Csak kidühöngeném magam? Muszály kiadnom a feszültsést.

A befogadott cicánktól nagyon kiborultam. Úgy érzem csak egy rettenetes nyűg.

Miatta nem jön haza a macskánk. Képtelen megszokni, hogy itt a kicsi, eszik köszön, és elmegy, hiányzik.

A kicsivel nem bírok. Az istenért nem halad a szobatisztasággal, az önállóséggal, a semmivel. Mindenünk vagy szaros vagy pisis. Naponta miliószor hurcolom az alomba, amikor látom, hogy a dolgát végezné. Belekakilt az etető táljába... Két cipőmbe, az ágyunkba. És ez csak a mai napom, reggel óta. Szart pucolok. Fertőtlenítő gőzben úszik a lakás. A cila alomjabmeg friss, tiszta.

Nem felel a hívó szóra, mint egy kismacska, ránk se bagózik. Átszökött a szomszédba, alig tudtuk elkapni(nem szeretik a macskákat) neki az úttestnek.

Harmadik kölyök nálunk, de eddig egyikkel se volt ilyen vagy ennyi nyűg. Pedig a nagy se piskóta természet.