Hogyan kezelitek a mindent jobban tudò anyòst?

Őszintén próbállak megérteni, mert valószínű csak nem írtad le jól a sztorit...és sok sok apró sérelem ért.. de ezek amiket leírtál, ez csak segítő szándék volt.

Szereti az unokát, mielőtt hazament szerette volna még megölelgetni és gondolta amíg te elviszed a mosatlant addig is foghatja. Ez nem egész napos ölben lét volt hanem 2 perc.. szóval próbállak megérteni, de nem megy.

Exem anyja volt ilyen, én egyszerűen megmondtam neki, hogyha bromságokat beszélt (volt rá példa bőven, sajnos), meg azt is, hogy ne osztogasson kéretlen tanácsokat.

Udvariasan beszéltem vele mindig, de én nem az a fajta ember vagyok, aki lenyeli a másik erőszakosságát.

Ezekben a példákban semmi dühítőt nem látok.

Az én anyósom annak a híve, hogy a férjet ki kell szolgálni- 8 órás munka után is. Már após szemén látta ha ugrani kell stb, és nekem is ilyen feleségnek kell lennem.

Mosolyogtam, bólogattam, majd mikor eljöttünk mondtam páromnak hogy ne is reménykedjem mehet takarítani a wc-t xD

Hogy kezelem? Egyik fülemen be, a másikon ki. De tényleg!

Olvastam egy cikket arról, hogy mikor az ember összeköltözik a párjával, majd gyereket vállalnak, az nem csak a fiatal párnak mérföldkő, hanem a kedves szülőknek is. Mivel mindkettő komoly jele annak, hogy a gyereknek egyre kevésbé van rájuk szüksége. Hogy felnőtt. Hogy önálló döntéseket fog meghozni, amihez nem kell már anyu és apu véleménye, segítsége. Például mikor egy baba születik és az anyós erőszakoskodik, hogy jön és segít, az nem azért van, mert tényleg segíteni akar, hanem mert azt akarja, hogy szoruljatok az ő segítségére. Régebben, mikor generációk éltek együtt, fiatalabban vállaltak az emberek gyereket, még volt is ennek vhol értelme. Most már semmi. Mikor ott vagy 30x évesen és akkor a 60-70 éves anyós akarja megmondani a saját otthonodban, hogy mi a helyzet, nem helytálló, mert már egy évek óta önálló, munkahellyel rendelkező individuum vagy, ráadásul nem is biztos, hogy ami 30-40 éve Valid volt, az most is helyes. Például azt, hogy hogyan kell bepelenkázni a gyereket, nekem kellett megmutatnom az anyósomnak, mikor ő csinált ilyet utoljára, még textilpelusok voltak. Hogy csak egy alap dolgot mondjak.

De mondok érdekességet: anyósom mesélte, hogy neki annak idején a munka miatt le kellett passzolnia a gyerekeit a saját anyósának. Kisiskolás korukig a gyerekek a nagyszülőknél laktak. Sok negatívum történt persze, de elmondás alapján az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor este munka után benézett hozzájuk, a gyerekek aludtak, betakargatta őket, majd mikor ment el látta, hogy anyósa visszamegy a gyerekszobába és megigazítja a takarót - nem volt az úgy jó, ahogy a saját anyjuk csinálja. Ekkor hozta el őket onnan. Na most anyósom, mikor megjön hozzánk, az első dolga, hogy megjegyzést tesz arra, hogy fázik a gyerek (nem), jobbra balra takargatja, ki sem lehet úgy venni az ágyból, hogy takaró nélkül. Ha én betakarom, ő ráigazítja. Ismerős a történet? Mert akarja, hogy fontos legyen, akarja, hogy szükségünk legyen rá. Nincs. De, ha őt boldoggá teszi, hogy mondhat valamit, tegye. Attól még nem fogok még egy réteg ruhát ráadni a gyerekre, attól még velem van 0-24-ig, 24/7, arra az 1-2 órára higgye azt, hogy nem jó úgy. Bólogass, hogy érted, vagy ne reagálj semmit és kész. Ő úgy sem fogja belátni, hogy téved, vagy egyszerűen csak, mivel te vagy az anya, ezért azt kellene csinálni, amit te gondolsz, de legalább megkíméled magad egy csomó feszkótól, meg idegeskedéstől.