Cicás gazdiként hirtelen kutyás gazdi is lettem, valami megoldás a helyzetemre?
Előre is elnézést kérek, ez egy nagyon hosszú panaszáradat lesz, de muszáj kiírnom magamból! :(
Én világéletemben cicás voltam, mindig is sokkal közelebb állt hozzám a macskák természete, mint a kutyáké (volt egyszer egy kutyusunk is, szerettem, de a szívem mélyén akkor is a macsekunk volt inkább a kedvencem).
Ha hazaértem az iskolából, a kutyánk egyből letepert örömében és belém törölte a sáros mancsát (nagy testű kutya volt, nyomhatott vagy 40-50 kg-t, én pedig akkoriban lehettem 10-11 éves), össze-vissza nyalt, a boldogságtól össze is pisilte magát, szóval mire beértem a házba, csöpögött rólam a nyál, a sár és a kutyapisi. Ezzel szemben odabent amint hangosan köszöntem, hogy "Megjöttem!", a cicám kedves hangon felnyávogott valahol a lakásban és már kocogott is elém magasra tartott farkincával. Ő nem ugrált, nem lihegett az arcomba, még csak össze sem nyalt, de ugyanúgy örül nekem, csak máshogy fejezte ki magát. Odadörgölőzött a lábamhoz, csinált néhány tekergőző nyolcast a bokám körül, kedvesen dorombolt nekem és lám, nem lettem se sáros, se nyálas, se pisis, pedig láthatóan a cicám is ugyanúgy szeretettel, örömmel fogadott. Csak hát egy macska üdvözlése sokkal kevesebb zajjal, nyállal és kosszal jár. :D
Na, szóval a fentiekből is látszik, hogy szívesebben vettem a macskám társaságát, mint a kutyusét.
Viszont olyan párt adott mellém az ég, aki inkább kutyapárti. Náluk mindig is voltak kutyák, bár inkább kint lakó kutyusok, semmint benti kedvencek, de lényegében akkor is az egész családjuk kutyás. Mi 4 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, 2 éve együtt is élünk egy közös kis albérletben, egyszóval ideális a kapcsolatunk.
Ráadásul olyan lakást találtunk, ahol a tulajdonos engedi, hogy kisállatot tartsunk, így egyértelmű volt, hogy költözik velem a cicám is. A párom is beleegyezett, bár kezdetben kicsit húzta a száját miatta.
Csakhogy a költözés után nem sokkal elkezdte rágni a fülemet, hogy ha nekem itt lehet a macskám, neki miért nem lehet egy kutyája? Hosszú hetek, hónapok után végül beadtam a derekamat, és rábólintottam, oké, nem bánom, legyen egy kutyánk is. Panellakásban lakunk, sokszor mondogattam neki, hogy a kutyával szerintem várni kéne, míg lesz lehetőségünk kertes házban lakni, de ő nagyon szerette volna, így végül 1 hónapja elhoztuk a kiskutyánkat is, egy jelenleg 3 hónapos német közép spitz kutyust.
Amióta itt van a kutya, gyakorlatilag csak én foglalkozom vele (előre sejtettem, hogy ez lesz), mivel a párom nap közben dolgozik, este pedig fáradt. Ezért én járok le sétálni a kutyával, én etetem-itatom, én hordom az állatorvoshoz is, én takarítok utána, én mosom fel a pisit, én nevelem, fegyelmezem, én viszem le a kutyafuttatóra, hogy szocializálódjon, stb, pedig bevallom őszintén, hogy nem értek a kutyákhoz. Mindig is macskáim voltak, és merőben más egy kiskutyáról gondoskodni.
