Van itt olyan meny, aki pár év ellenszenv után megszerette az anyósát, vagy olyan anyós, aki évek múltával megszerette a menyét? Sőt rájött, hogy a rossz kapcsolatért ő maga volt a felelős?

Hát, nem tudom.... Engem az anyósom első perctől utált, amikor a fia hazavitt bemutatni (tudjátok, a ri..anc, aki elveszi tőle az édes kicsi fiát). Az a baj, az ilyennel nem is lehet egyezkedni, mert nincs alapja a beszélgetésnek.

Együttjárásunk alatt végig ignorált, aztán megházasodtunk, rá 8 évre lettem terhes (bőven 30 felett). Életemben akkor hívott meg először magukhoz engem is (addig a fiával is szinte nullán volt a kapcsolat, pont az irántam érzett utálat miatt, kb. évi 3 találkozás a fiával, nem családi ebéd, inkább ha a ház körül segíteni kellett neki férfimunkát). Szóval tizen akárhány év után meghívott egy ebédre minket magához. Aztán meglett a kisfiunk, és rá másfél évre a kislányunk. Azóta mintha változott volna valami velem kapcsolatban is nála. A gyerekeket imádja. Engem pedig nem azt mondom, hogy megszeretett, az túlzás lenne, de elfogad, becsül. Amikor pedig súlyos beteg lettem, sírt. Hát nálunk ennyi. (Én is tisztelem, bár én sosem voltam vele tiszteletlen vagy undok. Ő indított nagyon rosszul, sok mindent elrontott. Én nem szeretnék ilyen lenni, ha majd a fiamnak lesz barátnője.)

Nem anyósommal, hanem az anyjával volt így. A mi csaláunkban ő tipikus viccbéli anyós, aki mindenbe beleugat, benyúlkál a szekrényekbe, rámol meg megjegyzéseket tesz a másik háza táján, és persze panaszkodik mindenkinek, hogy őt látni se akarja senki, noha soha nem hív fel egy rokont se, ha pedig mi hívjuk, akkor "jaj, le kell tennem, mindjárt kezdődik a >random szappanopera sorozat<". Nekem viszont hatalmas a pofám és még annál is nagyobb az igazságérzetem, ráadásul eszem ágában nincs türtőztetni magam, ha valaki nálam tahó.

Nem mondom, hogy puszipajtik vagyunk, de udvariasak vagyunk egymással, és nálunk már nem csinál semmi olyat, amitől bárki haja az égnek állna. Viszont szereti a dédunokáját, akinek az eget is lehozná az égről. Nekem ez a rendezett kategória.

A titka meg annak, hogy rendeződött a viszont, egyszerű. Rájött, mikor a fiunk egy éves volt, hogy mástól még nagyon sokáig nem lesz dédunoka, úgyhogy, ha akar a gyerekkel kapcsolatot, akkor kénytelen lesz kommunikálni velünk. Leültünk egy asztalhoz, mint asszony az asszonnyal, nyílt kártyákkal játszani. Szépen (tényleg szépen, teljesen tárgyilagosan) elmondtam, hogy felőlem semmi akadálya annak, hogy a gyerekkel szoros kapcsolata legyen, de bizony nálam a saját édesanyám sem pakolhat, és nem viszem a gyerekem olyan helyre, ahol az anyját bántják. A férjemről pedig mindketten tudtuk, hogy kizárólag azért ment időnként, mert én unszoltam, hogy azért mégiscsak a nagyanyja. Megértette. Neki nem tetszett a randomságunk. Beiktattunk havi egy találkozót, mindig ugyanakkorra, felváltva nálunk és nála, ami mindenkinek kiszámítható és szerethető rendszer. Ezen kívül pedig nincs kapcsolat köztünk, ami megint jó :) Szóval leginkább élni és élni hagyni a kapcsolatunk, de őszintén szólva, köztünk ez baromi nagy szó.

4-es vagyok. Értem, hogy van, akinek ez nem fér bele, de nekem rendben van, hogy a gyerek miatt kedves csak velem. Ez viszont kölcsönös, abszolút kétoldalú - a gyerek előtt nekem sem jutott soha eszembe, hogy meg akarjam beszélni vele a konfliktusainkat. A gyerek kedvéért voltunk hajlandóak változtatni, nyitni a másik felé. Ezt lehet elítélni, de tény, hogy a hozadéka egy normális kapcsolat, és hogy nincs a családunkban olyan, aki miatt utálni kéne a nagy közös ünnepléseket. Az ok, amiért én léptem, pedig egyszerű:

Nézzük a gyerek oldaláról a dolgot! Még amíg terhes voltam, a védőnő alap szövegébe beletartozott, hogy bizony a gyereknek annál jobb, minél többen szeretik. Ezen rengeteget agyaltam, mert bizony nekem sem füllött a fogam a jópofizáshoz, meg a sértettségem elengedéséhez egy cseppet sem.

A kicsinek viszont ugye adott a dédanyja, aki nagyon is szereti őt, aki igényli a társaságát. Csak mellette egy őstahó a felnőttekkel. Most akkor büntessem a gyerekem, bosszuljam meg rajta a dédanyja személyiségét? Nyilvánvalóan nem tudok megváltoztatni egy 80 fölött járó embert. Válasszam szét őket, csak azért, mert engem személyesen nem szeret?

Hát ne szeressen, na, és akkor mi van? Rajta kívül még sokmilliárd ember nem szeret, +-1 már mit számít? Magam miatt lesz@rom, hogy milyen a viszonyunk. Vannak elegen, akik engem szeressenek. Azt viszont elvált szülők gyerekeként piszkosul megtanultam, hogy a gyereket felhasználni hatalmi harcokban a világ legnagyobb bűnei közé tartozik. Nem volt könnyű, és biztos vagyok benne, hogy 80 körül megtanulni lenyelni a korábbi csípős mondatait sem volt egyszerű. De megteszi ő is a békéért, akkor nyugodtan megtehetem én is, hogy elengedem a múlt bűneit.