Megbántad vagy jó döntés volt, hogy lett cicád? A nehézség és feladat, a problémák, vagy az örömök vannak túlsúlyban?

3-6 honapos kora kozott elegge “megbantam”, legalabbis ejszakankent sokszor hangosan karomkodtam, mert atlagosan legalabb negyszer felkeltett.

De aztan ez elmult, felnott, lenyugodott, nincs vele semmi gond :)

Nem bantam meg soha. Nincs egyaltalan akkora teher, ami miatt megbannam. Azt nem szeretem, mikor leulok kenyelmesen egy tanyer etellel a kanapera, inditom a sorozatot, es akkor kezd el kaparni a kadban, mert o oda akar kakilni mindenkepp, mikor minden nap tisztitva van az alom es cserelve is van az egesz x idokozonkent, es fel kell ugranom azonnal, mielott elkezdene xD Utana rogton az alomba megy, eleg rakiabalni, hogy “Mit csinalsz?!?!?!” ….

Egyebkent vegigalussza velunk az ejszakat nyugalomban, bar mar nem fiatal, reggel is ha megehezik es meg alszunk, csak annyit csinal, hogy leul az ejjeliszekrenyre es NEZ.

Szerencsere meg egeszseges is, soha nem kellett orvoshoz hurcolni, de akkor sem bannam meg, csak aggodnek. A kanapet kaparja neha, de azt is csak ha rajon az otperc, amugy van kaparo kartonja (a szizalas kaparokat nem szereti), azt hasznalja. A kanapenak is csak a hatso reszet, ami nem is latszik a parnaktol.

Gyerekkorom óta volt(ak) macská(i)m. Most is van. Külföldön élünk, albérletben, elsődleges szempont volt, hogy lehessen macskát tartani.

Van, mikor az idegeimre megy, van, hogy kárt csinál, de sose bántam meg.

Mindegyik egyéniség, mindegyik más miatt (volt) kedves a szívünknek, és mással bosszant(ott).