Sziasztok! Szeretnék tanácsokat/ötleteket kérni. Rólam elég annyit tudni hogy apukám nem nevelt minket de helyette volt illetve van egy nagyszerű nevelő apukám aki tényleg megtett mindent azért hogy én és a testvéreim jó körülmények között élhessünk. Anyukám is számomra egy nagyszerű nő aki szintén megtett értünk persze mint minden kamasz-szülő életében, nekünk is voltak veszekedések. Miután elköltöztem otthonról egy jó ideig nem beszéltünk az egyik idősebb testvérem miatt aki neki is és nekem is össze vissza beszélt konkrétan egymás ellen hangolt minket, miután terhes lettem sikerült anyukámmal kibékülni, megbeszéltük a dolgokat elmondtuk egymásnak hogy igen volt mikor az egyikünk volt mikor a másikunk hibázott stb.. Amit a páromról tudni kell hogy neki is vannak testvérei de csak ő egyedül férfi, az anyukájával szintén ő is jóban van. A problémám az anyukája, nagyon sokszor tett rám illetve a családomra megjegyzéseket amit persze nem a szemembe, hanem a páromnak mondta, az elején pl olyanokat mondott hogy reméli el tudom látni a páromat vagy épp olyat hogy látszik honnan jöttem stb… Előttem sosem mondott rosszat mindig mondta hogy ha segítség vagy tanács kell szóljak neki nyugodtan, mivel úgy gondoltam hogy szeretnék vele jóban lenni kértem is tanácsokat és segítséget pl főzés terén. Kedveskedni akartam azzal hogy áthívom ebédre, szülinapjára tortát csináltam, ha sütők valami pl palacsinta, krémes mindig rakok félre egy külön tányérra és a párom átviszi neki de persze ezt nem csak az elején csináltam, 2 éve folyamatosan próbálkoztam de mostmár bele fáradtam de le is írom hogy miért. 2 házzal lakik odébb (miután párom megvette a lakást, az anyukája is itt vett) folyamatossan mindenbe bele szól pl miért engedjük a vizet mosogatáskor, miért engedik ennyi vizet a felmoso vödörbe, ha olyat főzök amit a párom nála nem evett meg de az én izesitésem, elkészítesem szerint megeszi akkor is oda szúrja hogy hát ezt a fia biztos nem fogja megenni aztán furán néz mikor előtte eszi és mondja hogy ez nagyon finom lett. Terhességem alatt is folyton bele szólt mindenbe pl miért van lehúzva a redőny délelőtt (délelőtt ide süt a nap és nyár volt nem akartam hogy felmelegedjen a lakás) a lakás kinézetébe is bele szól de persze ezt a mai napig pl kell egy új bútor a szobába, kell egy új mintás függöny mert neki a sima fehér minta nélküli nem tetszik, akkor már kell szúnyogháló is, a nagy szőnyeg mellé a szobába legyen egy hosszú futó szőnyeg is, a konyhába kell egy komód, a kiságy egyik rácsát félbe kell vágni csináljunk rá egy ajtót… szóval lényegében úgy hozza ide a cuccokat, úgy szerelik össze az ő párjával mintha ez is az ő lakásuk lenne. Miután megszületett a kislányom folyamatosan az ő etetésébe, öltöztetésébe és a dolgaiba szól bele pl adjunk neki már 2 hónaposan tejet amibe kekszet törjünk, akart neki mogyorós pudingot adni amire azt mondtam hogy nem hisz allergén, akkor is én voltam a rossz mert a szavaival élve túlféltem. Ruhákat mindig vesz neki egy csomót mikor tudja hogy vettem/veszek neki én is de ezzel még nem is lenne problémám ha nem mondogatná folyton hogy az amiket ő vesz sosem adom rá pedig de, amikor tudom hogy találkozunk vele akkor direkt azt a ruhát adom rá nehogy újra mondja és veszekedés legyen de mikor megyünk valahova és nem