Vannak itt olyanok, akik régóta kettesben éltek EGY cicàjukkal, nagyon szoros a kapcsolatuk, ês hozzàjuk került egy új cica? Hülye kérdés, de.

Van egy ismerősöm, akinek van egy kb. 14 éves cicája, szobacica, egész életében egyedüli cicaként élt. Tavaly betévedt hozzájuk egy kiscica, akit befogadott az ismerősöm, habár tudta, hogy nagyon nehéz eset az idős cicája, félt, hogy majd nagyon nem jönnek ki jól és az idős cica egyészségére is kihat. Nem mondom, hogy legjobb barátok lettek, mert a nagy eleve önző természetű és néha fúj a kicsire, ha már túl sok a játékból. Elviseli a kicsit, de csak tisztességes távolságból. Viszont néha meg együtt alszanak, szóval ki érti őket? :)

Az én cicám nem idős, csak egy éves múlt, de gyakorlatilag ő rángatott ki a majdnem depresszióból, úgyhogy a szoros kapcsolat megvan. Nemrég belekezdtem az ideiglenes befogadásba. Az első cicának, aki hozzám került csak egy hétre kerestek sürgősen ideiglenes befogadót. Egy 10 éves kandúr volt, aki 3 hetet állatkórházban töltött mert konkrétan a fél arca leszakadt. Mondhatni szerelem volt első látásra. Két nap után együtt aludt a férjemmel összebújva, velem meg rengeteget játszott a kora ellenére. A cicám fújt rá, nem nyitott felé. Az egy hét letelte után megkérdezték, hogy vállalom-e tovább vagy elkerüljön-e máshoz, én meg a cicám miatt úgy döntöttem kerüljön el. A cicát örökbe fogadták, de azóta is bánom, hogy nem mi tettük. Hiányzik.

Ha van rá lehetőséged, vidd el pár órára vagy 1 napra a kicsit hozzátok és meglátod, hogy a nagy hogyan reagál rá. Tény, hogy ha nem fogadja el egyből, attól még lehet, hogy 1-2 hét után összeszoknának, de ha esetleg egyből jóban lennének, akkor te is látnád, hogy odaköltözhet hozzátok.

Ugyanebben a helyzetben voltam 3 éve. Az én nagy cicám "csak" 16 éves volt ekkor. Sajnos sosem szerették meg egymást, csak elviselték egymást. Viszont annyira megfiatalította a nagycicám, szerintem azért élt még 2,5 évet 🙂 A rosszalkodásai is eltűntek, a válogatást is abbahagyta szóval nagyon jó hatással volt rá. Azóta ő már elment, de a kicsi (aki már nem olyan kicsi) itt van és minden nap látom rajta azokat a dolgokat, amiket az én nagycicámtól lesett el. Ilyenkor olyan büszke vagyok, mert tovább él benne és úgy érzem hogy maradandó hatása volt a drágámnak nemcsak bennem, hanem egy másik élőlényben is, aki remélhetőleg még tovább fogja ezt adni, ha lesz még egy macskám. Nekem rettentő sokat segített a kicsi a nagy elvesztésekor is, nélküle még szörnyűbb lett volna. Túlzás néklül az összeroppanástól mentett meg az, hogy volt egy kis élet akiről gondoskodnom kellett . Szó mi szó, közeli kapcsolat talán nem lesz köztük (utálat vagy féltékenység szerintem csak rövid távon várható max), de én a kiscica mellett döntenék, illetve döntöttem is 🙂