Az jó ha így próbálom meg leszerelni anyósékat?
Állandóan beleszólnak a fel éves lányunk nevelésébe, mindig csak okoskodnak és már nagyon unom. Egy darabig próbáltam elmagyarázni a dolgokat, hogy ma már másképp van mint az ő idejükben, gyerekorvos és védőnő szerint is minden rendben, nincs semmi baja a gyereknek. Diplomás emberek, bíztam benne hogy felfogják. A férjem szólt, hogy ha legközelebb megyünk, akkor akarnak tartani nekem egy kiselőadást, hogy mi mindent kéne másképp csinálnom, stb. Arra gondoltam, most az egyszer utoljára elmondom én is az én álláspontomat, aztán közlöm a következőt: tudom hogy nagyon szeretitek és nagyon aranyosak vagytok hogy így aggódtok érte. Tudom hogy csak jót akartok neki és nekünk is. Kedves tőletek hogy ti is vigyázni akartok rá. Elhiszitek hogy én is szeretem? Elhiszitek hogy én is a legjobbat akarom neki? Épp ezért mindig mindennek pontosan utánajárok, utánaolvasok. Bíztok a védőnő és a gyerekorvos szakértelmében? Ők az éppen aktuális kutatásokat is ismerik, azok és a who ajánlásai alapján dolgoznak. Én hiszek nekik és bízom bennük, kérlek ti is bízzatok bennem. Higgyétek el, nem a saját fejem után megyek, hanem a szakmai ajánlásokat követem. Én is a legjobbat akarom neki, hagyjatok érvényesülni, hogy én is felnevelhessem a saját gyerekemet.
Ez így elég tiszteletteljes? Éles határozott?
Egyébként ha valaki kérdezné, a férjem ebben nem foglal állást, csak közvetít ha van valami, vagy csöndben van. Illetve azt mondja hogy én vagyok az anyja, ő nem ért hozzá, csináljam ahogy jónak látom.
#30 Elolvastad egyáltalán rendesen hogy mit írt a kérdező? Anyósék akarnak neki kiselőadást tartani hogy mit kéne másképp csinálnia....
Szóval de, a férje is nyissa ki a száját mert vicc az egész. Később pedig még rosszabb lesz a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!