találkozunk vele akkor is természetesen rá adom azt a ruhát amit ő vett de nyilván azt is amit én vettem. Tudja hogy itthon ilyen melegben csak egy pelenka van rajta de már megint megkaptam hogy hát amiket ő vett biztos nem tetszik nekem, elmondtam neki hogy ilyen melegekben szerintem felesleges itthonra feladom rá bármit is… Mikor kórházban voltam a szülés miatt ő addig átrendezte a lakást az összes fűszereket élelmiszereket elrakta máshova mint pl oda ahova a kutya kaját rakjuk, mikor haza értünk a babával örültem volna ha a császár után nem kellett volna lehajolgatnom oda ahova azt rakta amire épp szükségem volt… Tudni kell róla hogy 2 naponta jön át magától hozzánk, tavaly karácsony előtt ivott (néha szokott de nem alkoholista pl szülinap névnap vagy az akkori esett karácsony miatt ittak a barátaikkal kicsit) este volt mikor átjött a kis lányunk sírt mert fáradt volt és a nagymama hangos volt beszélt hozzá szóltunk neki hogy mostmár aludni csak így nem tud, ő meg fogta magát és kihívta a mentőket mert biztos beteg, lázas stb.. Akkor össze vesztünk vele hisz mondtunk neki hogy nem beteg csak fáradt és ne hívja a mentőket. Mivel akkor 4 hónapos sem volt a kislányunk ezért a mentős mondta hogy mindegy be kell vinni mert nagyon kicsi még. Azért az anyos még akkor is oda szúrta hogy a vacsorát ne felejtsem el elrakni a hűtőbe. Utána pár napra párom átment hozzá hogy beszéljenek de nem hallgatta meg hozzá sem szólt mintha mi tettünk volna valami rosszat azzal hogy szóltunk hogy nem kell mentő, miután nem sikerült megbeszélniük mondtam neki hogy akkor hívja át hátha hármasban sikerül elmondtam neki hogy nekünk nincs semmi problémánk vele, örülünk hogy szokott segíteni, de karácsony előtt túlzásba vitte a dolgokat de ezt is megértjük nyilván félti hisz az unokája de szeretnénk ha több ilyen nem lenne és ha nem 2 naponta jönne hanem pl 1-2 hetente 1x mert már egy család vagyunk és szeretnénk hármasban lenni, kialakítani a dolgainkat. Az anyós megsértődött azt mondta hogy ő biztos egy vén k**va és tiltjuk tőle a gyereket amiben ő segít az nekünk nem jó bezzeg az én anyám titokba átjárkál hozzánk az én családom ilyen olyan… Erre mondtam neki hogy Szerintem nem mondtam róla semmi rosszat és az anyámék 1 hónapban 1x jönnek fél órára mikor nevelőapukám hazajön 1 hétre mert külföldön dolgozik és anyám nem fog iskola időben a 3 kis testvéremmel jönni egyedül, buszozgatni átszállással és szerintem nem kell nekem/nekünk beszámolni neki hogy az én családom mikor jön de ha minden héten jönnének akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá. Fogta magát és elment be sértődve. Mindegy megbeszéltük rá pár napra, tartotta magát ahoz hogy 1 hetente 1x jön de ez tartott 3 hétig utána kezdődött elölről minden csak kicsit durvábban. Minden nap jött mondtam neki többször hogy menjen nyugodtan vigye el az unkáját egy kis sétára. Nekem is jobb volt így hisz addig nem ott kellett ülni hanem tudtam a háztartásra figyelni, többször is volt náluk de szinte már azt várta volna hogy minden nap elvigye, nála legyen. Úgy gondoltam ez nem normális én vagyok az anyja velem van a helye itthon és szeretném ha kevesebbszer vinné el. Most egy 2 hete kint vártuk a kislányommal a páromat jött haza a munkából, gondoltam felhívom az anyosomat hogy ha szeretne jöjjön ki