szülők ezt nem szeretnétek, biztos el tudjátok valami módon érni, akár egy külső személy (orvos) bevonásával, amit Te most járható útnak tartasz.

Az Apósod a Te saját szavaidat idézve "túl domináns", "csüng rajtatok, illetve fordítva", "az egész életét belőtte a gyerekeinek, hogy hány évesen mit csináljanak, mert ő tudja, mert ő mindent jól tud", "tervezget, előír, és a vőlegényem szó nélkül tűri".

Ha azok után, amit az Apósodról, illetve a leendő Férjed és az Apósod kapcsolatáról írtál, úgy gondolod, hogy a síelés téma lesz a legkomolyabb, vagy az egyik legkomolyabb kihívás a leendő közös életetekben, amit azzal kapcsolatban meg kell oldanotok, hogy az Apósod tiszteletben tartsa a Ti döntseiteket és privát szférátokat, és Ti a saját életeteket élhessétek, a saját vágyaitok és elképzeléseitek szerint, akkor tiszta szívből kívánom Neked, hogy legyen ebben igazad!