Szerintetek elmenjek? Hogyan tudnék semleges maradni?

Nem arról van szó, hogy én nem engedem a lányomat, ő nem akar menni nélkülem. Mikor mondtam neki, hogy sajnos én nem tudok menni, apával kell csak mennie, közölte, hogy ő akkor inkább nem megy. De szegény azóta is szomorú miatta.

De hogy volt köze a terhességemhez. Ő szimplán meg volt győződve arról, hogy mi a férjemmel el fogunk válni, csak idő kell neki, és a terhességem pofonként érte, hogy ebből nem mostanában lesz válás, mert köszönjük szépen jól megvagyunk.

Ez nem ilyen fekete fehér, hogy hisz vagy nem. Ő egy nagyon realista ember, nem "hisz" se nekem, se az apjának, abban hisz amit lát, vagy hall a saját fülével. Viszont kiáll értem, és szerintem ez a legfontosabb. Megmondta az apjának, hogy látja, hogy a felesége tönkre megy lelkileg, nem tudja miért van ez, de azóta van ez, mióta ők megtudták, hogy terhes vagyok, úgyhogy valószínűleg a megoldás az lesz, ha elköltözünk messzire.

Egyszerűen csak nem tudja átérezni a helyzetem, nem tud rájuk haragudni, mert nem volt ott soha amikor ezeket csinálták.

Ennél többet nem is kérhetek tőle.

Tudtam milyen ember, mikor hozzá mentem.

Nem is az a kérdés itt, hogy milyen a házasságunk, csupán annyi, hogy egy ilyen történet után, ti képesek lennétek-e a kislány és a férjetek kedvéért (nem erőlteti, de nyílván szeretné, hogy mi is menjünk), túllépni a történteken, és semleges maradni.