Mi a véleményetek a japán bálna, és delfin vadászatról?
A múlt század elején az év téli hónapjaiban a sarkkörön túl az év egy évszakában sötétben és fagyban (túl)élők igen fontos energia-zsír-világítóolaj-forrása volt a bálna.
Ma már nem.
02:08-nak
Hát te aztán télleg nagy állatvédő lehetsz...
Persze, mi is eszünk csirkét, disznót, marhát, de azok nem nemzetközileg védett, kihalófélben lévő vadállatok. És nem szigonnyal a hátukban, kínok között halnak meg.
Azért annyiban van igazság, hogy a csirke is élőlény meg a bálna is, így részben képmutatásnak tartom ezt.
Az persze fontos különbség, hogy hány példány létezik még belőle, illetve milyen körülmények között hal meg.
A lényeg egyébként az, hogy be lehet tiltani, de a tiltás önmagában soha nem ér semmit. A keresletet kell megszüntetni, azt, hogy megérje őket levadászni.
Ezért is elsősorban ne azokra haragudjatok, akik leölik őket, vagy rossz körülmények között tartják, mert ezek az emberek sokszor maguk is nagyon szegények és ez az egyetlen munkalehetőség, hogy el tudják tartani a családjukat. A kiváltó ok az a réteg, aki bálnahúst eszik, krokodilbőr cipőt hord, és nercbundában jár.
nem tudom már melyik észlény írta,de azért emgjegyezném hogy:
az a shepardos hajó behajtott a hozzá képest meg sok mindenhez képest hatalmas hajó elé. utána meg sír a szájuk hogy "jajj direkt elütöttek minket mind meghalunk" ha már hajóznak és ( a jó édes anyjukért) tönkre teszik a hajókat. akkor legalább értsenek a hajózáshoz. a hajó NEM autó, nincs benne kézi fék! értsenek egy kicsit a fizikához: még ha leállnak a motorok is akkor se 8 méter a féktáv. szerintetek a nagy konténer szállító hajók miért kilométerekkel a kikötő előtt állítják le a motort?
és a bálna húsról még mindig ugyanaz a véleményem. hús mint a többi. ne legyünk álszentek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!