Meghalt miattam a macskám és nem bírom feldolgozni, hogyan lépjek túl?

Nagyon magamra ismertem. Júniusban halt meg a cicám 10 év után. Hozzáteszem a legrendesebb macska, akit valaha ismertem, pedig sok cicával találkoztam már. Bújós volt, és apróság ugyan, de például ha az ölemben volt a többi macskával ellentétben nem félt a porszívótól, mert bízott bennem, és tudta, hogy nem engedném hogy baja essen. Fát lehetett volna hasogatni a hátán, annyira megbízott bennem. Ennek ellenére mégis miattam halt meg, visszaéltem a bizalmával, és miattam halt meg. Beteg volt, és nem vittem időben orvoshoz. Az én felelőtlenségem miatt lassú, szenvedős halált halt. Ezt azóta sem sikerült magamnak megbocsátani, nem vagyok biztos benne, hogy valaha sikerülni fog. De nem tudok mit csinálni, az élet megy tovább. Hibáztam, akkorát, hogy azt nem is lehet kifejezni, mert nincs rá definíció ezen a világon. Utána nagyon sokáig előjött álmomban, és volt, hogy sírva keltem fel, mert azt hittem, hogy ez egy rémálom volt, hogy meghalt, és az álmom a valóság, miszerint él. De rá kellett döbbenjek, hogy nem, ő meghalt, és soha többé nem láthatom. Pedig kezem lábam odaadnám érte, hogy akár csak egyszer is, de lássam még egy utolsó alkalommal. Volt, hogy egy elsuhanó árnyra hirtelen azt hittem, ő az. De nem. Ezzel nem lehet mit kezdeni, át kell vészelni ezt az időszakot, muszáj beletörődni, máskülönben felemészt. Körülbelül 1-2 hónap volt, mire nagyjából sikerült megbékélnem magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legyen egy cicám. Abszolút hirtelen ötlettől vezérelve kerestem a környéken egy cicát, és elhoztam. Elhamarkodott döntés volt, de nem bántam meg (nem hiszem, hogy egy állat lehet rossz döntés). Eleinte nagyon viaskodtam magamban, hogy ezzel csak őt akarom helyettesíteni, hogy nekem könnyebb legyen, és a kiscica nem érdemli azt, hogy egy pótló valami legyen, akit nem is azért szeretnek, aki. Majd ahogy cseperedett, hamar a szívembe zártam, és lassan, de javult a helyzet, nem éreztem magam akkora dögnek. Egy hónapja hoztam az új cica mellé még egyet társnak, és azt hiszem, hogy ez az utolsó lépcsőfoka a feldolgozásnak, többet nem tudok tenni azon kívül, hogy várok, mondván az idő minden sebet begyógyít. Saját tapasztalatból mondom, hogy most várj. Emésztgesd magadban a dolgot, nem tudhattad előre, hogy ez fog történni, ilyenkor nagyon hajlamos az ember (saját maga személyében) felelőst keresni, akkor is, ha nem tehet róla. Nyugodj meg, kicsit rendezd el magadban a dolgot. Aztán, ha elcsitultak a dolgok, fogadj örökbe egy cicát. És ne felejtsd el, hogy rengeteg időre van szükséged, hogy túl tedd magad ezen. Kitartást. :)