Hogyan esne érzelmileg,hogyan kezelnéd a helyzete ha te mint nagymama nem kaphatnád meg az unokád?

Lehet, hogy te az én anyósom vagy?

Bár nem hiszem, mert az anyósom sokkal nagyobb mártír, sokkal jobban elő tudja magát adni.

Tudom, hogy nem ugyanaz, talán egy kicsit könnyit. Csak annyit, hogy gondold át!

Környezetedben biztosan van több olyan kisgyerekes pár akik örülnének egy potnagyi önkéntes segitségének. Ajánld fel ingyenes segitségedet ilyen pároknak (esetleg a gyereküket egyedül nevelöknek)! Nálad egy kicsit ezzel potolnád a "hiányérzetedet", egyben nagyon segitenél az ilyen szülöknek. Ezzel te vizsgáznál önmagad elött (hátha mégis a menyednek van igaza?) nem helyénvalo gyereket rád bizni. Másrészt egészen biztos, hogy eljutna a hir a fiadhoz, menyedhez is ha jol csinálod. Talán elgondolkoznának egy kicsit. (Nem te lennél a világon az elsö és egyetlen aki ilyen jellegü segirséget elvállal. Sok sikert!!!!

21-essel értek egyet.

Velem ugyanúgy megcsinálták (nem meny, hanem férj felnőtt lánya, de mindegy is). Nem volt "felvétel" a körbe, ő úgy döntött, hogy nem szeretné, ha részt vennék a gyerekei (2 gyerek egy év korkülönbséggel) életében. Én úgy voltam vele, hogy először meglepett, aztán elengedtem a kérdést.

Eltelt az idő, már iskolába jár mindkettő, ugye a nyári szünet már nem 3 hét hanem 10 hét. Most már jó lenne a segítség (hallom vissza a kisvárosunkban, hogy "milyen vagyok", mert nem bébiszittelek). A két igazi nagyi meghalt fiatalon. Ez van.

Kérdező, te meg még fiatal vagy, ne viccelj már. Tizessel vagyok több, de nem érzem úgy, hogy egy unokában kéne kiteljesednem (van saját gyerekem is, ezért írom, hogy még ha neki lenne, akkor sem a nagymamaság lenne az életem tortáján a tejszínhab).

Éld az életed, ne keseregj, ennyi:)!

Sokat elmond a kérdés is " nem kaphatnád meg az unokád"

Ne akard birtokolni, mert ez a kifejezés azért azt jelenti.

Jókat válaszoltak azok, akik szerint más úton kell haladnod.

Kérdezd meg a menyedtől, hogy mi baja van veled?

Amúgy vannak ilyen szivolák,annyit lehet ellenük tenni, hogy türelmesen vársz míg rájuk nem unnak.

#21, #27

Én pont inkább az idősebb generációban látok helikopterkedést, még a 30 éves "gyerek" fölött is, sokszor ezért akarják kézbevenni az "unokanevelést" is, mert szerintük a "gyerekek" nem tudnák megfürdetni, jól etetni, rendesen vigyázni rá, elég jól foglalkozni vele.

Az életcélként megjelenő gyereknevelést is inkább ezekben a generációkban látom. Miután az övéik felnőnek, egyszerűen nem tudnak mihez kezdeni magukkal, nincs a világon semmi más, amivel kedvük lenne időt tölteni. Gondoskodni kell, új gyerek kell, hogy értelmet adjon az életnek: ez lesz az unoka. Nem mindenki ilyen az idősebbek közül, de felülreprezentáltak.

A másik: a gyereknevelés megosztásán nem tudom, ki mit ért, én szó szerint veszem, és az az álláspontom, hogy a gyereknevelést jobb esetben nem a nagyszülővel kell megosztani, hanem a másik szülővel, azaz az apával. A nagyszülő pedig ne gyereknevelő szülő legyen, hanem nagyszülő. Én sem akarnám a gyerekemet sem anyósommal, de még anyámmal sem közösen nevelni, mintha velük vállaltam volna gyereket egy leszbikus kapcsolatban. Régebben ez jellemző volt, a férjemet is az anyja és a nagyanyja nevelte, kb. engem is, apuka meg azt sem tudta, egyedül mos-e már fogat a gyerek vagy segítséggel, annyira gőze se volt, hogy eszik-e vagy isszák a gyereket.

Mi ezt már nem így akarjuk csinálni. Legyen szülő az apa. Attól, hogy farka van, még tud a gyerekére vigyázni, játszani vele, megtisztítani, enni adni neki, neadjisten még azt is képes megjegyezni, hogy mi a ruhamérete, és venni neki nadrágot.

Az anyósom is azzal jött a férjemnek, mikor kórházban voltam, hogy azért menjen át addig a gyerekkel hozzá, mert ő jobban tud rá figyelni. Jézusom! Mit bántam volna én, hogy odahívja őket a társaságért vagy akármi, nade hogy azért, mert a férjem, a gyerek apja, harmincas családapa szerinte nem tudja ellátni a saját gyerekét 3 napig, és még a végén baja lesz a gyereknek, ha ő nem figyel rá...hát ne már!

A nagyszülő legyen játszótárs, kedves családtag, egy plusz kapcsolat, másik tapasztalat, de ne pótszülő.

Segíteni pedig szép dolog, de a segítség az, amire a másiknak szüksége van. Ha odaerőltetjük magunkat akkor, amikor az kéretlen és szükségtelen, az meg nem segítség, hanem bosszúság. Nekem visszás az a hozzáállás, hogy ha nem adja ide már kétévesen napokra a gyereket, amikor én követelem, akkor nem jöhet hozzám a gyerek hétévesen se napokra, csakazértsem. Hol is van az őszinte és feltétel nélküli szeretet afelé a gyerek felé? Ez inkább hatalmi játszmázás a szülő felett. Ha nem akarja hosszabban pesztrálni, akkor nem akarja, az oké, nem kötelező. De ha egyébként szívesen vendégül látná mondjuk 4 napig, csak bosszúból megy a "mostmár ne kelljen a segítségem", az gáz.