A párom problémás családi ügyei, két anyós, 3 leendő nagymama. Tanácsok?
Megpróbálom röviden vázolni a helyzetet (kitalált nevekkel). A párom apjának, Sanyi bácsinak évtizedek óta szeretője(?)/barátnője(?) (Kati) van a felesége, Éva mellett. A két nő tud egymásról, nekik ez így rendben van, Sanyi bácsi továbbra is Évával él, de minden nap Katival tölti a napot a munkahelyén, aztán utána minden dolgukat együtt intézik, együtt töltik a napot, majd mindenki hazamegy. A párom és a testvére is tud erről a dologról, Kati nagyjából családtagnak számít náluk, hiába nem "hivatalos" a kapcsolat. Nem véleményt vagy ítélkezést szeretnék a helyzetről, igazából én sem szeretnék beleszólni, ha nekik így megfelel.
Ott kezdődnek a gondok, hogy baromi kellemetlen Éva és Kati között "egyensúlyozni" és mindkettő előtt úgy tenni, mintha a másikat nem is ismerném (mert attól, hogy "nyílt titok" a dolog még nem is beszédtéma). Pl. Éva szeretett volna adni valamit ajándékba, amit korábban már Kati adott, de nyilván nem mondhattam neki, hogy köszönöm, de már kaptam Katitól. Vagy Kati szeretett volna jönni velünk valahová, ahová már korábban hívtuk Évát, de nem mondhattuk neki, hogy bocs, de már megbeszéltük Évával, hogy ő jön, hanem ki kellett találni valami kamut. Egyébként mindketten kedvesek és jót akarnak, csak nekem, aki nem ilyen családból jön nehéz egyensúlyozni köztük úgy, hogy senki ne haragudjon meg. A páromnak sem könnyű, de ő már megszokta.
A másik probléma, hogy ha majd egyszer gyerekünk lesz, akkor feltételezhetően mindketten szeretnének majd rá vigyázni és hasonlók. Nem tudom, hogy lehet majd megoldani, mert még két mama között is néha irigykedés van, ha az unoka egy órával többet töltött az egyikkel, mint a másikkal. Három "mama" (plusz dédszülők) mellett meg pláne.
Szóval az a kérdés, hogy ki mit tanácsol? Igyekszem minimalizálni a bevonódásomat a helyzetbe, de azért nem is szeretném teljesen kivonni magam a párom családjából, mert egyébként a kellemetlen szituációkat leszámítva kedvelem őket.
Én szimplán közölném Katoval, ne haragudjon, de az, hogy ő szerető még nem lett családtag, neked legalább is nem. Maradjon a státuszánál.
Igazából senkinek semmi köze hozzá.
#21 Aztán előállhatna az a kellemetlen helyzet, hogy Sanyi bát egyszer csak megszállja a szentlélek, lezárja a kapcsolatát Évával és összeköltöztik Katival, aki onnantól kezdve nem a szeretője, hanem hivatalosan is a párja.
Nyilván mondjuk a saját szüleim esetén szóba sem állnék egyikük szeretőjével sem, ha lenne nekik, viszont ha már a párom családja így "befogadta" Katit, akkor én nem dönthetek úgy, hogy szerintem nem családtag, ezzel csak Sanyi bácsit bántanám meg. Nyilván nem keresem a társaságát meg hasonlók, egyelőre nagyjából annyi a kapcsolatom vele, hogy ha találkozunk (mert Sanyi bával az otthonán kívül nem lehet úgy találkozni, hogy Kati ne lenne vele), akkor lefutom vele a kötelező köröket.
Attól függetlenül még nem lesz a gyereked nagyszülője..
Én megmondanám apósnak, hogy bár bajom nincs a hölggyel, de amíg nem lesz hivatalos a kapcsolat neked ez nem fér bele. Nekem legalább is nem férne bele.
Itt az egész család aberált már ne haragudj..
Apósod, mert megalázza a családot, hosszú ideje, de leginkább a feleségét.
A gyerekei asszisztálnak hozzá, ezzel megint csak az anyjukat megalázva..
A feleségben meg annyi méltóság nincs, hogy kilépjen ebből a helyzetből..
Jó oké senkinek semmi köze ki hogyan éli világát.. De az, hogy mindenki fejet hajt após előtt, és behódol.. Nonszensz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!