Szerintetek is a páromnak van jobb meglátása erről?
Figyelt kérdés
Nemrég a párommal beszélgettünk arról, hogy hogyan kellene majd indítanunk a közös életünket, ha én elvégeztem az egyetemet (még nem élünk együtt). Én azt javasoltam, hogy ne maradjunk a városban, sőt még a megyébe se, hanem menjünk más helyre, ahol talán több lehetne a lehetőség és bérelnénk egy kis albérletet. Ő most előállt azzal, hogy ő ha nem muszáj nem megy el a szülei házától, én túl naiv vagyok, ha azt hiszem, hogy két fizuból majd tudunk gyűjteni esetleg egy házra, bútorokra, gyerekvállalásra...Szerinte sokkal jobb lenne, ha náluk laknánk 1-2 évig és spórolnánk. Kicsit ledöbbentem, mert én úgy voltam, hogy csak ketten, semmi közösködés senkivel. A szülei felújították a lakást és nemrégiben az anyja felajánlotta a páromnak, hogy náluk lakhatunk, ha úgy akarjuk, hisz az emeleti rész a miénk lehetne. Talán még bele is mennék, viszont az emeleten nincs konyha, se fürdőkád/zuhanyzó/mosógép...Szeretem amyósékat, de ismerem is őket, megvan a szokásuk, rutinjuk, rigolyáik és nem tudom hogy közösködés mennyire szülne konfliktusokat? Anyós imád sütni, főzni, de nem szeretném, ha mindig csak ő főzne, de félek megsértődne, ha esetleg a fia már nem enné az ő főztjét vagy valamit nem ennénk meg, mert nem mi fizettük ki. Szerintetek működőképes lenne a dolog? Tapasztalatokat, véleményeket kérnék az ügyben :)2013. aug. 17. 18:31
1/30 anonim válasza:
Mennyi az a két fizetés? Melyik részén éltek az országnak?
2/30 anonim válasza:
Albérlet mellett lakásra félretenni, mondjuk közben gyereket is nevelve minimum 30-35 év.
3/30 A kérdező kommentje:
Most még csak a párom keres, olyan 120-150 között, attól függ, mennyit túlórázik. Úgy gondoltam, hogy ha már én is találok munkát akkor lesz 2 fizu...egyébként az én szakmámban DIPLOMÁVAL én sem álmodhatok több fizetésről sajnos. Most BAZ megyében vagyunk....
2013. aug. 17. 18:39
4/30 anonim válasza:
Hát ennyiből tényleg húzós. Miért nem költöztök Budapestre vagy a nyugati országrészbe?
Mi a végzettségetek?
5/30 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy egy lakásra rengeteg pénz kell, hitel nélkül nekünk sem menne.... :( de legalább a bútorokra meg egyebekre lehetne spórolni a párom szerint
2013. aug. 17. 18:44
6/30 anonim válasza:
Ideig-óráig jó ötlet lehet az anyósékkal együtt kicsit megszedni magatokat, ha más nem, addig, amíg egy albérlet kaucióját összeszeditek.
7/30 A kérdező kommentje:
Hát pont ezaz, én Nyugatra mennék albérletbe, de szerinte jobban járnánk, ha a szüleinél laknánk pár évig és csak utána vennénk egy lakást Nyugaton. Ő egy gyárban dolgozik, neki nincs diplomája, csak valami informatikai iskolája az érettségin kivül. Én az egészségügyben fogok dolgozni, mint diplomás asszisztens.
2013. aug. 17. 18:47
8/30 anonim válasza:
En a páromra hallgatnék, legalább addig is spórolnék és segitenék az anyónak, hogy ne érezze azt, hogy fáradozik miattunk.
Hiszen a párod 1-2 évet mondott. Utána keresgetnék jobb munkalehetõséget.
9/30 anonim válasza:
Szerintem igaza van a párodnak. Sajnos ha nem álomfizuért költöznétek el, nincs értelme, úgyhogy szerintem is a legpraktikusabb hogy egy pár hónapig lakjatok anyóséknál, spóroljatok hogy aztán legyen miből elkezdeni a közös életeteket.
10/30 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat :) Tényleg be kell látnom, hogy így jobban járnánk anyagilag, csak már tini korunk óta együtt vagyunk és minden álmom, hogy végre kettesben lakjunk, én főzzem meg a vacsorát stb...
2013. aug. 17. 18:54
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!