Miért kivételeznek az anyósék?
Az anyósomék folyton kivételeznek a párom báttyjával és a családjával. Párom és báttyja ketten vannak testvérek, a sógoromnak van felesége, és nekik is meg nekünk is 1 kisfiú van.
A bátyjnak, meg a gyereknek is mindent megvesznek, nekünk meg kb semmit.
Mondok példákat:
- A bátyj felesége félig roma, kb. 8 osztálya van (de inkább kevesebb) A fél rokonság állandóan ott ül anyóséknál, etetik őket meg legalább 4-5 rokon rendszeresen ott alszik.
Az egyik rokon nem akar albérletbe menni, mert drága inkább ott csövel az anyósoméknál. Mikor kérdeztem miért nem küldik el, még az anyósom volt felháborodva.
DE amikor mi szerettünk nálluk aludni 2 NAPIG, akkor azt mondták nincs hely.
A bátyjnak fizették a másod diplomáját úgy, hogy az 5 éves egyetemből 3 és fél évet végzett el, ami félévente kb 800 ezerbe került majd ez után közölte h abba hagyja és senki sem kérte el tőle ezt a pénzt.
A férjem amikor szeretett volna elvégezni egy OKJ-t egy fillért sem adtak, mert "minek" (munkájához muszály volt elvégeznie)
A sógoroméknak vettek egy házat a faluban, ami akkor nem került sokba, jelenleg viszont kb. 30 millióért árulnak hasonló házakat.
A páromnak az albérlet önerőjéhez se adtak 1 forintot se.
A sógoromék esküvőjét teljesen kifizették és mint kiderült 5 millió forintba került. A páromnak azt mondták,hogy egy fillért se fizetnek házasadjunk 2 tanúval nem az esküvő a lényeg, így mi még össze se tudtunk házasodni.
A sógor gyerekének ha születésnapja van akkor vagy adnak 100-200 ezer forintot, vagy megvesznek neki valami drágát, pl. legutóbb egy új iphone-t kapott, most pedig egy több százezres biciklit fog kapni.
Ehhez képest nekem adott egy tesco kupont, hogy az a fiam ajándéka (20% kedvezmény egy mosóporra amit soha nem szoktunk venni) meg vett neki 1 tábla sparos saját márkás csokit kb. 200 Ft
Sógornőm karácsonyra egy vastag arany nyakláncot kapott, én meg egy turkálóból vett ronda pulóvert, ami még ki is volt szakadva.
de még sorolhatnám
Mit csináljak, én már ezt nem bírom, hogy létezhet 1 családon belül ilyen kettős mérce??
Sok helyen az első gyerek a favorit. Az első unoka a kedvenc.
Hasonló cipőben járok. Jó így anyagilag nem volt különbség. De viselkedesben mindig. Az első fiú sztár. Fele annyit keres mint a férjem. Még is férjem az aki rosszul helyezkedett el. A férjem mindig segít aposek házánál. Mégis azt mondják neki sosem számíthatunk rád. Én is sorolhatnam az ilyen dolgokat.
De a lényeg hogy nem biztos hogy veletek van baja. Régen volt ilyen megkülönböztetés hogy na az elsőnek mindent a másiknak semmit. Ez a mostani 50-60as korosztály.
Gyanús nekem hogy nem a pénz a problémád hanem ahogy ők viselkednek veled/veletek. Sajnos ez sosem lesz máshogy (tapasztalat) valahogy elkell fogadni hogy ez van
Számon kérni fölösleges hisz általában az emberek a lényeget kapják ki belőle . Regényeket mondhatnál arról ami bánt téged
De ők egy kérdést tennének fel. Az pedig a pénzről szólna...
Milyen messze laktok tőlük és milyen gyakran találkoztok? Ha távol laktok örülj neki. Nem kell találkozni minden nap. Vagy egy helyen éltek?
Titeket nem szeretnek, őket igen. Esetleg a férjed egy futó kapcsolatból van, így kimondatlanul csak megtűrtnek tekintik a családban. Van ilyen sajnos, tenni nem tudsz ellene semmit.
Off, és tényleg vedd kérlek építő jellegű kritikának:
A tanultságot ne hangoztasd. Ha egy szót nem tudsz leírni, itt bátran megnézheted: [link] Attól, hogy leírod húszszor rosszul, még mindig hiábs marad. Olyan szavakra gondolok például, mint muszáj (nem muszály), bátyja (nem báttyja). Ugyanitt nagyon hasznos a "külön vagy egybe" rész is, ezt is érdemes volna használni. Egyszerűen fájt elolvasni, utána pedig az "én egy tanult nő vagyok" rész pontot tett az i-re.
"A férjem amikor szeretett volna elvégezni..."
"mi még össze se tudtunk házasodni."
Legközelebb posztolás előtt még egyszer olvasd vissza a sztorid...😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!