Mit kéne tennem? Mit tennétek a helyemben? Kinél maradjon a cica?
Egy depis időszakomban találtam egy aprócska 4 hetes kiscicát, én akkoriban otthon voltam, csak ilyen nyugis természetbe jártam ki.
A cica velem nőtt fel, az első 1 hónapban, ha csak letettem az ölemből, már csipogott, hogy ne hagyjam ott. De mindig megmaradt ez a ragaszkodása irántam. Elég érzékeny a lelke.
Aztán lett munkám, édesanyám nyugdíjba ment , ő lett otthon a cicával. Emiatt vele tölti a több időt, napközben ő eteti, sokszor alszik vele, amíg távol vagyok, mert utál egyedül lenni.
Viszont a játék az megmaradt nekem, amint hazaérek tombol, rúg fel mindent, kapar, minden, ami az útjába kerül, az játékká válik.
Na szóval de mostanában inkább anyumhoz kötődik, mert vele van legtöbbet, nála "sírja ki magát", mikor elmegyek dolgozni. Ráadásul anyum először nagyon nem akarta, hogy itt maradjon a cica, sokáig ellenezte, de most, hogy sokat van vele, nagyon megszerette.
2 éves koráig velem volt otthon, 4 évet pedig anyummal.
És most úgy adódott hogy el fogok költözni.
Nem tudom mi lenne a jobb a cicának és anyumnak.
Nekem a szívem megszakad, én neveltem 4 hetes kora óta, hónapokig úgy tudtam csak aludni, hogy minden egyes moccanására felugrottam, mert a fotelben ülve, az ölemben aludt a cica.
Nagyon erősen kötődöm hozzá, de nyilván az ő érdekét tartom szem előtt, illetve, hogy anyum is így teljesen egyedül maradna.
Nekem lehet még másik cicám, de anyum célzottan így nem akarna semmilyen állatot, őt sem akarta. De őt már megszerette.
Azt mondja hozzám kötődik, vigyem magammal, de tudom, hogy ő is szeretné a cicát és azért mondja, mert tudja, hogy én is olyan érzékeny vagyok, mint a cica.
Szerintetek mit kéne tennem?
Teljesen tanácstalan vagyok.
Tudom, sokak számára ez egyáltalán nem nagy ügy, de csak egymásnak vagyunk és a cica közöttünk, nekem nagyon fontos.
Beszéld meg az anyukáddal! Őszintén, mert amit leírtál az mismásolás.
Nem vagyok pszichológus, de amit leírtál "hónapokig úgy tudtam csak aludni, hogy minden egyes moccanására felugrottam, mert a fotelben ülve, az ölemben aludt a cica" alkalmatlan vagy állat tartására. Ha nem tévedek, komoly mentális problémáid vannak, ezt nem egy ártatlan állaton kellene levezetni.
Szerintem anyukádnál sokkal jobb helye lenne.
#1
Te nem vagy normális, nem a kérdező. Amint írta, 4 hetes volt a cica, érthető, hogy nem tudott a kérdező nyugodtan aludni, ilyen kicsi cicának még az anyukája mellett a helye, de sajnos ez nem így alakult, így átvette a kérdező az anyamacska szerepét. Lehet más helyzet, de sokan vannak, akik a pici baba mellett is így aludnak. Igaz, ez egy cica, de ugyanúgy megérdemli a törődést és a gondoskodást, mivel neki csak a gazdi van és csak rá számíthat, ha bármi gond van!
Egyébként én biztos, hogy magammal vinném a cicát. Lehet önző vagyok, de nem tudnék nélküle élni. Bár az biztos, hogy jobb helye van a cicának egy olyan ember mellett, aki nem dolgozik (gondolom anyukád nyugdíjas vagy valami, mert írtad, hogy amíg te dolgoztál, ő volt vele), nincs egyedül a cica, mindig van otthon valaki. De a cica előbb-utóbb hozzászokik ahhoz, hogy X időt egyedül van, amíg te dolgozol vagy bármi mást csinálsz. Lehet először rossz lesz neki, de majd hozzászokik. Anyukád pedig ha nagyon magányosnak érzi magát, akkor neki is lehet még cicája. Ha nem akarna új cicát, akkor elég valószínű, hogy jól meglesz nélküle is.
Köszönöm.
Anyum is költözik egy kisebb lakásba, mert egyedül nem kell neki akkora, meg drága is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!