A lényeg, hogy tulajdonképpen most úgy néz ki, mintha nekem lenne egy kutyám, habár eredetileg a párom szerette volna, de mégis az én nyakamba szakadt a nevelése, gondozása, ellátása, egyszóval minden. Próbáltam vele beszélni erről, hogy ez így nem lesz jó, örülnék, ha többet segítene a kutya körüli teendőkben, mert eredetileg ő szerette volna ezt a kiskutyát, és igaz, hogy belementem, de én ezt nem egyedül vállaltam! Nekem egy cicám volt, akivel teljesen problémamentesen és kulturáltan lehet együtt élni, jól nevelt, okos, intelligens cica, és őszintén szólva a kutya összehasonlíthatatlanul több gondot és problémát okoz, mint a cicám. A macska ugyebár szobatiszta és szó nélkül alomra jár, nem kell vele naponta 6-7 alkalommal sétálni járni, nem rágja meg a cipőinket, nem szedi szét a szemeteskosarat a konyhában, amíg én mindössze 10 percre leugrom a sarki boltba, stb, egyszóval a macskával tized annyi gond sincs, mint a kutyussal. Szeretem ezt a kiskutyát, aranyos meg minden, de akkor is nyűg. Főleg egyedül. Nem lenne vele semmi gondom, ha néha a párom is levinné, mondjuk meló után amikor hazaér, vagy mondjuk reggel egyszer-egyszer ő is felmosna a kutya után, és nem várná meg, míg én felkelek és felpucolom a kakit, de ő mindig fáradt (reggel azért, mert "még nem ébredt fel teljesen"), és ha meg is kérem, hogy ugyan már, fogd meg a kutyádat és légy szíves vidd le 15 percre a parkba, panaszkodik, hogy mennyit dolgozott, és egyébként is, miért nem tudom levinni én, ha már egyszer úgyis ezt szokta meg a kutya.
Nekik mindig is kinti kutyáik voltak, persze hogy úgy könnyű, nem kell bíbelődni a szobatisztaság kérdésével, ha nincs kedve a kutyához, akkor egyszerűen nem megy ki az udvarra és kész, de ez egy kis panellakás, itt minden más, mint egy kertes házban! Szerintem ő sem tudta, mit vállal azzal, hogy idebent akart tartani egy hiperaktív spiccet, de most már itt van velünk, felelősséget vállaltunk érte, akkor is kell vele foglalkozni, ha neki ez nem tetszik!
Igazából nem is tudom, mit szeretnék kérdezni. Hogy mit csináljak a kutyával vagy hogy mit csináljak a párommal? :D Én nem értek a kutyaneveléshez, nem is a szívem csücskei, bár nagyon szeretek minden állatot, és más kutyáját szívesen abajgatom, de nekem itthonra (főleg egyedül) nagyon sok ez a kiskutya. Folyton a sarkamban van, jön utánam mindenhová, még a wc-re is elkísér (ha pedig kizárom, nyüszög az ajtóban, amiért ki lett csukva), nincs meg a személyes terem, amit a cicámtól mindig megkaptam és megszoktam. Valahogy olyan tolakodó a szeretete, mintha rám akarná erőltetni, és nekem ez szokatlan. A cicám soha nincs így rám telepedve, a kutyus ezzel szemben reggeltől estig a nyakamon lóg, egész nap követ bárhová is megyek a lakásban, most is itt van és épp az ágyunk sarkát igyekszik szétrágni...
Nem igazán tudom, mit lehetne kezdeni ezzel a helyzettel.
Hogy vegyem rá a párom, hogy foglalkozzon többet a kutyával? Vagy mit csináljak? Nekem egyedül sok ez a kiskutya, de úgy lettem nevelve, hogy amiért egyszer felelősséget vállaltam, azért már én felelek egy életen át, akkor is, ha teher. Úgyhogy ha már egyszer itt van, igyekszem annyit foglalkozni vele, amennyit bírok (mást úgyse tudok csinálni, mivel a kutya mindenképpen kiköveteli magának a figyelmet, ha akarom, ha nem), és igyekszem normálisan gondoskodni róla, de én még mindig azt mondom, jobb lett volna ezzel megvárni a kertes házat... :S
Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Adott ez a kiskutya, akit a párom szeretett volna, de ő szinte egyáltalán nem törődik vele, meg adott vagyok én, akinek gondoznia és nevelnie kell helyette, bár annyira sosem szerettem volna kutyát (főleg nem lakásban).
Hogyan lehetne rendezni ezeket a lehetetlen viszonyokat?
válasza: válasza:Nagyon ismerős a helyzet.
Kezdésnek akartam írni, hogy a kutyát igenis meglehet tanítani arra, hogy amikor a gazdi hazamegy, akkor ne ugráljon, ne pisiljen be. De ehhez idő kell.
Viszont teljesen megértem, hogy meg vagy ijedve a kutya nevelésétől, és tudom, egy kicsit eleged is van belőle.
