Hogy értessem meg a férjemmel, hogy már nem bírom tovább, nem tudok anyóséknál lakni?

Én értem miről ír a kérdező, vagyis szerintem a gond az hogy:

Konkrétan nincs baj az anyósékkal, de 2 különböző életvitel nem mindig fér meg egymás mellett.

Egyik sem hibás, viszont mindenki a saját életére vágyik.

Mondok egy példát:

Mi is laktunk anyósomoknél. Szeretem, imádom őt, de annyira mások vagyunk. Most erről sem ő, sem én nem tehetek.

Mondok egy példát:

Anyósom szeret kíváncsiskodni, a másik szobájába bemenni, ha nincs otthon, használni a másik dolgait....ő ebbe nőtt fel, hogy náluk ez volt a szokás.

Na már most engem megfojt az az érzés, hogy nincs egy magánszférám (hálószoba), ahova csak a párommal megyünk.

Anyós előszeretettel járkált be.

Másik: Ő telefüstöli a lakást cigivel, mi a párommal nem dohányzunk. Most ez is olyan, hogy ha neki nincs igénye a füstmentes lakásra, az ő dolga, az már a mienk, hogy mi nem erre vágyunk.

Ezért jobb külön, mindenki éli a saját kis életét.

Én is értem a Kérdezőt :-)

Hát pont így mondd el a Férjednek,csak kifejtve hogy mit érzel. Valószínű anyósodéknak sem lehet könnyű. (én ebbe estem bele- a Párom családjából senkinek nem vagyok jó!! pedig soha nem bántottam azokat,akik engem igen,mégis szálka vagyok a szemükben,mert nem azt látják,hogy boldoggá teszek egy embert,hogy a legnagyobb carban is mellette állok)

Mondd el,hogy Neked ez kényelmetlen,szeretnéd ha egyedül vezethetnél háztartást. Persze ez nem jelenti azt,hogy nem szereted a szüleit,csak egy kis magánéletre vágysz. (Felhozhatod azt is,hogy a szex is más lenne,mert azért ott,ahol más is lakik rajtatok kívül,azért nem olyan felszabadult ám a dolog...). Attól hogy külön lennétek,semmi nem változna,lehetne összejárni,egy-egy vasárnapi ebéd itt vagy ott... Biztosítanod kell a Férjedet arról,hogy attól a "családi fészek" a számára mindig nyitva marad,mindig szívesen látjátok a szüleit...

Ha szeret,megérti. Ha nem érti meg,akkor nem érett férfi.

Én azt gondolom,hogy nem a kényelem az elsődleges dolog egy kapcsolatban.Ha így lenne,nem lenne a Pároknak önálló lakása/háza,hanem minden Pár valamelyik szülővel élne.

Mi is végig jártunk egy hasonló utat. Mi a Párom nagyanyjával éltünk,csak mi a Párom házában,aminek a megvételében volt egy kis szerepe a nagyanyjának. Amikor megszületett az első gyermek,feszt fontoskodott a Párom mamája,ha valamit csináltam és már csak pici volt hátra,és sírni kezdett a gyerek,akkor mondta amit gondolt,ha megvettem egy kismama újságot a táppénzemből (semmi "olyat" nem vettem előtte sem,utána sem,sem egy kiscsokit,semmit és soha!!!),akkor mondta amit gondolt,ha szerinte a palacsintát nem úgy kellett sütni ahogy már évek óta sütöttem akkor mondta amit gondolt,ha a gyerek orrát szívtam mert kellett,akkor mondta amit gondolt... Na, én odáig jutottam,hogy feladtam. Nem akartam a Párom és a nagyanyja közzé állni,legyenek boldogok,de a Párom marasztalt. Felajánlottam,hogy ha kifizeti amit beleölt az unokája a házba,akkor elmegyünk,vagy mi fizetjük ki amit Ő adott a házhoz,és ... Erre az volt a válasz,hogy "hogy is ne,hogy a tied legyen bármi is???!!!"

(Az enyém itt csak az,amit én hoztam,én vettem,a házhoz és pár bútorhoz semmi közöm,a házhoz is csak annyi,hogy segítettem felhúzni a falat amikor be lett építve az egyik része,majd amikor hozzá építve lett a későbbiekben,akkor az már az anyasági támogatásból és az adó-visszatérítésből lett)

Én azt szoktam mindenkinek tanácsolni,hogy ha lehet,éljék a saját életüket a saját házukban/ vagy albérletben/ a szülőktől legalább fél városnyira,mert ha közelebb vannak,abból jó ritkán sül ki!

Természetesen,ha megvannak,békesség van,akkor nem beszélem le a több generációs együtt élésről :-)

Bocs,hosszúra sikeredtem :-) de remélem azért hasznosat is olvastál!!

Minden jót kívánok Neked/Nektek!!!