Hogyan állítsam le a főnökösködő anyósomat?
A férjem egyke. Anyósom úgy kezeli, mint egy óvodást és amióta bekerültem a családba engem is próbál úgy kezelni. Ő mindent tud, mindent is megtapasztalt már az életben,mi pedig hülyék vagyunk, de semmi baj, majd ő elvezetget bennünket az élet ösvényein. Ezen az elven él anyósom.
Amíg dolgozott napi többször hívott telefonon vagy írt messengeren, érdeklődött, hogy miújság. Mindig minden lépésünkről tudni akar.
Mióta nyugdíjas minden nap jön hozzánk "segíteni" az unokák körül. Erre senki nem kérte meg!
Sőt, mindig mondom neki, hogy menjen haza, biztos van otthon mit csinálni. De ő nem tágít! Próbálja nekem bemagyarázni, hogy szükségem van a segítségére, mert nem fogok bírni egyedül a 2 gyerekkel. Vagy, ha azt tudom is csinálni, akkor majd ő főz, takarít.
Mindig nyomatékosan megkérem, hogy ne takarítson, majd én megcsinálom.
De nem akarja megérteni! Önállóan intézkedik, meg se kérdez, már rakja is be a mosógépbe a szennyest. Indítja a mosogatógépet. Pakolaszik a ruhás szekrényemben és mindenhol.
Ez számomra roppant idegesítő. Nem szeretem, hogy a bugyijaimat hajtogatja. Nem szeretem, hogy összemossa a fehér ruhát a pirossal. De a legjobban azt utálom, hogy rendszeresen kioktat mindenért.
Pl.: jön a GLS futár, hozza a csomagot. Anyósom egyből ott sertepertél a doboz körül, hogy mit hozott a futár. Volt, hogy fel is bontotta a csomagot, csak hogy "segítsen". Aztán beszól, hogy ezt minek rendeltem és miért nem másik fajtát rendeltem, stb.
Vagy amikor jön a védőnő a kisbabámhoz, akkor is ott nyüzsög és ő társalog a védőnővel, mintha ő lenne a gyerek anyja.
Egyszerűen nem lehet tőle szabadulni! Hiába kérem meg, hogy ne jöjjön, boldogulok nélküle, ő akkor is jön. Ha pedig nem jön, akkor hívogat vagy írogat, mondjuk az a legkevesebb, mert max nem veszem fel a telefont. De ha személyesen megjelenik, azzal nem tudok mit kezdeni. Egyszer úgy felbosszantott a kioktatásával, hogy ordítottam vele, hogy menjen haza és otthon dirigáljon. Az én házamban ne ossza az észt. De még akkor sem ment haza. Elsírta magát, hogy ő csak jót akar nekem. Érzelmileg próbál zsarolni engem is meg a férjemet is.
El akarok innen költözni másik városba, oda már tuti nem jönne napi szinten. De erről is próbálja lebeszélni a férjemet. Érzelmileg zsarolja, hogy akkor mi lesz velük, egyedül maradnak, stb. és különben is a gyerekeknek itt nagyon jó, ahol most vagyunk, nem tenne jót nekik egy ekkora változás, stb...
Mit lehet kezdeni egy ilyen anyóssal, de komolyan? Úgy érzem megfojt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!