Kezdőoldal » Állatok » Macskák » “Elloptam” valaki macskáját,...

“Elloptam” valaki macskáját, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Ahhoz, hogy megértsétek a dolgot, el kell mesélnem a sztorit, ami valszeg hosszú lesz, így köszi, ha elolvasod.


Szóval tavaly december 20.án találtam egy fiatal nősténymacskát a házam előtti árokban, mivel véres volt a bundája, gondoltam megsérült, így nehezen, de sikerült megfogni. A cica nagyon félt, fújtatott és karmolt, vékony volt, piszkos, be voltak gyulladva a szemei és fülrühes volt. Még aznap elvittem dokihoz, ahol megműtötték, mert el volt törve a bordája ami kiszúrta a gyomrát, és el volt törve az egyik hátsólába. A doki ezen kívül adott gyógyszert macskanáthára, és a fülrühre is, eleinte infúzióztatni kellett járnom vele egy hétig, mivel nem ehetett, lassan, de szerencsére felépült. Szinte biztos voltam benne, hogy kóbor macska, de azért kitettem pár plakátot a fényképével, de 2 hónap múltán sem jelentkezett rá senki. Közben én összebarátkoztam a cicával, és úgy döntöttem, ha már így alakult befogadom. Elvittem ivartalanítani, és bevásároltam macskás dolgokból, ugyanis addig egy nagy, régi, rossz tepsi volt az alomtálcája ideglenesen és desszertes tálból evett. A cica orvosi költségeire 45 ezret, a tartozékokra további 15 ezret költöttem, és mivel nem bánta a benti létet így szobacicus lett belőle.

Azonban tegnap becsengetett hozzám egy család (apuka, anyuka kb 4 éves forma kislány) hogy látták, hogy nálam van a macskájuk, aki eltünt kb 3 és fél hónapja. Mint kiderült aznap reggel ők még adtak tejet a cicának amikor én délután rátaláltam. Meséltem, hogy mi történt, és a nő félve megkérdezte, hogy mennyi volt az orvosi költség, és az árát hallva mind2jüknek kikerekedett a szeme, és a férfi felcsattant, hogy huuu inkább hagytam volna megdögleni...megkérdeztem, hogy tudták-e hogy macskanáthás, és hogy fülrühes volt, amire mondták, hogy látták, hogy gennyes a szeme és meg is próbálták neki kamillával törölni, de nem nagyon hagyta, a fülrühre meg azt mondták, hogy ők azt hitték, hogy csak piszkos, és ez természetes, mert minden macskának ilyen. Mondták, hogy ők az orvosi költségeket nem tudják kifizetni, úgyhogy akkor tartsam meg.


Ezek után én elnézést kértem, és azt mondtam, hogy rendben, a cica marad nálam. Nem azért, mert sajnálnám a rá költött pénzt és visszavárnám, de biztos vagyok benne, hogy nélkülem elpusztult volna, és így, hogy már a szivemhez nőlt nem szivesen válok meg tőle úgy, hogy egy olyan helyre kerüljön, ahol nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani.

Viszont a kislány nagyon sírt, amikor megbeszéltük, hogy a cica nálam marad és tegnap óta ő jár a fejemben, és bűntudatom van.


Szerintetek jól cselekedtem? Vagy keressem meg őket és adjam nekik vissza a cicát?


2018. ápr. 11. 17:14
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
Helyesen cselekedtél, ezen túl te óvod a cicát, a tiéd.
2018. ápr. 15. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
100%

Erről a mi egyik cicánk jutott eszembe. 3 macskánk van és 2-t az utcáról fogadtunk be, az egyiküket hasonló állapotban találtuk meg. Szerencsére neki semmije sem volt legalább eltörve, de annyira sovány volt, hogy a bordái is kint voltak, tiszta takony meg csipa volt szegényke, bolhás volt és az emberektől is nagyon félt, szerintem megverhették :( Mi is befogadtuk, elvittük orvoshoz, beoltattuk, ivartalaníttattuk, stb, mostanra rendbe jött (azt leszámítva, hogy rajtam és anyukámon kívül minden embertől nagyon fél még és ha meglát valaki mást, elbújik).

Ráadásul mi is raktunk ki képeket róla, hogy nem ismerős-e valakinek, még egy facebook-os csoportba is felraktuk, de senki nem keresett minket szerencsére :)

Ha valaki becsengetne hozzánk egyik nap és közölné, hogy ez az ő cicája, én tuti vissza nem adnám neki, akármennyit is fizetne érte. Mondjuk a mi macskánk már vagy fél éve nálunk lakik, szóval nem valószínű, hogy ha volt is előttünk gazdája, érte jön ennyi idő után :D

2018. ápr. 15. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
nagyon sok cica meghal hasonló helyzetben. sok ember is. értük nem jelentkezik senki. nem költ rá vagyonokat. tökéletes helyzetek meg nagyon ritka esetben vannak. ne komplikáld túl, nem kell egyáltalán bűntudatot érezned, nem elloptad, megmentetted azt az élőlényt
2018. ápr. 15. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Nagyon is helyesen cselekedtél :)
2018. júl. 12. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!