Ha kikötöd, hogy a te életed tabu, a máséba azért beleszólsz?
Nővéremnél voltam, ő az anyós. Elég békés természet, nem szól bele a fia és annak a párja dolgába, még olyan szinten sem, hogy elmondja, ő hogy csinálná. A menye elég határozott módon leszögezte még az elején, hogy az ő életük minden téren tabu. (Anélkül, hogy nővérem bármikor is beleszólt volna bármibe, úgyhogy ez a kioktatás szerintem így elég gorombának tűnt, de mindegy.)
Szóval, ott vagyok tesómnál, ők is beugrottak (fia és meny), de a nő kis egyéb duma után elkezdte mondani nővéremnek, miért így csinálja ezt (kaja), az anyja nem így szokta. Meg a gépen (PC) miért így és így csinál valamit, emígy egyszerűbb. Tesóm nem szólt, de én nem bírtam ki, megkérdeztem, hogy akkor az anyósa holnap mehet hozzájuk beleszólni a háztartásba? Néz rám, nem is értette, miért mondtam; aztán mikor elmagyaráztam neki, akkor jött azzal, hogy ez nem beleszólás.(?)
Nálam is voltak még tavaly, és ott is előadta magát a csaj, de rászóltam, hogy leszrom, hogy az ő anyja hogy csinálja. (Elszakadt a cérna, nem rögtön támadtam le ezzel.)
Kb. úgy magyaráz nekem, negyvenesnek, meg a nővéremnek, aki ötvenes, mintha idióták lennénk, ő meg valami kiérdemesült agysebész.
Ti hogy vagytok ezzel? Ha kikéred magadnak még a véleményt is, akkor visszatartod a sajátodat? Mert szerintem így lenne korrekt.
1. Az miért beleszólás, hogy megkérdezi, miért így csinálja a kaját? Én is megkérdezem az anyósom, ha valamit nem úgy csinál mint az én anyám, hátha még okulok belőle.
2. Ha segít, hogy hogy lehet egyszerűbben valamit megcsinálni a gépen, az miért baj? Gondolom nem vagytok technikai guruk.
Azért ez megint tipikusan olyan történet, hogy lehet úgy volt ahogy te állítod, meg lehet pont az ellenkezője.
1: már mnynek is az:)
2. Ha elolvastad (volna) figyelmesen, mindezekkel azért van gond, mert ő az ilyen szintű megnyilvánulásokat is kikéri magának, azaz, ha nővérem kérdezné meg, hogy miért így főz valamit, miért nem úgy, akkor már beleszólna az életébe szerinte.
Az tök jó, hogy te megkérdezed az anyósodtól, hogy miért nem úgy csinál egy kaját, ahogy anyád, de akkor gondolom, ő is megkérdezheti, hogy te miért nem úgy csinálod, ahogy ő. Ha ez nálatok így van, ez klassz, őszintén.
"Gondolom nem vagytok technikai guruk."-igen, ahogy ő sem az. Nem programozott nálunk.
Bár én meny vagyok, de én elvárom, hogy ne szóljanak bele a dolgaimba, és természetesen én sem teszem.
Ha segítségre szorulok, akkor kérdezek :)
Sosem értettem ezt az anyós-meny háborút. Nem is próbáljátok megszeretni a lányt. Elhiszem, hogy nem tetszett a kijelentése, de ez van, lehet az előző kapcsolatában az anyós irányított mindent.
Nekem sosincs gondom az anyósommal, eljárunk együtt vásárolni, strandra, együtt főzünk, elmegyünk bicózni együtt vagy piacra.
Ha átmegyünk ugyanúgy jön puszilgatni, mint a fiát, akár a homlokomra is ad puszit vagy épp ahol èr. Mindenben támogatni próbál minket, ha csak fél fülel meghallja, hogy ezt vagy azt szeretem, szalad megvenni. De ez részemről is így van. Van, hogy órákig beszélgetünk videóhívásban. Ha esetleg náluk alszunk, én még hajnal 1kor is anyósommal és nevelőapóssal beszélgetek, annak ellenére, hogy a párom már alszik. Nem tudom minek kell áskálódni, neked meg végképp nincs közöd hozzá, hogy milyen a kettejük viszonya.
Nem dicsekvőnek szántam.
Szimplán annak, hogy nem értem miért kéne megnehezíteni a saját gyerek életét is a szúrkálódással.
Egyébként szerintem nem gondolja a lány ezt beleszólásnak, ahogy én sem.
Valószínűleg, mint írtam, az előző kapcsolatában mindenbe beleszólt az anyós, ezt nem akarja újra megengedni a lány. Költői túlzásnak érzem, hogy a lány felháborodik. Szimplán nem szereti, ha egy idősebb megpróbálja kioktatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!