Az apósom egy zsarnok, a leendő gyerekeinkre kényszeríteni akarja a sielést, nekem erről más a véleményem, hogy oldjuk a konfliktust?
Az apósomék elég gazdagok, és amolyan síparadicsom - luxussport rajongók. A vőlegényemet és a tesóját kiskoruktól sieltették, snowboardoztatták. Az apósom elég zsarnok, ő a főnök a családjukban. Mindenki hallgat is rá persze. Eddig még nem volt köztünk nagy súrlódás, mert én mindig visszavonultam, de eléggé kezdem már unni.
Meghatározta a fiának, hogy mi legyen (közgazdász) noha ő színész akart lenni, de az apjától annyira félt, hogy bele se mert gondolni. Meghatározta, hogy a gyerekei szabadidejükben a kertjeiket túrják, mert az a jó. Mert ő így gondolja. (Van benne persze jó is.)
Az egész életét belőtte a gyerekeinek, hogy hány évesen mit csináljanak, mert ő tudja, mert ő mindent jól tud.
Most már arról beszél, hogy majd az unokáinak - mellesleg az én gyerekeim - három évesen vesz síléceket, mert jobb ha minél hamarabb szokják a téli sportokat.
Tervezget, előír, és a vőlegényem szó nélkül tűri.
Nálunk a sielés nem volt divat, mi korcsolyázni szeretünk, szerintük ez nem túl "menő".
Én személy szerint viszolygok a sieléstől, az összes ismerősöm kivétel nélkül szenvedett már síbalesetet, és tudom, mennyire kockázatos, a gerincnek, az egész testnek.
Nem akarom, hogy a gyerekeim sielni tanuljanak.
És most, vessetek meg akár de önző leszek, nem akarom, hogy nekem is mindig mennem kelljen ilyen helyre, mert akkor nekem is tanulnom kell, hiszen az anyukájuk vagyok, hogy néz ki, hogy én nem megyek, nem vinne rá a lélek a picijeimet nélkülem hagyni ilyen helyekre, vagy bárhová menni. Nem, ezt nem fogom megengedni.
És már most parázok, hogy nagyon nagy veszekedések lesznek, mert ez az átkozott apósom mindenkinél okosabbnak hiszi magát, és képtelenség meggyőzni.
Mit tanácsoltok, akiknek van tapasztalat ilyen "harcokbax"?
Ha mást nem is, de ezt a konfliktot lezárhatod: menj el egy gyerek ortopéd orvoshoz. (ha van pénzed, magánba, de a férjednek egy szót se) Tapintatosan, úgy, hogy a gyerekek ne hallják, mondd el az orvosnak röviden a helyzetet (félsz a balesettől, apuka mániás), és kérd meg, hogy írja le, hogy gerincferdülés gyanúsak a gyerekek/gyerek és nem javasol xy sportokat, amíg ki nem alakul az izomzatuk.
A továbbiakban meg beszéljetek meg egy stratégiát a férjeddel. Pl. nem a közvetlen közelükben laktok, rábólintotok előljáróban xy dologra, de "jajjközbejött valami", a síelés időpontjára már jajj lefoglaltuk a barbadosi utat :), stb. Előbb utóbb nagypapi rájön, hogy a többi gyermeke családján uralkodhat, de rajtatok kevésbé.
(Bár azért cseppet irigyellek a helyzetedért, nekem másfél hónap múlva laknom se lesz hol, pedig csak 3 MFt hiányzik egy sajáthoz...)
Hajrá, felnőttek vagytok!
(ui.: ha nem akarod mindig felcseszni magad apósodon, kezeld úgy, mint egy akaratos gyereket, tulajdonképp az is. szépen, nyugodtan: most sajnos nem vesszük meg a negyvenhatodik transformerst Pistike... :) hülyék ellen mindig bejön. :) )
Hát nem semmi, milyen okos vagy :) <3 nagyon köszönöm, ilyet nem tudtam volna kitalálni, zseniális!
Írok privit!
Állj a sarkadra apósoddal szemben, és a férjedet is kérd erre. Ne ő határozza meg az életeteket!
Viszont amit nem értek, miért ellenzed annyira, hogy a leendő gyerekeid megtanuljanak síelni? Kicsit drága sport, de ha a nagyszülők biztosítanak hozzá mindent, miért ne?
Én úgy gondolom, ahhoz hogy megvédd a gyerekeid pl egy síbalesettől, nem az a megoldás, hogy nem tanítod meg síelni, hanem éppen az, hogy megtanítod jól síelni! Gondold át :)
Én ott kezdeném, hogy amig a völegényem nem válik le az apjáról, addig nem kötnék vele semmi esetre sem házasságot és nem vállanék gyereket.
Ugyanis TE hiába nem akarod, hogy a (még nem létezö) gyerekeid eletét az após szabja meg, ha a jövendöbelid beleegyezik - ugyanis ö ugyanolyan szülö (lesz), mint te.
De abból, amit leírtál, a völegényed kßeptelen önálló életre, teljes mértékben függ lelkileg az apjától, ezért amíg ez nem változik meg döntöen, addig nektek soha nem lesz saját életetek, mindig és mindenben az após fog dönteni.
A sielés lesz a legkisebb probléma ebben az esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!