Barátom szülei haragszanak rám, okkal? Menjek ezután hozzájuk?
Budapesten élünk, most érettségiztem, ő már egyetemre jár. 2 éve vagyunk együtt.
Még májusban megkérdezte, hogy ha felvesznek engem is arra az egyetemre, amire jelentkeztem elsőnek, összeköltöznék-e vele? Nyilván igen, szüleim is belementek, ő szülei is örültek. De mivel ide magas volt nagyon a ponthatár, benne volt a pakliban az is, hogy Pestre nem vesznek fel, kérdeztem, akkor mi lesz? Mondta, hogy akkor ő költözik velem, oda, ahová felvesznek és a sulit megoldja ingázással, akár úgy, hogy marad nappalin és 1-2 napba veszi fel a kötelező óráit, vagy átmegy levelezőre.
Sajnos az 'A' terv nem jött be, Pécsre jutottam be, ami végülis szuper, mert sikerült, azt tanulhatom, amit szeretnék, amire egész gimi alatt készültem. És később átjelentkezhetek ide is, Pestre. De elkezdenem magát a szakot ott kell, Pécsen.
Így a 'B' terv lesz, hogy a barátom (is) költözik. Ment ma haza, kérdeztem délután, hogy na mondta-e a szüleinek, mit szóltak és annyit írt, hogy kiakadtak. Kérdeztem, miért, mondta, hogy igazából felesleges beszélni róla, majd megnyugszanak, meg elfogadják és nem is kell erről beszélni, meg nem nagy dolog.
De nem tudom, hogy most rám is haragszanak vajon?
Hétvégén lenne náluk sütögetés, baráti összejövetel és tegnap délután úgy jöttem el tőlük, hogy mondták, várnak és bármi is lesz, iszunk rá... De most így, hogy ki vannak akadva, nem tudom, menjek-e.
Kérdező, hogy marad egyszerre nappalin és megy levelezőre? Az utolsó válaszod nem értem.
Szerintem ettől még elmehetsz a családi eseményre, jobb mihamarabb ezen a beszélgetésen túlesni.
A szülei részéről érthető, hogy féltik, egy szülő a saját gyereke érdekét nézi, és ők azt szeretnék, hogy a gyermekük diplomát és tudást szerezzen, jó eredménnyel. Ez pedig leginkább nappali képzésen valósul meg, ha részt vesz az előadásokon is. Nálunk is alig jártak be az előadásokra, de olyan eredményük, tudásuk is volt a képzés végére. Én a helyedben inkább ráfeküdnék ebben a félévben, hogy átvegyenek a SOTE-ra. Az egyetem elkezdése nagy változás az életedben, és ebből adódóan különben sem biztos, hogy együttmaradnátok, kicsit nagynak érzem az áldozotot a srác részéről ezért.
Nappalin folytatja, VAGY átmegy levelezőre.
Előadásra sosem járt be, az utolsó évét kezdi szeptemberben.
Dolgozik az egyetem mellett, így látszik, hogy az eredményei, jegyei mögött van megfelelő tudás. Nem, nem olyan a munkahelye, hogy bejárna, home office + a főnökével is jóban van (az apukája cége :D).
Előadásokra nem kell kötelezően bejárni. Amikre kellett, azokra bement, de azok gyakorlatok, szemináriumok.
Több, mint 2 éves a kapcsolat, nem igazán érzem, hogy csak egy "aktuális" lennék. Nagyfiú, felnőtt, egyedül él. Ha annyira nem lenne rám kíváncsi, fel sem ajánlotta volna az összeköltözést, majd utána azt, hogy költözik velem. Egyik sem az én ötletem volt. :)
Összeköltözünk, nem ugráltatom.
Felesleges lenne fenntartani itthon is a lakást, meg Pécsen is egy albérletet. Meg így egy éjszakát leszünk külön maximum.
"hogy azt mondja az aktuálisnak, "
Évek óta együtt vnnak,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!