Hogy bírjam ki?
Sziasztok! Pár hét van hátra addig amíg elkészül a házunk a férjemmel és végre megszabadulunk a szüleitől, de az idegösszeomlás szélén vagyok és veszélyes tüneteket produkálok. PL: munka közben vagy vezetés közbeni öklendezés, remegés és izzadás, libidó teljes eltűnése, nagyon nagy szomorúság vagy düh, visszahúzódottság, koncentráció és emlékezési képesség elvesztése éjjeli mósdóba járások és nem tudok aludni mert alvás időbe elöő jön minden sértettség és sírok.
Amivel élérték: tudom hogy olyan meny vagyok aki nem felel meg az elvárásaiknak és ezt éreztetik is.Nekik pontos elképzelésük volt és még a nevét is tudom.
Rám a házban külön szabályok vonatkoznak, hogy mit tehetek mit nem és mit kell tennem. PL:após mondta, hogy náluk az a szokás, hogy aki amit használ azt elrakja használat után vagy elmossa kimossa. (ennek ellenére mindig mindenki után én mosogatok és pakolok majd azért leszidtak amit az anyós hagyott elő és még a konyha közelében sem voltam , de én voltam szerintük.
Hangosan veszekednek az udvaron a férjemmel hogy nekem milyen jó más család hűtőjéből azt enni ami nem az enyém és ez mekkora baj mert ˇvan a családban egy olyan aki nem ide valóˇ- erre ébrettem szombat reggel.Pedig elég jó összeget lecsekkolnak tőlünk havonta.
Leszidnak mondván ha elköltözünk nem eszünk, és mocsok lesz??-ezt nem értem. Szeretek főzni és takarítani is és olyan családból jöttem ahol anyám jelmondata az volt hogy a fehér nálunk fehér(Fűrdőszoba).
A legutolsó az volt ami után vagy 3percig remegett a gyomrom és a védtagjaim. = rossz vajat használtam a hűtőből, nem azt ami a családi hanem az apósét... Nem tudtam hogy nem használhatom mert eddig is használtam azt a fajtát nem volt baj...
Úgy érzem már magam mint egy patkány aki sarokba szorult és vérzik.
Nyugtató nem hat, de erős orvosit nem akarok szedni, mert annál erősebbnek érzem magam. mindig is egy erős lány voltam de 3 év (1évről volt szó amikor oda költöztem) elég volt hogy ebben a helyzetben már kilátástalan és elgyötört legyek.
Szüleim már azon vannak hogy leépültem és beteges lettem, menjek haza amíg nincs kész a ház. Ezt fel is vetettem, de párom nem engedi mert akkor ˘kicsinálnák˘, csak együtt vagyunk erősek ellenük.
Pár hét és ennek vége de félek hogy addig olyan történik, hogy maradandó kárt szenvedek.
Ti mit tennétek??
Gyönyörű kilátásaim vannak.... Jól elrontottam, hogy odaköltöztem. Már férjem is tudja, hogy életem egyik legrosszabb döntése volt és sűrűn hallja is tőlem. De mintha félne otthon maradni egyedül velük mert, hogy akkor majd szidnak hogy milyen feleség vagyok hogy haza költözök a férjem mellől. Ha meg ő is jön? Járjon haza dolgozni?? :D
Vagy magamat mentem vagy Őt nézem és kibírom.
Itt nem neked kell választani, hanem a párodnak. Ha szeretné, fontos lennél neki, már rég nem lennétek ott. Mintha neked fontosabb volna ő, mint te neki...
Ő majd szépen visszajár dolgozni és kész.
🎬 Fejezetek egy halálraítélt házasságból 🎬
🍿🍿🍿🍿🥤🥤🥤🥤🍿🍿🍿🍿
Kérdező, nagyon sajnállak:(
Szerintem ennek a házasságnak már meszeltek.
Én a magam részéről legalábbis nem tudnék tisztelni (s mivel tisztelni nem, így szeretni sem, szenvedéllyel szeretni pedig pláne nem) egy ilyen konfliktuskerülő papírp...öcs faszit, mint a férjed, már bocs. A férjem az első héten csomagolt volna, és mentünk volna (oszt ő járjon vissza dolgozni, ha ez a létszükséglet).
Nem lesz ebből hosszútávú, vigyázz, teherbe ne essél.)
20-as vagyok.
Férjem is az anyjáék maszekolt és ő azt hitte, hogy majd hagyom oda járkálni. Hát én megmondtam akkor mehet ha én olyan műszakban vagyok, hogy nem vagyok otthon. De miután kidobtak minket, nehogy má oda járkáljon örökké. Akkor minek költöztünk el??? Nehogy már még örültek is, hogy engem eltávolítottak, de a fia ott van örökké minden délután. Na persze! Leépítette a dolgot. Már most nem is az anyjáéknál csinálja ha csinálja és én nem bánom. Úgyse hiányzik ő oda amúgy.
Ha mindig csak őt nézed, sosem fog változni. Férjem is meg tudta csinálni, ha először nem is tetszett neki a dolog. A tiéd is megtudja. Ha össze is kellett veszni, én már nem hagytam magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!