Hogy közöljem anyósommal és apósommal, hogy nem fogunk a közelükben lakni?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy párommal meg fogjuk kapni az ő házukat egy pár év múlva. Roppant aranyosak és kedvesek, hogy ilyen módon akarják támogatni az életünket, de hogy őszinte legyek, én ki nem állhatom a fővárost. Azt meg semmiképp sem szeretném, hogy a gyerekeim egy kis, sorházban, zsúfoltan 2 másik család közvetlen közelében (közös az udvar rész), kert nélkül nőjenek fel. Arról nem is beszélve, hogy az én szüleim és testvérem is jóval távolabb laknak, egy barátságosabb, békésebb, zöld kisvárosban.
Nem szeretnék a fővárosban letelepedni, és ezt párom is nagyon jól tudja, de egyikünk se mer arról beszélni, hogy ezt a lakást az első adandó alkalommal eladnánk, és vidéken vennénk belőle egy kis házikót.
Mikor, és hogy kellene ezt beadagolnunk anyósnak és apósnak?
A környéken akarnak ők is másik házat venni, mondván hogy közel legyenek és segíthessenek egyszer az unokákkal.
Vagy felesleges erről beszélni még most? Ha majd ténylegesen miénk a ház, nevünkre lesz íratva, akkor végül is, azt kezdünk vele amit akarunk, igaz?
Nem szeretnék nekik gondot okozni, de én nem fogok itt élni. Semmi se köt ide engem (se munka, se tanulás).
Mondjuk az hülye érv, hogy nem köt ide semmi, mikor a lakás csak pár év múlva lesz aktuális, addigra bőven változik mindenki élete.
De igen, gerinctelenség túladni rajta pár évvel később is, ha a mamáék azért vesznek másikat, hogy közel legyenek.
Mondjátok el most, ha támogatni akarnak, támogassanak a vidéki lakás önrészével.
Mondjuk én meghallgatnám a párod véleményét is. Az oké, hogy elfogadja, hogy te mit akarsz, de azt sehol nem olvastam, hogy ő mit szeretne. Neked érv, hogy a szüleidhez akarsz közelebb költözni, de akkor ő meg távolabb költözik az övéitől... egy-egy.
Igaz, az a rész kimaradt, hogy mindkettőnknek agrár diplomája van (imádunk a szabadban, állatok/növények között lenni). Szóval mindkettőnk lelkének jót tenne, ha egy olyan otthonunk lenne, ahol esetleg van konyhakert, van baromfi udvar, vannak egyéb állatok, stb. Ez a nagy álom.
Ő megbarátkozna szerintem a gondolattal, ha itt BP-n kéne élnie, hiszen ő itt nőtt fel. Én viszont falun/kisvárosban, ellenszenves nekem egész Pest.
Felesleges előre aggódni, a "pár év múlva" alatt még ezer dolog történhet.
Beszélni a párodnak kell inkább a szüleivel úgy, hogy te is ott vagy.
Nagyon sunyi dolog elfogadni egy házat és aztán lelépni úgy, hogy az anyosek azt hiszik ott maradtok.
Féltek tőlük vagy mi?
Te jó ég! Most! Ne is tervezgessenek, ne is készüljenek, ne is nézegessék a környékbeli házakat, és az ismerősöknek se meséljenek tovább a tervekről, hogy majd így lesz, úgy lesz.
Tény, ők is borzalmasat hibáztak, mikor kérdés nélkül eldöntötték helyettetek, hogy majd hol fogtok élni (klasszikus). De meghagyni őket a hitükben gyáva és sunyi dolog, hagyni pedig, hogy rátok írassák a házat, amitől aztán megszabadultok, iszonyú szemétség, nemcsak a "hálátlanságotok" miatt.
Egy háznak érzelmi értéke is van. Ha én átadnám az otthonomat a gyerekeméknek, majd azt látnám, hogy ők túladnak rajta és idegenek kezébe kerül, egyszerre bántana meg a gyerekem, és szakadna meg a szívem a házért. A leírtak alapján anyósodék is kötődnek a házukhoz, és ha nektek nem kell, akkor ők elég valószínű, hogy ott akarnák leélni az életüket, a megszokott, szeretett helyükön.
Kicsit gyanús ez a rendezkedés anyósodéktól, hogy "ti ebben a házban fogtok lakni, mi meg jó közel, mert majd jönnek az unokák, és eszünkbe sem jut, hogy ti valami mást képzeltetek el". Ez amekkora segítség, legalább akkora kontroll. Így szoktak kezdődni az olyan problémák, hogy a szülők rátelepednek a fiatalokra, beleszólnak az életükbe, aztán kerülnek ki ide az "anyósom megkeseríti az életemet" kérdések. Bár ti ismeritek őket, jobban tudjátok, lehet, hogy nem lenne ilyen gond, és most tényleg csak valami átgondolatlan, vak segítési szándék vezérli őket.
De ha azért nem mertetek szólni eddig, mert nagy, bűntudatkeltő sértődésre és sírásra számítotok (különösen miután eláruljátok, hogy még csak nem is a szomszédba terveztek költözni), akkor se lapítsatok tovább. Az ilyesmit azonnal, határozottan el kell utasítani, és kiállni magatokért, különben csak rosszabb lesz. Tudni kell vállalni a konfliktust, meghúzni a határokat. És ha úgy érzitek, hogy ha ház helyett pénzt adnának, abból is beleszólási jogot kovácsolnának maguknak, abban az esetben a pénzt sem kéne elfogadnotok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!