Sok nő miért nem tudja elfogadni, hogy az anyós ugyanúgy a családjuk része, mint a saját anyja?

A múltkor volt egy kérdés, miért jellemző, hogy a meny és anyós utálják egymást, ahova sokan írták, hogy az anyósok szeretnek beleszólni a fiaik életébe, és hogy nem tudnak leválni meg sírnak, hogy elveszi a fiukat egy másik nő.

Nyilván van ilyen is, de én ennek pont az ellenkezöjét látom a való életben a sajàt barátmőimen, rokonaimon, szomszéd anyukákon, hogy épp a nők azok, akik szoros viszonyt tartanak fenn az anyjukkal, naponta telefonálnak, beszélnek, közös programokra mennek, hívják őket látogatóba meg viszont, azon azonban kiakadnak, ha a férjük is szoros viszonyt akar tartani az anyjával.

Merthogy nekik nem anyjuk az anyós, oké, érthető, nem is kell úgy szeretni, mint az anyjukat, de ha igyekeznek arra irányítani a férjüket, hogy minél kevesebb kapcsolatot tartsanak fent az anyjukkal, akkor meg miért kell azon csodálkozni, hogy ezt anyós úgy éli meg, hogy a meny igyekszik elszeparálni a fiàt tőle, ha ez az igazság.

Itt most nem ilyen példákat várok, hogy "az én anyósom ilyen meg olyan", mert mint írtam, biztos vannak féltékeny, beleszólós anyósok is, de szerintem totál nem ez a jellemző, söt, pont a lányos anyàk magyaráznak bele jobban a gyerekeik életébe a napi szintű kapcsolattartás során, csak a nőknek ez nem tűnik fel. Én azt nem értem, miért nem érti meg a többség, hogy azért, mert az anyósa nem olyan, mint az anyja, nem feltétlenül rosszabb, csak más? Miért kell kivételezni, igyekezni elszeparálni a férjet, unokát?