Az anyósom egy ágyban aludt a párommal, amíg én távol voltam üzleti ügyben. Te mit szóltál volna ehhez? Az én érzéseim a furcsák vagy jól látom szerinted?
Sziasztok!
Több, mint egy éve vagyunk együtt a párommal, együtt is élünk. A párom édesanyja velünk egy városban lakik, 5 perc sétára tőlünk. A múlt héten üzleti ügyben el kellett utaznom és három éjszakát távol töltenem. Ezeket az éjszakákat a párom édesanyja nálunk töltötte. A párom hívta át őt, hogy ne legyen egyedül az anyukája. Nekem ez még okés lenne valahogyan, bár mondom 5 percre lakunk egymástól és jó a kapcsaltuk, heti szinten szoktak találkozni. De mint kiderült egy ágyban aludtak, magyarán az én helyemen aludt az anyós-jelöltem. Hát nekem ez nagyon furcsa és őszintén szólva rosszul is esik.
A történethez hozzátartozik az, hogy a páromat és testvéreit egyedül nevelte fel az anyukájuk, a párom a kedvenc gyerek. (a másik két gyereke más városban lakik) Véleményem szerint az anyós-jelöltem egy mártír és érzelmileg zsarolja a páromat, mégha nem is tudatosan. Pl. olyanokat mond neki, hogy neki nehéz feldolgoznia, hogy elveszíette a fiát, meg hogy ő már nem fog kelleni senkinek sem, ő csúnya, ronda, buta, stb.
Ti hogyan reagálnátok le ezt a helyzetet a helyemben? Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert bármit is mondok, úgy fog lejönni, hogy én féltékeny vagyok és hogy el akarom marni az édesanyja mellől a páromat, holott ez nincs így. Nagyon jó dolog, hogy szereti és tiszteli az édesanyját, de szerintem ez már nem egészséges.
Lehet, hogy csak azért nem bírom megérteni, mert engem nem majomszeretettel szeretnek a szüleim, nem tudom.
30 felettiek vagyunk mind a ketten.
Előre is köszönöm, ha válaszolsz.
Szia!
Átérzem a problémádat!A közös fekhelyetek a privát szférátok részét képezi szerintem, én is kiakadnék, ha a távollétemben csak úgy odadőlne valaki aludni a helyemre.Amit tanácsolni tudok, hogy mindenképp higgadtan beszélj a pároddal.Hogy ez neked fura és kellemetlen, és szeretnéd, ha a jövőben nem ismétlődne meg, mert úgy érzed, ezzel átlépte privát szférátok határát. (Legalábbis az enyémet tutira átlépné...)Sőt,ha kilátásban van, hogy ismét el kell menned több napra,készítsd elő a másik szobát előre a mamának, és hívd fel rá a párod figyelmét is, hogy ott a helye az anyukájának, nem a közös szobában,ágyban!Esetleg anyósodnak is megmondhatod,mikor elmész,hogy,ha ott szeretne nálatok aludni, tegye nyugodtan, várja a másik szoba, megágyaztál/tiszta ágyhuzatot tettél fel neki stb. Vagy pedig menjen át hozzá a párod aludni!
Remélem, rendeződik a helyzet!
Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást.
Megbeszéltem a párommal a dolgokat. Elmondtam neki, hogy nagyon zavar az, hogy egy ágyban aludt az anyjával és hogy én ezt nagyon furcsának találom. Meg is indkoltam, hogy miért találom furcsának. Azt válaszolta a párom, hogy maximálisan megérti az érzéseimet és hogy többet természetesen nem lesz ilyen. Nem igazán tudta megválaszolni, hogy miért és hogyan alakult ez így. Erre azért rákérdeztem és meglepődtem, hogy a párom egy messzebbre mutató választ adott. Azt mondta, hogy valószínűleg azért alakult ez így, mert az anyukájának komolya családi gondjai voltak fiatal korában (halálesetek) és csak a kicsi fia maradt neki. (Zárójelben jegyzem meg, hogy vajon mit szólna a két lánya ehhez a kijelentéséhez.) Szóval örvendetes számomra, hogy a párom is tisztában van vele, hogy honnan ered a probléma.
A beszélgetés során nem hoztam fel semmilyen más gondomat az anyósommal kapcsolatban, csak erre a problémára koncentráltam.
Ha legközelebb kiteszem a lábam, akkor biztosan ott fog aludni nálunk, de a másik szobában. Mondjuk én ezt sem tudom megérteni, de hát valamiben nekem is engednem kell.
Az egyik válaszoló írta, hogy az ő anyósa 'tapizta' a férjét. Az enyém is ilyen. Ha állunk egymás mellett hárman, akkor ő a fejét a párom vállára hajtja és megpuszilja a vállát/hátát, ameddig felér. Tudom, hogy röhejesen hangzik, de tutira 'szerelmes' belé.
A taktikám az, hogy továbbra is nagyon kedves leszek vele, de a mártírkodós-sajnáltatós játékaiba nem fogok belemenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!