Ti beköltöznétek abba a házba amit apósodék vettek a párotoknak vagy vennétek egy másikat? Nem éreznétek cikinek, hogy nem ti vettétek?
Én is beköltöztem, igaz közösen kaptuk.
Évekig látták apósék, hogy mennyit szenvedtünk az albiba, hogy összeszedjük a saját lakásra való pénzt. 6 éve éltünk már együtt, amikor véletlenül megtaláltuk a kis álom lakásunkat, igaz, hogy sok munka volt még vele. Még megvétel vagy hitel elindítás előtt megmutattuk apósnak, kikértük a véleményét (építési vállalkozó), nagyon lehurrogta a lakást, nem is vettük meg. Majd 2 hét múlva mentünk hozzájuk, bejelenteni, hogy unokájuk lesz, megebédeltünk majd após eltűnt és hozta az adás-vételit az álom lakásunkról. Kölcsönösen szépen megleptük egymást, a mai napig gyönyörű emlék. Együtt, a közösen megtakarított pénzünkből újítottuk amit muszáj volt, apósék nevén van a lakás a mai napig, az ikreink a haszonélvezők és amint betöltik a 18-at az Ő nevükre kerül. Soha nem ordították ránk, sőt akárhányszor megköszöntük nekik, az após mindig azt mondta, hogy azért van, hogy segítsen és amúgy is a pénzét nem tudja magával vinni...
Én vagyok az egyik beköltöző, az nekem sem tetszik, hogy "kész van", nem rendezhetem át, nem hozhatok új dolgokat. Pont olyan színű a fal amit utálok, a páromnak van egy hobbija ami mindenhol visszaköszön, mondjuk nincs vele bajom, csak nem a hobbijához kapcsolódó dolgokat nem akar kirakni, mert szerinte az belerondítana az összhangba. Jól néz ki tényleg, csak olyan steril kiállítás feelingje van.
Ami rosszabb az a lakás helye, agglomerációban kistelepülés szélén, elhelyezkedés szempontjából szörnyű, most van helyben egy gagyi munkám ami félórára van, de Pesten szeretnék dolgozni mert karriert is szeretnék, csak az napi 4 óra utazás. Na meg anyós szerint a nő dolga a gyereknevelés és a férfi kiszolgálása, a fiának van egy főiskolai szakképzése, én meg az egyetemi diplomámmal le vagyok tojva, hogy ne akarjak már most karriert, mert 30 leszek és gyereket kéne szülnöm.
Egyébként jóban vagyok vele, csak az nem tetszik, hogy ki akarja találni az én életutamat is, mint a kisfiáét.
Egyébként a "kisfia" is tervezi a nagyvárosba, vagy külföldre költözést, ahol valószínűleg albérletbe fogunk menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!