Honnan kapom meg anyósom halotti anyakönyvi kivonatát?
Figyelt kérdés
Röviden: Férjem lakásán anyósom holtig tartó haszonélvezete van. Férjem sajnos pár éve elhunyt, a lakását örököltem utána egyedül én, természetesen anyósom haszonélvezetével. Sajnos szülői örökségként anyósom megkapta a lakáson kívüli ingatlanok, és ingóságok felét is, amiért mi ketten a férjemmel gürcöltünk 25 évig. Akkor nagyon elmérgesedett a viszony közöttünk, nem is tartottuk a kapcsolatot, ezt ő akarta így. Most megtudtam hogy meghalt. Mivel senkije nem volt már, azt hiszem az unokatestvére, aki egyben az örököse is lett, intéz mindent, aki Pesten él, és akit nem is ismerek. A lakásról a haszonélvezetet töröltetni szeretném, amihez kellene a halotti anyakönyvi kivonata. Nem tudom ilyen esetben honnan kérhetem? Anyósom soha nem ápolt jó viszonyt a fiával, vagyis a férjemmel sem, sajnos az ital, a kapzsiság, az embergyűlölet mindig is jelen volt az életében.2022. jún. 1. 14:40
41/44 anonim válasza:
Édesapám halotti anyakönyvi kivonatát - szintén haszonélvezet eltörlése céljából - annak a településnek az önkormányzatától, anyakönyvi csoportjától kellett megkérni, ahol elhunyt.
Lehet, hogy most másképp van, ez egy 8 éves történet.
43/44 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a segítő válaszokat!
2022. jún. 2. 16:28
44/44 anonim válasza:
Kérdező, házasok voltatok ti egyáltalán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!