nyugodtan oda sétálok hozzájuk legalább egy kicsit látja a lányt, ki is jött beszélgettünk nem volt semmi probléma, párom jött vele is beszélgetet pár szót aztán haza mentünk utána pedig boltba. Az anyukája pedig SMS-t irt nekünk hogy ők biztos egy szemét aljas nagyszülők, párom felhívta hogy hát mi a probléma mert nem értjük most ezt.. közölte velünk hogy hát mi lenne a problémája hát az hogy nem kérdeztük meg hogy vigyázna a kislányra aztán lerakta a telefont. Mi annyiban hagytuk ezt az egészet, nem akartunk felesleges dolgon vitatkozni gondoltuk majd megnyugszik és átjön beszélni, nem jött át helyette azóta is SMS-t ír hogy szégyelljük el magunkat tiltjuk a lányt tőle a párom nem tisztességes vele szemben stb… A mai napon már a bokor mögött elbujva várta a páromat hogy megmondja a magát aztán fogta magát és elment. Persze a párom megkérdezte tőle hogy miért nem kérdezett meg engem mikor kihívtam a ház elé hogy ha nem lenne gond vagy más dolgotok elvinném a lányt sétálni? Erre a válasza az volt hogy neki mármint a páromnak mikor oda ért neki kellett volna mondania hogy vigye el sétálni. Nekem ebből az egészből már nagyon elegem van, nem szeretném ha a lányom azt látná hogy a nagymamája 2-3 hetente besértődik valamin és veszekszik velünk mi meg itthon idegesek és feszültek vagyunk. Szeretnék neki egy nyugodt, boldog környezetet teremteni ami így nem megy. Nem csak ez a 2 megsértődése volt hanem tényleg 2-3 hetente a semmiből gondol egyet és megy a vita, ilyenkor a párom átmegy próbál vele beszélni de neki sem megy, az anyós azt várja el hogy mi kérjünk tőle bocsánatot a semmi miatt persze a párom megy bocsánatot kért eddig, mondtam neki hogy csak az anyja nem szeretném ha rosszban lennének stb. De mint írtam eddig tűrtem, elegem van a sok sértődésből, abból hogy megmondja mivel etessem öltöztessem a saját lányom és a lakás rendezkedése a részéről nekem sok… Szeretnénk egy nagyobb ingatlant venni ezt pedig majd eladni de már ebbe is bele szól hogy ne adjuk el maradjunk itt majd ő megcsináltatja nekünk a pincét mint egy szobát. Én nem szeretnék itt maradni a közelében, a páromnak is elege van ebből és ő is menni akar. Ti mit csinálnátok a helyemben egy olyan anyossal akivel hiába ülünk le beszélni nem hallgat meg, nem figyel csak a saját mondanivalóját mondja vagy épp azt sem mert csendben ül és mikor már nincs a közelünkben ugyan úgy folytatja elölről az SMS bombákat? Ha nem beszélünk vele a sértődése miatt akkor meg a lakás előtt vár hogy megmondja a magát és elmegy ti mit tennétek a kislány és a saját érdeketekben? Persze sajnálom az anyóst is de szerintem eleget tettem a sok sütivel, ebéddel, beszélgetés kezdeményezésével és még sorolhatnám, ha ez nem elég én sajnálom de nem is akarok már ennél többet tenni, a családommal akarok foglalkozni nem azzal hogy másnak feleljek meg.
Nem olvastam végig... nem lehetne mondjuk maximum 6-10 mondatban???
aug. 14. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
12/20 anonim válasza:
Nem találná meg az anyós a módját a beleszólásnak, ha semmilyen módon nem lenne velük fizikailag kapcsolata, se személyesen, se telefonon, és nem, ez a kérdező meg a férje nem tudná magát egy általad felrajzolt haditervhez tartani. Nem az az alkat. Náluk csak a kapcsolattartás teljes fizikai ellehetetlenítése segít.
