Nem akarok beszélni anyósomékkal semmiféle formában, szerintetek ebből baj lesz?

Ajjj aterzem mit erzel!

EN BARMIT teszek az sz.r.

-nem jol takaritok/vasalok

-nem jol fozok/sutok (a legfinomabb sutimben is talaltak kivetni valot)

-valogatos vagyok

-uszitgatja ellenem

-ha van smink rajtam az a baj ha nincs az

-a hajamba is belekotnek

-mikor terhes voltam es nem hiztam 20-30kilot idegesitettek, hogy beteg lesz a gyerek (szerencsere nem lett)

-nev valasztasba is ok akartak donteni

-De amit a legjobban utalok amikor az anyamat csesztetik...ugyanis egyedul nevelt fel engem es az ocsemet...termeszetesen nem kaptam 20evesen tole autot es sajnos nem tud tolni.(bar szerintem nem az a normalis, hogy mindent alank toljanak)

Ez nagyon szurja a szemuket.

Viszont nem tudom megtenni, hogy ne beszeljek veluk...ugyanis a paromnak mielott osszejottunk megvettek a szomszedos hazat :-(

Ezert ugymond sokat koszonhetek nekik...bar kesobb velem tette rendbe...de meg a fal szine se lehetett olyan mint amilyet en szerettem volna.

Sokszor elakartam innen menni de a parom nem ...es mivel ot szeretem es van egy kozos gyerekunk..muszaj maradni.De nem biztos hogy ez sokaig igy marad...ugyanis van az a pont ahol mar nem lehet elviselni oket es betelik a pohar.Kozeleg ez az ido :-(

Orulj, hogy nincsennek a kozeletekben!Ritkan talalkozzatok...es add azt amit kapsz.

Neki meg legyen eleg, hogy szereted a fiat!Ennyivel boven eleg megkoszonnod, hogy megszulte es felnevelte...ertelmet az eletenek meg ugyis Te fogsz adni egy gyerekkel.

Szoval nyugi vannak Toled rosszabb helyzetbdn is pl en :-D

.

Ezt írtad:

"De ha ott vagyok, akkor is mindig elmennek mosogatnak, meg takarítanak, udvart sepernek, tehát egyáltalán nem érzem, hogy ők meg akarnának ismerni, pedig volt rá lehetőség."

És mi lenne, ha ilyenkor felajánlanád a segítséged? Menj velük, segíts mosogatni (törölgetni), udvart seperni. Közben könnyebb beszélgetésbe elegyedni. Lehet, hogy ők is nehezen tudnak feloldódni.

Szerintem felesleges elrőltetni. Tudod, egy ház körül mindig van dolog, és teljesen normális, hogy ha ott van a vendég, akkor is el kell mennie és csinálnia, de a köztes időkben azért kedves a vendéggel az ember, és elnézést kér, ha most mennie kell dolgozgatni. Tehát az alapvető figyelem és törődés megvan attól még.

Nem hívnak, és nem is nyafognak ha nem mész, legalábbis nem írtad. Magyarul tényleg nem kíváncsiak rád, és ez így jó is. Akkor nem kell menni szerencsére. A párod sem erőlteti. Minek...

Ebből rossz érzése csak a párodnak lehet. ezért őt kérdezd meg egyenesen, hogy rosszul esik-e neki, hogy ilyen viszony van a szülei és közted. És hogy te nem akarsz menni, soha!!!! hozzájuk. Ha változtatni akarnak a hozzáálláson, rendben, de kötelességből nem fogsz menni sose. És azt se akarod hogy ők jöjjenek a közös lakásotokban. Mert én ezt sem akarnám. Majd ő megmondja, hogy zavarja-e ez, vagy sem. Ha igen, akkor az gond. de szerintem azt fogja mondani hogy így rendben van, évtizedekig is lehet így élni.

Szerintem valahogy meg kéne egyeznetek a pároddal, hogy minél ritkábban menjetek vagy legalább neked ne kelljen sűrűn.

Ha teljesen elzárkózol nem fog díjazni érte a párod. Tapasztalat.

Vagy le kell ülni megbeszélni a családjával kinek mi nem tetszik és miért viselkedik így.

Meg tudlak érteni, nálunk is ez van.

Eleinte ment a nyalizás, menjünk minden hétvégén, majd ők főznek. Aztán összeköltöztünk és mivel tudok én főzni magunkra, nem fogok állandóan leutazgatni a mamához.

Állandóan csak azt hallgattam, hogy az anyós mit hogyan csinál.

Én meg úgy csinálom, ahogy engem a szüleim megtanítottak nem azért, hogy vele ellenkezzek, csak azért, mert nekem úgy jó. Neki meg úgy jó nyilván, ahogy ő szokta meg.

