Barátom szülei haragszanak rám, okkal? Menjek ezután hozzájuk?
Budapesten élünk, most érettségiztem, ő már egyetemre jár. 2 éve vagyunk együtt.
Még májusban megkérdezte, hogy ha felvesznek engem is arra az egyetemre, amire jelentkeztem elsőnek, összeköltöznék-e vele? Nyilván igen, szüleim is belementek, ő szülei is örültek. De mivel ide magas volt nagyon a ponthatár, benne volt a pakliban az is, hogy Pestre nem vesznek fel, kérdeztem, akkor mi lesz? Mondta, hogy akkor ő költözik velem, oda, ahová felvesznek és a sulit megoldja ingázással, akár úgy, hogy marad nappalin és 1-2 napba veszi fel a kötelező óráit, vagy átmegy levelezőre.
Sajnos az 'A' terv nem jött be, Pécsre jutottam be, ami végülis szuper, mert sikerült, azt tanulhatom, amit szeretnék, amire egész gimi alatt készültem. És később átjelentkezhetek ide is, Pestre. De elkezdenem magát a szakot ott kell, Pécsen.
Így a 'B' terv lesz, hogy a barátom (is) költözik. Ment ma haza, kérdeztem délután, hogy na mondta-e a szüleinek, mit szóltak és annyit írt, hogy kiakadtak. Kérdeztem, miért, mondta, hogy igazából felesleges beszélni róla, majd megnyugszanak, meg elfogadják és nem is kell erről beszélni, meg nem nagy dolog.
De nem tudom, hogy most rám is haragszanak vajon?
Hétvégén lenne náluk sütögetés, baráti összejövetel és tegnap délután úgy jöttem el tőlük, hogy mondták, várnak és bármi is lesz, iszunk rá... De most így, hogy ki vannak akadva, nem tudom, menjek-e.
Szerintem ennyi idősen nem ér egy kapcsolat annyit, hogy feladja a barátod a megszokott dolgait, az egyetemet illetően.
Még most jön a java. Diplomamunka, államvizsga.
Nem sok eszetek van.
Esetleg levelezőre jelentkezni nem lehetett Pécsre? Az ilyen világ pitsája helyeket nem ajánlom nappalira, ha csak nem max 1 órára lakik egy útra valaki. Saját tapasztalat... Meló alig van, Pécsről mindenki költözik el, aki tud.
Ha a fiamat én tartanám el, mert nappalira jár, megmondanám, hogy felőlem költözhet, de akkor oldja meg maga a megélhetését onnantól.
Nehogy azt hidd, hogy csak a helyzetre haragszaak. Ezt te is csak találgatod, reméled. A helyedben a pofámról lesülne a bőr, ha a szüleihez kellene mennem. Joggal haragszanak rád egy kis 18 éves liba miatt a fiúk ad fel kb mindent. Úgy beszélsz a lakásáról is, hogy mennyi pénzt hoz, mintha a tiéd lenne. Miből fogtok ott élni, ő fog eltartani? Hidd el, baromira gyorsan megunja ezt a helyzetet.
Egyáltalán miért kell ebben a korban összeköltözni? De ha Pesten nem sikerült, így ezt neked nem lett volna szabadd elfogadni tőle...
48-as vagyok, egyébként a felnőtté válás egyik legnehezebb pillanata hogy mérlegelni kell és meg kell hozni bizonyos döntéseket, még akkor is ha az nehéz vagy fájdalmat okoz. Nyilván a ti döntésétek, de az egyetemi időszakban nem a szerelem a legfontosabb, új embereket fogsz megismerni, csomó új tapasztalatot szerzel és bizony meg kell tanulni elengedni embereket, szituációkat. Mint már mondtam az orvosi mellett úgy sem lesz időd egy normális kapcsolatra, és az aki ennyire ragaszkodó mint a párod, nem fogja ezt tudni kezelni. Egyébként nem csak az egyetem az amit felad valamilyen szinten, az ingázás rengeteg idő és penz, a barátaitól sem szakíthatod el, es Pécs Pesthez képest 3 utcából áll es ennyi. Nem mindenki tud hozzá szokni ez tapasztalat.
Én a helyedben biztos elengedném ezt a dolgot, ha együtt kell lennetek úgy is fogtok talalkozni majd az életben hidd el:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!