A kérdezőéknek van gyerekük, őt kell nevelniük, nem az anyóst. Ha az anyós valamilyen személyiségzavarban szenved (úgy néz ki), akkor nevelhetetlen. Én hiszek a felnőttek nevelhetőségében is, de csak akkor éri meg az energia, ha az együttélés elkerülhetetlen, és ha a nevelendő illető normális. Itt egyik se áll fenn.
aug. 14. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
13/20 anonim válasza:
Egy az egybe egyedül kell hagyni. Szegény unatkozik biztos. Én be se engedném az én konyhámba nemhogy még átrendezze a cuccaimat. Én biztos leordítottam volna hogy mit képzel, menjen haza s ott rendezgessen. Utálatos anyósod van minden esetre, és fel se vedd. Biztos vannak olyan szüleid mint amilyenek ők. Az ilyen anyóssal csak távol szabad létezni, havonta egyszer látni. Inkább csináld egyedül a háztartást, de nekem ilyen segítség nem kéne mint ez a nő. Minél hamarabb keressetek egy másik lakást mert ez így fog menni örökké. És legalább a férjed is belátja hogy nem 100as a nénike, így könnyebb dolgod van.
aug. 14. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
14/20 anonim válasza:
És még az a baj a jövőben a gyereket ellentétek is tudja fordítani. "Anyád ilyen, olyan... nem enged velem lenni pedig mama hogy szeret blablabla" és megvesz neki mindent amit szeretne és úgy az ujja köré csavarja hogy majd csak belőle fog állni a világ. És te amíg harcolsz a véncsaj ellen ő is lehet a mama szempontjából fogja látni a dolgokat és ebből is egy nagy baj lehet majd. Szóval erre az a megoldás hogy elköltöztök minél hamarabb.
aug. 14. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
15/20 anonim válasza:
Én értem hogy ki akarod önteni a lelkedet, de ez így egy kicsit sok.Akik itt a gyak on vannak szerintem nem családregényt szeretnének olvasni. Arra ott van Thomas Mann :)
aug. 14. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
16/20 anonim válasza:
Nem kell elolvasnod, 15-ös. Problem solved.
aug. 14. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
17/20 anonim válasza:
Csak 1*kellene úgy istenesen elküldeni a halál fszába, a mihez tartás végett. Nagyon keményen határt húzni, nem meghunyázkodva gyerekként viselkedni..
A másik verzió a költözés.
aug. 14. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
18/20 A kérdező kommentje:
Költözni fogunk mindenképpen (egy másik város/faluba) de sajnos csak jövő évben jár le a párom hitele amit a lakásra felvett régebben. Az anyóst meg hiába “szarjuk” le mostánában, nem vesszük fel a hisztijét akkor is folytatja, ház elé idejön, ha kopog és nem nyitom ki akkor a ház mögé jön és az ablakon kopog szóval igen így kissé nehéz de muszáj megoldást találunk erre az 1 évre. Ne haragudjatok hogy hosszú lett az írásom de most az 1x írtam ide nem nagyon tudom mi a szokás de köszönöm nektek a válaszokat :)
aug. 15. 00:23
19/20 anonim válasza:
Ha a kéményen dörömböl, akkor se engeded be, egyszerűen figyelmen kívül hagyod, nem szólsz hozzá, nem veszel tudomást róla. Ezzel a banyával csak a drasztikus bánásmód működhet. " mondtam neki hogy csak az anyja nem szeretném ha rosszban lennének": Ez a mondat egy konkrét bűn! Az egyetlen módszer arra, hogy túléljétek, ha össze vagytok veszve és nem szóltok egymáshoz! Tök mindegy, hogy ő szülte, nem a férjed kérte! Ez egy boszorkány! Tönkretesz benneteket, az egész családotokat!
aug. 15. 03:32
Hasznos számodra ez a válasz?
20/20 anonim válasza:
Ne haragudj, de ezt így sajnos nem tudom végigolvasni. A hossza ellenére megpróbálkoztam vele, de így, hogy vesszőket is alig használsz, elég fárasztó.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!