Mit tennétek egy ilyen macskával? Visszavinnétek?
Írtam már ki kérdést erről a macskáról, több, mint fél éve nálam van, de nem szelíd, nem lehet simogatni, fúj rám és mindig valami alatt van, ágy, asztal, szekrények, ahol elbújhat. Ha előjön, elvan, leül/fekszik a mellettem lévő székre, ha eszek, odaül mellém a padlóra és figyel, de nem tudok hozzáérni. Nemrég vittem el orvoshoz, ott is borzalmasan vad volt, altatót adtak neki, de elfutott, szóval megvárták, míg hat, és a legeldugottabb sarokból számítógép meg asztal meg minden közül szedték ki. Kiengedtem a hordozóból, és brutálisan szétharapott, hülyén hangzik, de teljesen belém nyomta a fogát, szétkarmolt, ki akartam venni, mert kapott ruhát ivartalanítás után, és kényelmetlenül mozog, segíteni akartam neki.
Az asszisztens azt mondta, hogy vannak macskák, akik természetüknél fogva ilyenek, és mondtam neki, mióta van nálunk és ugyanezeket a dolgokat, azt mondta, talán vissza kéne vinni oda, ahonnan elhoztuk, mert hogy nem akar benti macska lenni, és ha ennyi idő után nem szelidült meg, lehet hogy esélytelen is. A cica valahonnan Pesterzsébetről van az utcáról.
Fájna érte a szívem picit, de másrészről meg is könnyebbülnék, mert pl azt se tudom, hogy fogom meg újra, hogy visszavigyem az állatorvoshoz leszedetni a ruhát, a füle állandóan atkás, de én nem tudom kezelni neki, mert a közelébe se tudok menni, egyáltalán nem haladunk előre vele, minden játék, figyelmesség, stb minden hasztalan és kevés. Nem akarom visszavinni, mert nem ezért hoztam el, de hamarosan költözök is, nem tudom, akkor hogy fogom meg, a környezetváltozás mit okoz nála, teljesen tanácstalan vagyok, pedig gyönyörű cicus, mikor kábult volt, én voltam a világ legboldogabb embere, hogy megsimogathattam, tegnap már teljesen magánál volt, akkor is simogattam a hordozóba, de nem dorombolt, szerintem még életébe nem dorombolt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!