Szerintetek ez még belefér?

Ja, hát ez így gáz. Meg lehet oldani a bevásárlást úgy, hogy utána ne kelljen még háromszor elmenni valamiért. És persze egy felnőtt nő ezt egyedül is megoldhatná, ha mégis kimaradt 1-2 dolog.

Meg ez a sértődés is nagyon gáz.

Ez a nő maga mellé akarja láncolni a fiát.

Itt nem veled van a baja, hanem attól fél, hogy a kicsi fia kirepül és egyedül marad. Tök mindegy milyen nővel van együtt azzal is ezt csinálná. 20-21 évesen még annyira nem gáz, de most kell meghúznia a határokat a fiúdnak az anyjával szemben, mert később sokkal nehezebb lesz, mert ha netán összeköltöztök, akkor is állandóan rángatni fogja, ő meg ha hagyja magát folyamatos konfliktusforrás lesz.

Szóval lehet előbb a pasiddal kéne beszélni, higy el kéne kezdeni a leválást, mert később rosszabb lesz, sőt ahogy az anyja öregszik egyre rosszabb lesz. Apropó miért mindig ő járkál hozzátok?

18: 5*

Valahogy le kellene választani (bár nehéz...), hogy ebben a viselkedésben mennyi a játszma, és mennyi a valós (de nem normális) ragaszkodás.

Jobban szeretnéd ha a fiú csak veled tőltené az idejét.

Zavar téged, hogy szereti, tiszteli, segíti az anyukáját.

Nem éppen a figyelmes szeretete tetszik neked is?

Tényleg azt szeretnéd ha megváltozna?

Igen úgy tünik, nehéz az anyukának elszakadnia a fiától, de ezt a problémát a fiának kell megoldania. Lehet, hogy ehhez több időre és türelemre van szükség.

Olyan megoldást kell találni ami mindenki számára elfogadható. Létezik ilyen, de beszélgető készség, megértés, szeretet kell hozzá.

24: ne haragudj, de ez nagyon szélsőséges sarkítás...!

"Zavar téged, hogy szereti, tiszteli, segíti az anyukáját."

Vagy szerinted az a tisztelet jele, hogy szíre-szóra ugráltatja az anyja, és ő ehhez jópofát vág, és otthagyja faképnél a barátnőjét...????

Nálunk több mint egy évig nem vette észre. Nem kellett sok idő, elkezdtem tippelgetni neki, hogy mi lesz. "Jaj, minek kombinálsz, miért csinálná ezt? Nem fogja"

Aha. Mindig bejött. Mindig. Az emberek úgy általában képesek vakon védeni a szeretteiket. Nem gondolkodnak. Mert nem akarják láni, hogy valójában milyenek.

Az egy dolog, ha a szüleim leszólják a páromat és én megvédem, de közben külön beszélek a párommal, hogy az a valami nem oké.

Meg más dolog, ha bevédem, és közben magamat is áltatom, hogy milyen.

Ezt szülőkre, testvérekre, barátokra, szerelmekre, bárkikre ki lehet vetíteni.

Szóval utólag sokszor mondtam, hogy igazan lett, és rávilágítottam, hogy örülnék, ha nem lenne. Hogy ebben nem az a lényeg, hogy igazam van, hanem hogy kiismertem az anyját, tudom mi lesz a legközelebbi húzása, gondolkodjon el rajta, hogy miért. Nézzen szembe vele, hogy ilyen. Szeresse, persze, de ne tartsa vakon magát. Szeretheti úgy is, hogy tudja milyen ember. És akkor plusz még kezelni is tudja.

Mi együtt élünk másfél éve. Akkor kezdődtek a gondok, amikor összeköltöztünk. Nagyon rossz amikor azok az évek, amiknek a kezdeti paradicsomnak kéne lennie, a legrosszabban alakulnak. Számomra pokollá tette az anyja hozzáállása, de főleg, ahogyan a párom kezelte. Azaz nem kezelte.