Nálunk is ez volt.. csak nem kutyával hanem vadászgörénnyel. A párom vágy volt a görény. Oké, legyen, de amint meglett csak én foglalkoztam vele, csak én takarítottam az almot, csak én etettem. A párom sosem ért rá, mert ő fáradt. (hozzáteszem, hogy én is dolgoztam.) Én egyszer azt mondtam, hogy elég volt, most már takarítsa ő az almot. Azt mondta megcsinálja. 2 hét után egy kisebb hegyet kapartam ki, mert nem csinálta meg. Én végül választás elé állítottam. Vagy foglalkozik a görényével vagy elajándékozom. Ígéret volt, cselekedett nem, így egy nap fogtam, és elajándékoztam a budapesti állatkertnek. (örömmel fogadták, mert gyönyörű hím volt, és kellett állomány frissítésnek)
2 éve engem is kutyával nyaggat, de abba nem egyeztem bele. Viszont 1 éve beleegyeztem a macskába, persze azzal az ígérettel, hogy foglalkozik vele. Nekem sosem volt macskám, és bár ahogy írod, ő nem ugrál rád, de van velük is gond. 1 éve van cicánk, és megint csak én takarítom az almot, én játszok vele, én fésülőm a szőrét stb.
Ha nem szeretném nagyon akkor ezt a cicát is elajándékoznám.
Én szerintem te sem tudsz mást tenni, csak kész tények elé állítani a párodat.
Vagy foglalkozik ő is a kutyával vagy megy a kutya a háztól. 2-3 napig ne takaríts utána, hagyd, hogy a párod is észrevegye. Ha ragaszkodik a kutyához megteszi a lépéseket. Ha ezek után sem foglalkozik vele,, akkor ajándékozd el. Erőltesd, hogy együtt menjetek sétálni, még akkor is ha fáradt. Ha nem hajlandó semmit tenni, akkor neki nem való kutya,
válasza:Nos, két lehetőséget tudok mondani.
Ha úgy érzed, sosem fogod tudni a kutyát úgy szeretni, ahogy azt megérdemelné (egyébként megértem, hiszen nem te akartad) akkor a kutyának is jobb ha elajándékozod. Ez felelősségteljes tett, hiszen a kutyának így jobb lesz.
Másik megoldás, ha úgy érzed szeretnéd vállalni, akkor menjetek el kutyaoviba, ott megtanítanak hogy kell kutyával bánni, kommunikálni. PL a személyes teredet kikövetelheted tőle, azt is hogy ne ugráljon, hogy hagyjon békén ha te úgy akarod stb. A séták azok meg fognak maradni, a szobatisztasággal a takarítás is megszűnik. Sok örömöt tud adni egy kutya. De csak akkor ha fel vagy rá készülve. A kutyatartás életforma. Ha ezt nem szeretnéd akkor tényleg ajándékozd el egy olyannak akinek minden vágya egy kutyus.
A párod megbízhatatlannak tűnik e téren az ő hozzáállásával nem számolnék.
Mikor láttam, hogy az első 2 hétben semmit nem segít a kutya körül és alig foglalkozik vele, mondtam neki, hogy akkor inkább adjuk oda valakinek, aki tényleg törődik is vele, és akinek való egy ilyen kutyus.
Erre az volt a válasza, hogy nem, nem, ő nem adja oda másnak, ez a mi kiskutyánk, és ne adjuk fel ilyen könnyen!
Már azt is felvetettem, hogy akkor vigyük ki az anyukájához vidékre. Ő családi házban él és hatalmas a kertjük, szerintem sokkal könnyebb lenne ott a szobatisztaságra is megtanítani, elvégre nem a 4. emeletről kellene vele mindig leszaladgálnom, csak a bejárati ajtót kéne kinyitni neki és máris ott lenne az udvar, ahová pisilhet, kakilhat. Az édesanyja pedig nagyon szereti a kutyákat, most is van náluk két kistestű kutyus, úgyhogy még társasága is lenne a mi kutyánknak. Azt is mondtam a páromnak, hogy így nem is kéne végleg megválnia a kutyától, hiszen minden hétvégente láthatná, amikor megyünk látogatóba. De neki ez se tetszett, mondván "ne rakjunk plusz terhet az anyja nyakába".
Szóval nem igazán tudom, hogy hová és hogyan lehetne elajándékozni, mert a párom abszolút ellene van. Másrészt én se szívesen tennék ilyet, mert valamilyen szinten felelősnek érzem magam a kiskutya sorsát illetően, és bűntudatom lenne, ha 1 hónap után csak így megválnánk tőle. De egyedül akkor is kevés vagyok hozzá!
