Jogosan vagyok mérges a párom apjára?
Majdnem két éve vagyunk együtt a párommal. Az apjával szerintem normális a kapcsolatunk, el tudunk beszélgetni, nem volt köztünk soha semmiféle konfliktus. Most viszont kicsit kiakadtam rá. Szerintetek jogosan?
A párom nagybátyjának volt a születésnapja, és ezalkalomból a párom apja kiposztolt pár családi fotót Facebookra. A képek közül többön is szerepel együtt a párom és az exbarátnője. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a páromnak előttem is voltak kapcsolatai, nekem is voltak, tehát nem ért ez engem meglepetésként, mégis nagyon tiszteletlen, és furcsa lépésnek tartom ezt. Nem csak magammal szemben, de a párommal és a másik lánnyal is. Egyszerűen nem értem, hogy nem jutott eszébe, hogy ez esetleg valakit kellemetlenül érint majd. Tudom, hogy valószínűleg nem ellenem irányult a dolog, hanem egyszerűen csak nem jutott eszébe, hogy ezzel bármi baj lenne, tehát nem akarom itt magamra venni az áldozat szerepét. Mégis úgy érzem, kicsit szembe lettem köpve, vagy nem is tudom. Többször is voltam egyébként én is már velük utazáson, kiránduláson, szóval akár ezek közül a képek közül is válogathatott volna, de nekem egyáltalán nem igényem, hogy rólam képeket rakosgasson ki, csak legalább akkor keressen olyanokat, amiken a barátom exe nincs rajta...
Nem akarok ebből egyáltalán nagy ügyet csinálni, eszemben sincs, hogy erről mondjuk beszéljek vele, a páromnak sem nagyon akarom elmondani, hogy zavar ez, hiszen ő nem tehet róla, nem hiszem, hogy neki kéne felelősséget vállalnia azért, hogy az apja mit csinál. Csak furcsának tartom, és kicsit megsértve érzem magamat.
Mit gondoltok, felfújom az egész szitut, vagy jogos, hogy kicsit zavar a dolog?
Alja dolog, a fia múltját posztolni, de mivel egy suttyó és fel sem fogja, hogy ez mekkora gyökérség, nem lehet vele mit tenni.
El nem tudom képzelni, hogy akinek ennyi esze van, azzal szemben bármit is lehetne tenni.
Persze az is lehet, hogy direkt csinálta.
Ki tudja mi jár a lepkefingnyi agyában?
Egyetlen dolgot tehetsz, ignorálod a fosbukját.
Itt mindenki szégyelli a múltját??Vagy mi a fsz van???
Miért nem lehet elfogadni hogy volt előtte valakije?? Neked nem volt?
Eskü hihetetlen itt néhány ember🤦♂️🤦♂️🤦♂️
Az hihetetlen, hogy ennyire nem sikerült elolvasnod a kérdést. Leírtam, hogy tisztában vagyok vele, hogy volt előttem párja, ahogy nekem is volt őelőtte. El van fogadva.
Csak tiszteletlen szerintem, hogy ennyire semmibe van véve a párom aktuális kapcsolata, hogy az apja még mindig az exéről posztol, mintha nem is léteznék. Párommal szemben is az, az exszel szemben is az. Gondolj bele, hogyha te látnád, hogy rólad posztolgatnak a volt párod családtagjai, az a minimum, hogy furcsállanád kicsit. Azt nehezen tudom elhinni, hogy úgy lennél vele, hogy ez egy teljesen természetes, normális dolog.
"Miért nem lehet elfogadni hogy volt előtte valakije?? Neked nem volt?"
A másik nő szemszögéből: nekem személy szerint qrva rosszul esne, ha az ex párom családja fotókat posztolna rólam, mintha még mindig együtt lennénk, miközben már évek óta semmi közöm nincs hozzájuk, vagy akár már mással vagyok együtt.
Ez alatt a kérdés alatt tényleg elszaporodtak a boomerek meg a rosszindulatú bunkók 😂
Van valami fejlemény azóta?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!