Őszintén, rengeteg szembesítés, beszélgetés, sírás és ordibálás után, pár hónapja sikerült szembenéznie vele. Az anyja a "kezemre játszott", annyira kiszámíthatóan igyekezte manipulálni a párom, és annyira próbált engem lejártni.

Párom meg végre leállította, szembesítette. Most nyugi van. Játssza a tündért. Párom meg boldog, mert minden megjavult.

Lófütyit, csak anyuka behúzta fülét farkát, aztán majd folytatja ha lesz rá jó ürügye.

Félek, hogy akkor kezdhetjük elölről, de bizakodom, hogy a páromnak sikerült végre tanulnia a dolgokból, és tudja kezelni, meghúzni a határokat.

Őszintén, ha annyi idős lennék mint te, és még összeköltözés előtt játszódna ez, otthagytam volna a francba. De 33 vagyok.

Én abszolút értem (persze nem érzem át, mert nincs gyerekem), min mennek keresztül ezek a nők, rengeteget foglalkoztam a pszichológiai oldalával, hogy megértsem. De hiába értem meg, nem nézem el, hogy miket tesz ellenem, és hogy megcsákjázza a kapcsolatunkat. Tisztában vagyok vele, hogy egy keményen dolgozó nő, aki mindent a családjáért tesz, szereti a gyerekeit, sz@r a házassága, nincs eléggé megbecsülve. És ha adott volna esélyt, így is kezelném.

Most várja a gyerekeitől a hálát, mártírkodik, érzelmi zsarol, passzív agresszív. Amiket művelt, hogy magához rángassa a párom, és velem kiszúrjon... Nem gondolkodik, átgázol bármin. Ezek után nem aképp fogom kezelni, hogy mélyen belül jó ember. Hanem aképpen, hogy az én életemben, mint rosszindulatú sz@rkeverő jelenik meg.

És én, kapásból tiszta lapokkal játszottam, mégis ennyi ideig tartott neki. Nem tudom, ha 3 évig nem fektetted le az alapokat, most mennyire fog működni. Azért sok sikert. Főleg a Te boldogságodhoz. Vele, vagy nélküle..

#25 Az ilyen típusú játszmabajnoknők megértik egymás rezdüléseit is, ezt olvashattad a 24-es válaszban. Kiforgatja, csúsztat, sarkít.

Nyilván a kérdezőt nem ejtették a fejére, ennyi év alatt feltűnt, hogy arra megy ki a játék, hogy tőle idő előtt jöjjön el a srác. Amíg ezt a fiú megteszi addig minden egyes nap a mama megnyugszik, hogy még ő az első nő a fia szívében, még nincs baj. -Ezt csak a vak nem látja.

Mondjuk szerintem ha csak ez van még nem óriási probléma, de le kellene építeni. Az anyának nyújtott segítséget annyiban, amennyiben azok a kihasználást vagy az ugráltatást kimerítik. Amit egyértelműen le kellene zárni, az az, hogy a mama a kérdezővel töltött idő rovására ötleteljen a fiának feladatokat.

Kérdező, a pasid beszélje meg az anyjával, hogy mama! Klári és te közötted mostmár megoszlik a figyelmem, a rád jutó 50%-ot oszd be. Szembesíteni kellene vele, hogy mindig akkor találgatózik, mikor a Kláritól vehet el időt, és ezt ne tegye így. Mondjuk ilyenkor szokták az ilyenek azt csinálni, hogy valami nagyon fontos és tényleg sürgős dolgot elhallgat, megvárja míg baj lesz és könnyes szemmel, remegő vékony hangon mondja, hogy kisfiam, ahogy kérted nem mertelek(!) zavarni.

Akinek van ilyen ember a környezetében és/vagy elég öreg már bohócnak, annak kristálytiszta a jelenség amiről beszélek :(