Megjegyzem, hogy természetesen a macskát is egyedül én gondozom, abba sem segít be, de persze neki ez alapvető, hiszen én szerettem volna hogy a cica velünk lakjon...
válasza:második vagyok.
Ha úgy gondolod, hogy nem vagy képes a kutyát elajándékozni, mert felelősséggel tartozol iránta, akkor csináld azt, hogy pár napig nem csinálsz semmit a kutyával. Ez egy kicsit rossz lesz, sőt büdös lesz, de ne takaríts utána, ne vidd le. Viszont nyaggasd a párodat!
- Drágám a kutya ma nem volt lent, VIDD LE! (ha kell 5 percenként mond neki)
- Drágám! Nem veri ki a szemedet a kutya kaki??? Mert én nem takarítom fel. Itt az ideje, hogy te is tegyél már valamit a kutyádért.
Ha ez sem segít, akkor marad az ajándékozás még ha fájó szívvel teszed, vagy ahogy előttem írták, marad a kutyaoktatás, ahol téged is megtanítanak, hogyan legyél jó gazdi..
Köszönöm szépen a tanácsokat.
Igazából még akár arra is képes lennék, hogy inkább összeszorítom a fogamat és továbbra is csinálnám helyette ezt az egészet, de szeptembertől nekem itt van az egyetem, a hónap közepétől egészen a szemeszter végéig (azaz decemberig) területi gyakorlatokra kell járnom hétfőtől péntekig, itthon se leszek, mert reggel 6-ra kell mennem (vagyis én 5 körül már indulok itthonról) és délután 3 körül érek csak haza. Ki fogja akkor rendezni a kutyust? Ki eteti meg és ki viszi sétálni, ha én reggel 5-től délután 3-ig itt se leszek? Ami azt illeti, arra pedig nem igazán vágyom, hogy miután 04:30-kor kelek és 8 órát dolgozom, végül arra kelljen hazaérnem, hogy pisiben és kakiban úszik az egész lakás, a kutya vonyít az éhségtől és megint minden rám maradjon (takarítás, etetés, séta... stb).
A párom csak 8-ra jár dolgozni, 7 körül kel fel. Én vállalom, hogy leviszem sétálni fél 5 körül, miután felkeltem, de aztán? A párom úgyse viszi le, annyi séta meg neki nem lesz elég délután 3-ig, és már előre látom, hogy megint minden munka az én nyakamba fog szakadni. :(
válasza:Csatlakozok azokhoz, akik azt tanácsolták, hogy ne foglalkozz a kutyával pár napig, ne takaríts utána, makacsold meg magad, mégha bűz is lesz és vigyázni kell, hogy hova lépj.
Néha kellenek drasztikus lépések, és ez egy jó ötlet.
válasza:"....De neki ez se tetszett, mondván "ne rakjunk plusz terhet az anyja nyakába"...."
Az, hogy a te nyakadba varrta, az hogyhogy nem érdekli?
Azt meg külön élvezem, hogy a "férfiak" 8 óra munka után otthon már semmit sem hajlandóak csinálni (még panelben sem, ahol kinti munka sem lenne), mert ők elfáradtak a munkában. Az nem érdekli őket, hogy a nő is elfáradt a munkában, aztán hazamegy, és dolgozik tovább, mert főzni, mosni, takarítani, mosogatni, vasalni, rendet rakni kell, plusz ellátni a cicát és kutyát, és később aztán jön a gyerek is, akit szintén szinte csak anyu nevel, ő tanul vele, és törli meg a taknyos orrát. Komolyan mondom, annyira dühös tudok lenni néha ettől.... És akkor csodálkoznak, ha a barátnő/feleség/élettárs hulla fáradt mire ágyba kerül, és nem sok kedve maradt a hancúrozásra.
Ebből csak arra akarok kilyukadni, hogy ha a párod egy kutyával nem képes minimális szinten foglalkozni ",mert fáradt", akkor később egy gyerekkel szerinted igen? Ne áltasd magad. Neki nagyon kényelmes, hogy van egy kutyája, akit néha talán megsimogat, és közben te minden ezzel járó "terhet" leveszel helyette a válláról. Szerintem nagyon fontos lenne komolyan beszélned vele a kapcsolatotokról. A felelősségvállalásról. És itt nem csak a kutyára gondolok. Nyilván nem ismerlek titeket, de feltételezem, hogy nem csak ebben várja el, hogy "te végezd a piszkos munkát" helyette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!