De egyszerűen nem bírják elviselni, hogy nem az van amit ők akarnak, hogy nem vagyok irányítható. Szerintük nekem mindent úgy kéne csinálni ahogy ők, meg maximálisan alkalmazkodni. Hát én nem adom fel az egyéniségem, amibe egyet értünk, azt majd úgy csinálom. Csak a korkülönbség miatt nagyon kevés az ilyen dolog. Ők ezt rossz néven veszik, mintha én nem szeretném őket, pedig attól még én kedveltem őket.

Ők viszont innentől kezdve állandóan szurkáltak, megbántottak, de a páromnak ezek valamiért nem akarnak feltűnni, még én legyek az elfogadó. Annyira ragaszkodnak a szokásaikhoz, nem fogadják el ami új, ami más.

Nem azon vannak, hogy a párom leváljon és a saját családja legyen az első. Engem a menyecskét akartak odaláncolni magukhoz. Úgy érzem, hogy ez nem egészséges ragaszkodás köztük, hanem már függés és tele van érzelmi zsarolással.

Emiatt majdnem szétmentünk. Mert ő csak azt veszi észre hogy én nem kérek a családjából, de azt nem, hogy miért.

Borzasztó érzés.

Legutóbb megpróbáltam elmenni, de nem hagyják abba a megjegyzéseiket, vagy a másik verzió az, hogy nem szólnak hozzám.

Úgy gondolom én is, hogy nincs miért mennem. Ha nem érzem jól magam egy társaságban, meg csak alázást kapok, nem fogok járni. Páromat sosem tiltottam, menjen.

Nem tudom mi lesz. Még az esküvőt, meg ilyen nagyobb eseményeket ki lehet bírni, de ha unoka lesz fogalmam sincs, hogy bírom ki. Akkor nem tudom ritkítani a találkákat... :/

se karácsonykor, se semmikor, majd ha gyerek lesz sem megyek apósomékhoz...nekem leginkább apóssal van gond...mondjuk férjem sem akar menni...amit lemüvelnek, ahogy velem bántak, ahogy a szüleimmel beszéltek...még hagyján...de ahogy a saját fiúk életét akarják tönkretenni...olyat én még nem láttam...ha párom akar menni mehet, a gyereket viheti majd (de csak és kizárólag úgy, hogy ő is ott van...apósom alkoholista...)

de én, oda....soha de soha többé a lábam be nem teszem.......

sz*r érzés...sose gondoltam, hogy ilyen apóst és anyóst kapok, hisz mindig imádott minden barátom, barátnőm szülei...velük meg még normális hangnemben sem lehet beszélni...de ez van...férjem inkább van az én családommal mint az övével....

csak a mamáit szeretem....ők édesek, szeretetteljesek, normális nagyik...oda mindig megyek szivesen...

24L

Egy évben kétszer muszájból valami ünnepen megjelenek a férjemmel és részemről ennyi. Anyósom próbálkozott egy időben, de folyton az lett a vége, hogy megbántott, belémkötött. Még a férjem mondta, hogy egyszerűen ne törődjek vele, ne vegyem fel, ne menjünk stb. Ő néha megy magában, engem ez nem érdekel, de én nem megyek megjátszani magam.

Azért az erős, hogy soha az életben nem beszélnél velük, meg mi legyen az esküvőn az nem is tudom hogy lehet kérdés. Az esküvő nem a te esküvőd lesz, hanem a ti esküvőtök, amire nyilván jönnek. De ott se kell velük foglalkoznod. Én se foglalkoztam, a saját szüleimre sem értem rá. Annyi, hogy készült velük egy-egy közös kép. Ezt el lehet viselni.

Több meg engem nem érdekel, a férjem szülei, tartsa velük a kapcsolatot ő, az enyémekkel is én tartom, nem a férjem.

Egy életen át ez a megoldás nem működik, ezen változtatni kell! Mint ahogy írtad, nem csak veled volt baja eddig, azaz akkor nem is veled van a baja személy szerint, inkább a helyzettel, hogy a fiának van valakije. Akármennyire nehéz, akármennyire kínos az elején, mégis meg kell tenned a kezdő lépéseket. A párod miatt, magad miatt, a béke miatt, a közös gyerekeitek miatt is. Gondolj bele, milyen lesz ha a férjed meg a gyerekeitek mennek a nagymamához te meg otthon maradsz... na ne má :)

Szóval amit tenni kell, az hogy elkezdesz te is oda járni a pároddal először. Megpróbálsz minden beszólás és negatívum ellenére jobb kapcsolatot kialakítani vele. Később egyedül is menj át hozzá, beszélgessetek, vagy te hívd meg hozzátok amikor nincs ott a párod. Szépen lassan juttasd a tudtára, hogy elfértek egymás mellett. Ő mindig az anyja marad, te meg a párja vagy, a kettő elfér egymás mellett. Barátkozzatok össze, közös programozás... stb. Így ne maradjon.